Élet és Tudomány, 1967, július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1967-09-22 / 38. szám

Olyanok is akadnak, akik azt hiszik, a­­meteorológia­ valamiféle hivatal vagy intézmény, amely az időjárás előrejelzé­sével foglalkozik — több-kevesebb siker­rel. Akik így gondolkodnak, azok a me­teorológia szót félreértik. A meteorológia ugyanis (mint minden olyan szó, amely­nek utótagja a görög »-lógia« végződés) nem intézményt, hanem tudományt jelent. A meteorológia olyan tudomány, amely egészen különleges helyet foglal el a ter­mészettudományok rendszerében. A mindennapos beszédben azt szoktuk mondani, hogy­ a meteorológia az a ter­mészettudomány, amely az időjárási je­lenségekkel foglalkozik. Ez a meghatáro­zás könnyen félreérthető: az időjárás szó ugyanis sokféle jelenséget foglal magá­ban. A legismertebbek ezek közül a nap­sütés, a felhőképződés, a különféle csapa­dékok (eső, hó, jégeső, harmat, dér, zúz­mara), a zivatar, a levegő mozgása (a szél), a fölmelegedések és a lehűlések — s ezek bizony nagyon különböző jelensé­gek. Van azonban két közös vonásuk: az egyik az, hogy kivétel nélkül a fizika kö­rébe tartoznak, a másik pedig az, hogy valamennyien Földünk levegőburkában, a légkörben játszódnak le. Eszerint az időjárás a Föld légkörében végbemenő fizikai jelenségek és folyama­tok összessége, a velük foglalkozó tudo­mányág pedig a fizikának egy különle­ges ága, pontosabban inkább a fizika egyik alkalmazási területe, s ezért helye­sebb a földtudományok közé, ezen belül a geofizikához sorolni. Ez utóbbi meg­gondolásnak felel meg az is, hogy a me­teorológia művelői a Magyar Tudomá­nyos Akadémián nem a fizikai, hanem a földtudományi osztályhoz tartoznak. Emellett szól az is, hogy a meteorológia több fejezete — például az agrometeoro­lógia, az orvosmeteorológia — még a geo­fizikán is túlnő, a fizikusok pedig sem­miképp nem vallják őket saját szaktudo­mányuk részének. Az időjárásnak azok a jelenségei, ame­lyeket az imént felsoroltunk (napsütés, felhők, szél stb.), feltűnő megnyilvánulá­sok, de az időjárás fogalmához nemcsak ilyen könnyen észrevehető jelenségek tar­toznak, és e nehezebben fölfedezhető je­lenségek ugyanolyan fontosak lehetnek. Vegyük szemügyre az utóbbiakat. Láthatatlan, de fontos Légkörünknek egyik legfontosabb fizi­kai folyamata a párolgás. A felhőképző­déshez szükséges vízpára a földi vizek párolgásával jut a légkörbe. Ez azonban teljesen észrevétlenül megy végbe, nem látjuk, hogy a földi vizek miként alakul­nak át vízpárává: mindössze annyit ta­pasztalunk, hogy az utakat borító tócsák »eltűnnek«, a bennük levő víz elillant. A miamete­ r »meteorológia« szóval gyakran találkozunk: a rádió és a televízió naponta több alkalommal is be­mondja a Meteorológiai Intézet je­lentéseit, az újságok naponként köz­tik a meteorológiai jelentéseket. És bár tudjuk, hogy ezekben az időjá­rásra, a víz körfolyamatának vázlata. A földi vizek elpárolognak (láthatatlan fo­lyamat); a vízpárából felhő és csapadék lesz (látható folyamat); a csapadékvíz összegyűlik a folyóhálózatban és a tenger­ben (látható folyamat) vízpára ugyanis különálló, magános víz­molekulákból áll, tehát olyan kis részecs­kékből, amelyeket sem szemünkkel, sem mikroszkóppal, sőt még elektronmikrosz­kóppal sem lehet meglátni. Az elpárolgás azonban nyilvánvalóan ugyanolyan fon­tos tényezője az időjárásnak, mint az esőzés, mert bár a víztömegek láthatat­lanul szállnak fel a levegőbe, de nagyon !

Next