Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
vagy kirobbanó karrier adja meg azt a fokú sikerélményt, amelynek birtokában önbizalma kivirul. Némely férfit boldoggá tenne az is, ha tizedannyi sikere volna a szerelemben, mint valaki másnak, aki viszont tízszer annyival is az önbizalom hiányáról panaszkodik. Ha meg akarjuk teremteni akár mások, akár saját magunk önbizalmát, mindenekelőtt megfelelő sikerélményekről kell gondoskodnunk. Lehet, hogy elsősorban a kis sikerek értékeléséhez szükséges fogékonyságot kell kifejlesztenünk. Mintegy megfelelő „érzékszervet” kell kialakítanunk a kis sikerekben is rejlő örömforrások fölfedezésére, kiaknázására. Ezt pedig legbiztosabban úgy érhetjük el, ha legapróbb sikereinket is számon tartjuk, értékeljük és jól emlékezetünkbe véssük; azért is, hogy ha majd újra lesújt ránk az önbizalom hiánya, ez a negatív érzésünk, kéznél legyenek ezeknek a sikereinknek az emlékei, és szembe tudjuk állítani őket azzal az önmagunkról elhamarkodottan kialakított véleményünkkel, hogy „nekünk soha sincsenek sikereink”. Ki kell alakítanunk tehát azt a magatartásunkat, hogy ne csak a negatív élményeinkre emlékezzünk szinte kísérteties pontossággal, hanem a pozitívakra is. Sőt, odáig kell fejlesztenünk ezt a „gyakorlatunkat”, hogy — anélkül, hogy kudarcainkat, sikertelenségeink élményeit elfelejtenénk — nagyobb súlyt helyezzünk a sikereinkre és velük együtt személyiségünknek azokra az értékeire, amelyek sikereinket biztosították, mint kudarcainkra és sikertelenségeinkre. „Ismerd meg önmagadat!” Van olyan felfogás, amely szerint azzal sem magunknak, sem másoknak nem árthatunk, ha önbizalmunkat — akármilyen nagy mértékben is — felfokozzuk. E felfogással nem érthetünk egyet. Éppen úgy nem helyes, ha magunkról alkotunk a valósággal nem egyező túlságosan pozitív, vagyis megfelelő fedezet híján levő önarcképet, mint ha felelőtlen és alaptalan dicséretekkel, értékelésekkel másokban keltünk a valóságnak meg nem felelő, túlzottan kedvező látszatot. Kétségtelen, hogy dicséretekkel és elismeréssel általában jobban magunk mellé tudjuk állítani embertársainkat, ügyfeleinket, alá- és fölérendeltjeinket, mint kicsinyítéssel, kritikával. De — véleményeink hitelessége és megbízhatósága kedvéért — kerülnünk kell az ilyen olcsó fogásokat. Ugyanezt kell mondanunk saját önbizalmunk szerves, megalapozott kiépítéséről is. Ezért helyeselhetőbb a szükséges önbizalom kifejlesztésének egy kissé talán lassúbb, de feltétlenül eredményesebb módjának az alkalmazása. Ennek a hiteles önismeret az alapja. A legelső lépés, hogy saját személyiségünket éppen úgy, mint az életünket körülvevő teljes környezetet a maga intézményeivel, tárgyi és emberi, társadalmi összetevőivel együtt, s e környezetben önmagunkat a lehető legobjektívebben, a lehető legreálisabban igyekezzünk megismerni, követve a régi görögországi delphoi Püthiatemplom híres jóshelyének jelmondatát: „gnóti szeautón!", azaz „ismerd meg önmagad!" Ez azt jelenti, hogy „ismerd meg a képességeidet, és használd fel őket feladataid minél jobb megoldására!” A modern személyiségpszichológia szerint minden embernek az a célja, hogy megvalósítsa, realizálja önmagát. Más, rokon kifejezésekkel: aktualizálja, kifejtse, kifejezze önmagát. Több gondolkodó szerint ez egyszersmind a boldogság legfőbb alapja. De nem szabad elfelejtenünk, hogy csakis az realizálható, csakis az valósítható meg és fejleszthető, ami legalább csíraként, lehetőségként, de valóságosan megvan bennünk. Szerencse, hogy az önbizalom minden egészséges, normális emberben megvan. Minden embernek vannak ugyanis olyan értékes személyiségtulajdonságai, képességei vagy legalábbis képességcsírái, amelyek kifejleszthetők. Keressünk magunkban olyan értékeket, amelyek nagyobb mértékben megvannak bennünk, mint az emberekben általában. Keressük a legerősebb ol