Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
CSATORNÁIRÓL? amíg az első Mariner-felvételek a kezükbe nem kerültek. Az újabb Mariner-képek (Mariner—6 és —7) igazolták, hogy kráterek a Mars felületének 3. ábra. Ezen a képen hatalmas, majdnem egyenesen húzódó (valójában gyengén ivett) csatornát látunk, s jól megfigyelhetjük az egyik csatorna megkettőződését is (rajz) más részein is előfordulnak, még a poláris tájakon is (részben jéggel fedve). Hogy miként keletkezhettek ezek a gyűrűshegységek, kráterek, az nem tartozik cikkünk tárgyköréhez. Elegendő annyit megemlítenünk, hogy kialakulásukhoz valószínűleg a vulkáni tevékenység és bizonyos kozmikus testek (kisbolygók, óriásmeteorok) becsapódása egyaránt hozzájárult. Lehetséges, hogy az oázisoknak nevezett sötét foltok különlegesen nagyméretű krátereknek vagy hegységvonulatoknak a csomópontjai. Ilyen csomópontokat Földünkön is ismerünk (Pamir, Örmény-Magasföld, valamint a Himalája úgynevezett kelet-tibeti centruma). Ha így áll a dolog, akkor föltehetjük, hogy a csatornák általában, vagy legalábbis bizonyos csatornák kisebb krátereknek a láncolatai, vagyis a Holdon ismeretes kráterláncoknak a megfelelői. Ez esetben tehát nem mélyedések, hanem épp ellenkezőleg, kiemelkedések: az egyes krátereket összekötő rövidebb-hoszszabb hegyhátak. A Mariner—4, —6 és —7 felvételeiből kiderült — mint ez várható is volt —, hogy a kráterek mellett néhol egyenes vonalú gerincek, rövidebb hegyhátak is vannak a bolygó felszínén. (5. ábra.) Sagan és Pollack amerikai csillagászok épp ennek alapján következtetnek arra, amire fentebb már utaltunk, hogy tudniillik a csatornák egy része kiemelkedés lehet. Két, korábban csatornaként ismert képződményről, a Ceramiusról és a Deuteronilusról a radarmérések közvetlenül igazolták is, hogy nem szakadékszerű mélyedések, hanem a környező homokossivatagos területből mintegy 6 kilométernyire kiemelkedő gerincek! Lejtőjük meredeksége alig 3—4 fokos. A Syrtis Major és a Moeris Lacus nevű sötét területek pedig a mi Papírunkhoz hasonló, csakhogy még sokkalta magasabb, fennsíkszerű roppant hegytömegek: magasságuk 12, illetőleg 17 kilométer! E csatornák érdekessége, hogy nem mindig láthatók. Láthatóságuk a marsbéli évszakok szerint változik. Némelyikük az ottani tavasz vagy nyár folyamán megkettőződik. A kettőződés jelensége néhány nap alatt következik be. Ez újabb rejtély, amelynek magyarázatára egy további föltevés született. Szerzője G. N. Katterfeld leningrádi tudós. Szerinte a Marscsatornáknak földi megfelelőik is vannak. Földünk óceánjainak középvonalában hatalmas, több ezer kilométer hosszú hátságok, hegységszerű, bár azokkal geológiailag nem azonos típusú képződmények húzódnak. Átlagos szélességük 80—100 kilométer, magasságuk a környező óceánfenékhez viszonyítva 1—3 kilométer. Lejtőjük hajlásszöge 3—5 fok. A belőlük oldalsó irányban elágazó rövidebb gerincek egyenesek, maguk a hosszú főágak azonban a gömbi főkör mentén húzódnak. Néhány oldalág a kontinensek közelében végződik. Egyegy közös metszéspontban — a marsbeli oázisok megfelelőjében — több gerinc fut össze. A főág tengelyvonalában hosszú és mély völgy helyezkedik el. Katterfeld feltevése sze-