Élet és Tudomány, 1968. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-27 / 52. szám
szik távoltartani a háziakat, miközben társait arra buzdítja: vegyenek az asztali maradékból. A gazdáék káposztával és uborkával kínálják őket, de ők inkább a kolbász meg a sült hús felé nyúlkálnak. Ezalatt keresztkérdéseket tesznek föl nekik, hogy így elárulják a kilétüket. A „férfi” úgy tesz, mintha társai a feleségei volnának: panaszkodik, hogy milyen nehéz eltartani őket, és harapnivalót kér. A házbeliek rábeszélik, adja el nekik az egyik asszonyt. A „férj” azonban makacskodik, botjával védelmezi a nejeit. Végül a háziak a „hívatlanok” kosarába dugnak egy kis hurkát, húst, pogácsát. Majd újabb maskaracsoport köszönt a tározókra, cigányasszonynak és Lúdas Matyinak öltözve. Az egyik asszony karján pólya, benne egy igazi nyuszi. Kóstolót kérnek, azt mondják: a szagra jöttek. Ők is megkapják a finom falatokat, majd táncolnak, közben kurjongatnak. Utoljára a kövér asszony és cingár „ura” dörömböl az ajtón. A cingár úriemberről ugyancsak kiderül, hogy karcsú fiatalasszony. Meglehetősen kétértelmű szóváltásukból megtudjuk, hogy a szaporaság, a termékenység a legnagyobb áldás, és ezt épp a legjobb helyen kívánják, hiszen jövőre még több, még zsírosabb disznót szeretnének látni az ólban. őket is megilleti az ajándék kolbász. A háziak jót derülnek az alakoskodókon, majd miután kitalálták, hogy kik voltak a „hívatlanok”, együtt távoznak tovább, friss muzsikaszóra , mert odakint már zenekar is kucorog a tornácon. Mi volt előbb? A disznótor minden faluban, minden háznál vidámsággal jár. Nemcsak azért, mert jókat lehet enni és inni, hanem mert egy hosszabb munkaszakasznak eredményes befejezését is jelenti. Családi ünnepszámba megy a disznóölés, és akárcsak más ünnepeket, ezt is régi népi hiedelmek, fura szokások színesítik. Épp ezért úgy gondolhatná az ember, hogy a disznótort ősidők óta üli a magyar parasztság. De nem így van! A tor sokkal régebbi, mint a disznótor. Az állattorok közül nálunk a marha, a ló, néha a szamár tora volt elterjedve. A disznót a középkorban félvadon makkoltatták az erdőségekben, a családi házaknál csupán a XVII—XVIII. századtól kezdve hizlalják. Tehát egyéb torok hagyományai, szokásai tapadtak hozzá az új szokáshoz. Általános termékenységi babonák és mágikus cselekvések szőtték át meg át a disznóölés munkafolyamatait és az azt követő lakomát. Érsekvadkerten, ebben a Nógrád megyei palóc faluban a disznótori vacsorának egy olyan játékos szertartáselemét kerestük, amely régebben országszerte ismeretes lehetett: a maszkos alakoskodók megjelenését és tréfálódzását. Mint a többi népszokást, ezt ma már szintén nehéz föllelni. Végiglátogattuk a tanítótól a vajákos hírében álló öregasszonyokig a falu életének ismerőit, és mindenütt azt a választ kaptuk, hogy „igen, igen, bolondoztak itt a népek egykor, disznótor idején, felemás gúnyában, de hát van annak már ötven éve is, hogy utoljára csinálták”. Végül kiderült, hogy még egy-két éve is megrendezték a maszkajárást. Miért él a hagyomány? Érdekes ez, mert bizony Érsekvadkerten is van elég oka a hagyományok pusztulásának. Minthogy közel van a fővároshoz és a váci ipartelepekhez, már a legidősebbek nemzedéke is eljárt dolgozni, és csak nyáron tért haza a betakarításra. A második nemzedék az első világháború után szinte teljesen elszakadt innen, de öregkorában visszatért, föl-fölelevenítve régi szokásait. A legújabb generáció azonban teljesen szakított a hagyományokkal. Ebben az alakoskodó játékban mégis zömmel fiatalok vesznek részt. Egy kicsit ugyan röstellik ezt az idegen előtt, hiszen „babonaság, komolytalanság" az egész... De egyéb ok miatt is röstellik. A maszkások ugyanis — régebben — a szegény szomszédok közül kerültek ki, és a rögtönzött színjátéknak a kunyerálás, a koldulás jellemző vonása volt. A szegények kölcsönösen rászorultak egymás munkájára, így hát jobban megőrizték a közösségi élet szokásait, mint a módosabb gazdák, akik béresekkel dolgoztattak. Érsekvadkerten a disznótori alakoskodást éppen azok az asszonyok rendezték, akik napközben együtt dolgoztak a dohánysimítóban. Egykor tehát a szegények állítottak be a tározó házba, mégpedig hívatlanul. A gazdáék azonban nem haragudtak ezért, mert a disznótor vidámsága a mágikus szemlélet szerint a jövő gazdasági év és az elkövetkezendő tor eredményességét idézi elő. Ha például a vendégek szaporán táncolnak, a jövő évben egészségesek lesznek a disznók. Ha részeg ember