Élet és Tudomány, 1967. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-12 / 19. szám
Evipan-nátrium, Amerikában a pentothal-nátrium használata terjedt el. Az említett bódítószerekből kis adagokat érbe fecskendezve hasonló hatást lehetett elérni, mint amelyet House doktor leírt. Az altatószerek ilyen felhasználása azonban nem az igazságszérum tökéletesítése volt. Ezt a módszert a bűnügyi lélektan szakemberei, a kriminálpszichológusok a harmincas években nagyon divatos mélylélektani pszichoanalízis gyakorlatából kölcsönözték. Az altatószeres bódításban végzett lélekelemzést, pszichoanalízist az ideg-elmeorvosi gyakorlatban »narkoexploráció«-nak vagynarkoanalízis«-nek nevezik. Az ilyen eljárásoknak az a lényegük, hogy bódítószerekkel előidézett kábulatban, félálomban, szendergésben az analizálandó személlyel kapcsolatot lehet fenntartani, és miként a hipnotikus ólomban, figyelmét és gondolkodását a kívánt témára lehet irányítani. Ha ilyen állapotban beszéltetik a beteget, ő az agykéreg gátló hatása alól felszabadultan, kritikátlanul és »szabadon asszociál«, tudatának mélyéből rég elfelejtett jelentős és jelentéktelen emlékképeket, rejtett gondolatokat hoz fel. Ezek elmondása (bevallása) a pszichoanalitikusok szerint a beteget a neurózist okozó lelki konfliktusok feloldásához vezethetik, s ezáltal a gyógyuláshoz segíthetik. Ezen elképzelés szerint a tagadó gyanúsított személy is, miután az agykéreg cenzúrájától megszabadult, esetleg szabadabban és gátlástalanabbal válaszol majd a hozzá intézett kérdésekre, és így a nyomozó a tagadott bűncselekményre vonatkozó fontos részleteknek, esetleg a beismerő vallomásnak is birtokába juthat. E feltételezés azonban nem vált valóra a remélt mértékben. Az igaz, hogy a narkotizált ember bizonyos kényszert érez a kérdések megválaszolására, az azonban nem biztos, hogy a válaszok igazak is. A VALLOMÁS ÉRTÉKE Az amerikai Yale Egyetemen nagyszámú kísérletet végeztek a narkoanalízis hatásfokának elbírálására. E kísérletek során világosan kitűnt, hogy általában azok az emberek voltak hajlamosak gyógyszeres befolyásolás alatt vallani, akikkel egy ügyes kikérdező is jól boldogulhatott volna. Ez azt jelenti, hogy ilyen személyektől megfelelő keresztkérdésekkel is meg lehetett volna tudni az igazat. E módszer legfőbb gyöngéje az, hogy a nagyon befolyásolható, könnyen szuggerálható emberek a szuggesztív kérdezés hatására fantáziázni kezdenek, és soha meg nem történt dolgokat adnak elő. Másfelől, bár a gyógyszer jelentősen csökkentheti az elhatározó képességet, mégis, ha valaki a narkózis előtt szilárdan eltökéli, hogy nem fedi föl a számára előnytelen dolgokat, ezt nem is teszi meg. Ez a hipnotizőrök gyakorlatából is jól ismert tapasztalat. Végső soron tehát a narkoanalízis nem ad kulcsot az emberi agyba való behatolásra. Az altatók kétségtelenül alkalmasabbak a gátlások felfüggesztésére, a beszélgetésre, mint az alkoholos mámor, de a narkotizált ember is lehet éppoly fecsegő és megbízhatatlanul hazug, mint a részeg ember. A narkoanalízis legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban terjedt el (bár néhány más államban, például Hollandiában is alkalmazták). Törvényes bizonyítási eszköz rangjára azonban mindmáig még az Egyesült Államokban sem emelkedett. Ellene szól, hogy pontos idegrendszeri mechanizmusát nem ismerjük. A bíróságok főleg jogi ellenvetésekkel élnek. Elismert jogi alapelv ugyanis, hogy a gyanúsított nem köteles önmaga ellen vallomást tenni, márpedig ha narkotizálják, fennáll az önvádlás lehetősége. Minthogy a narkózisban elmondottakra a vizsgált személy nem emlékszik, ezért ezeket magnetofonra kell venni, hogy bizonyítékként a bíróság elé tárhassák őket. A legtöbb bíróság azonban a vádlottnak csak olyan vallomását tekinti bizonyítéknak, amelyet az a törvény előtt szabadon megismétel. Emiatt az „igazságszérum” hatására, illetve a narkoanalízis során tett vallomás mint 1. ábra: Reid-féle poligráf és tartozékai: 1 - vérnyomásmérő mandzsetta; 2 - lélegzésmérő harmonikacső; 3 - a galvanikus bőrreflex elektródja; 4, 5, 6, 7, 8 - a különböző impulzusokat rögzítő írószerkezetek