Élet és Tudomány, 1967, július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-22 / 38. szám
Olyanok is akadnak, akik azt hiszik, ameteorológia valamiféle hivatal vagy intézmény, amely az időjárás előrejelzésével foglalkozik — több-kevesebb sikerrel. Akik így gondolkodnak, azok a meteorológia szót félreértik. A meteorológia ugyanis (mint minden olyan szó, amelynek utótagja a görög »-lógia« végződés) nem intézményt, hanem tudományt jelent. A meteorológia olyan tudomány, amely egészen különleges helyet foglal el a természettudományok rendszerében. A mindennapos beszédben azt szoktuk mondani, hogy a meteorológia az a természettudomány, amely az időjárási jelenségekkel foglalkozik. Ez a meghatározás könnyen félreérthető: az időjárás szó ugyanis sokféle jelenséget foglal magában. A legismertebbek ezek közül a napsütés, a felhőképződés, a különféle csapadékok (eső, hó, jégeső, harmat, dér, zúzmara), a zivatar, a levegő mozgása (a szél), a fölmelegedések és a lehűlések — s ezek bizony nagyon különböző jelenségek. Van azonban két közös vonásuk: az egyik az, hogy kivétel nélkül a fizika körébe tartoznak, a másik pedig az, hogy valamennyien Földünk levegőburkában, a légkörben játszódnak le. Eszerint az időjárás a Föld légkörében végbemenő fizikai jelenségek és folyamatok összessége, a velük foglalkozó tudományág pedig a fizikának egy különleges ága, pontosabban inkább a fizika egyik alkalmazási területe, s ezért helyesebb a földtudományok közé, ezen belül a geofizikához sorolni. Ez utóbbi meggondolásnak felel meg az is, hogy a meteorológia művelői a Magyar Tudományos Akadémián nem a fizikai, hanem a földtudományi osztályhoz tartoznak. Emellett szól az is, hogy a meteorológia több fejezete — például az agrometeorológia, az orvosmeteorológia — még a geofizikán is túlnő, a fizikusok pedig semmiképp nem vallják őket saját szaktudományuk részének. Az időjárásnak azok a jelenségei, amelyeket az imént felsoroltunk (napsütés, felhők, szél stb.), feltűnő megnyilvánulások, de az időjárás fogalmához nemcsak ilyen könnyen észrevehető jelenségek tartoznak, és e nehezebben fölfedezhető jelenségek ugyanolyan fontosak lehetnek. Vegyük szemügyre az utóbbiakat. Láthatatlan, de fontos Légkörünknek egyik legfontosabb fizikai folyamata a párolgás. A felhőképződéshez szükséges vízpára a földi vizek párolgásával jut a légkörbe. Ez azonban teljesen észrevétlenül megy végbe, nem látjuk, hogy a földi vizek miként alakulnak át vízpárává: mindössze annyit tapasztalunk, hogy az utakat borító tócsák »eltűnnek«, a bennük levő víz elillant. A miamete r »meteorológia« szóval gyakran találkozunk: a rádió és a televízió naponta több alkalommal is bemondja a Meteorológiai Intézet jelentéseit, az újságok naponként köztik a meteorológiai jelentéseket. És bár tudjuk, hogy ezekben az időjárásra, a víz körfolyamatának vázlata. A földi vizek elpárolognak (láthatatlan folyamat); a vízpárából felhő és csapadék lesz (látható folyamat); a csapadékvíz összegyűlik a folyóhálózatban és a tengerben (látható folyamat) vízpára ugyanis különálló, magános vízmolekulákból áll, tehát olyan kis részecskékből, amelyeket sem szemünkkel, sem mikroszkóppal, sőt még elektronmikroszkóppal sem lehet meglátni. Az elpárolgás azonban nyilvánvalóan ugyanolyan fontos tényezője az időjárásnak, mint az esőzés, mert bár a víztömegek láthatatlanul szállnak fel a levegőbe, de nagyon !