Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
Klapka György 1826—1892) moriva eredetű polgárcsaládból származott. Gyógyszerész nagyapja II. József idején települt át Znaimból Temesvárra. Apja — Temesvár polgármestere, majd országgyűlési követe — többször is belebukott nyomdaipari vállalkozásaiba, és szegény emberként halt meg. Fiai közül Ferdinánd osztrák tábornok lett, György a szabadságharc magyar honvédtábornoka. Klapka György jó nevű, képzett katona, gondolkodó, művelt ember, vonzó egyéniség volt, joggal foglalkoztatta a regényírók képzeletét. Délceg alakjára nemegyszer ráismerhetünk Jókai Mór műveiben. Egész életében szabadelvű polgárnak vallotta magát, mint oly sokan a szabadságharc vezetői közül. S ez abban a korszakban, a feudalizmus sokáig élő maradványai közepette haladó magatartást jelentett. Diplomata, író és üzletember Klapka Komárom várának parancsnokaként a világosi fegyverletétel után még hetekig tudta tartani a várat, és csak szeptember végén adta át azt az osztrákoknak. A várőrség számára biztosította a bántatlan és szabad elvonulást. Fájdalmasan érintette, hogy az amnesztiát nem sikerült az egész országra, a szabadságharc valamennyi részvevőjére kiterjesztetnie, de ezt a kívánságát az osztrák és az orosz tárgyaló fél elvetette. Klapka ezután a kiegyezésig, 1867-ig külföldön élt. A csatamezőről leszorított katona diplomata volt, majd író, aki visszaemlékezései kiadásával harcolt hazája igazáért, s volt azonkívül a nyugat-európai kapitalizmus fejlettebb viszonyai között üzletember is, tőkés vállalkozó, mégpedig Genfben, ahol a kanton és a város polgárainak sorába fogadták. A Svájci Általános Bank igazgatótanácsának tagjaként otthonosan mozgott az üzleti világban, s bekapcsolódott a nagy európai vasútépítkezésekkel kapcsolatos vállalkozásokba. De sohasem tévesztette szem elől a nemzet legjobbjainak és az egész emigrációnak legfőbb célját: a szabadságharc újrakezdését. Ennek lehetőségét kémlelte minden európai megmozdulásban; minden háborúhoz, mozgalomhoz csatlakozott, amely Ausztria vagy szövetségese, a cári Oroszország ellen irányult. 1853-ban az orosz—török háború kitörésekor elment Konstantinápolyba, felajánlotta szolgálatait, de azt nem merték elfogadni, nehogy Ausztria kilépjen emiatt semlegességéből. Ottléte idején barátokat, összeköttetéseket szerzett, megtalálta Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc sírját, és könyvet írt az orosz—török háborúról. 1857-ben bankja megbízásából egy francia és angol tőkéscsoporttal együtt részt vett a török nemzeti bank megalapításában. Azután Cavour szárd miniszterelnök hívására Itáliába sietett, segített az olasz-francia—osztrák háború előkészítésében, Kossuthtal és Teleki Lászlóval megalapította az emigrációt irányító Magyar Nemzeti Igazgatóságot, és megszervezte az olaszországi magyar légiót. A korai békekötés őt is letörte. De csakhamar új remények fűtötték: Garibaldival és Türr Istvánnal új akciót készített elő Magyarország felszabadítására Dalmácián, Horvátországon és a dunai — román és szerb — fejedelemségeken keresztül. Titkos megbízatását a francia és a szárd kormánytól még 1859- ben kapta, s ennek értelmében tárgyalt Cuza román és Obrenovics Mihály szerb fejedelemmel. A török birodalom ugyanis felbomlóban volt: az európai területen élő kis nemzetek, a románok, a szerbek, a bolgárok és a görögök felszabadulásuk útját keresték. A nagyhatalmak között pedig máris megindul a versengés, hogy melyikük érvényesítse befolyását a majdan felszabaduló területeken. Ez az úgynevezett keleti kérdés évtizedekig az európai politika egyik kulcskérdése volt Klapka francia és olasz segítséget ígért a két fejedelemnek arra az esetre, ha támogatják az országuk egységéért küzdő olaszokat és az új szabadságharca készülő magyarokat Ausztria ellen. A Magyarországra indítandó sereget — benne az olaszországi magyar légióval — Garibaldi, Klapka és Türr vezették volna, számítva arra, hogy elindulásuk hírére otthon felkelés tör ki Ausztria ellen A fejedelmekkel folytatott tárgyalás során újra szőnyegre került a magyarországi nemzetiségi kérdés is. Ennek megoldását Kossuth és a magyar emigráció vezetői elsőrendűen fontos feladatuknak tartották. Már a szabadságharc alatt is felvetődött a Duna mellett élő népek szövetségének, konföderációjának terve. Ezért Klapka — svájci emigrációjának tapasztalatai alapján is — különösen lelkesedett. .Utazó nagyköveti” minőségében el is ért bizonyos átmeneti sikereket — több szerződést is kötött Cuza fejedelemmel —, ám e kérdések tényleges rendezése ennek a nemzedéknek még nem sikerült.