Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
Fent: Buddha óriás szobra vigyázza a karavánutat Lent: tücsökárus a lancsoui utcán. Házőrzőnek használják a tücsköt a fonott ketreccel az ajtófélfára akasztva: ha valaki közeledik, elhallgat a cirpelés co Polo idejében. Erre indult a selyemkaravánok egyik útvonala déli irányban. Húsz kilométernyire, a Jungting folyó partján Lincsingsan hatalmas kohói okádják a füstöt és gőzt, egy kissé délnyugatra pedig még áll a folyón a Lukovcsiaohíd, mintha mi sem változott volna 673 év alatt azóta, hogy a velencei kalmár fáradt lába végigtaposott rajta. Az út a Nyugati-hegyek tövében vezet dél felé. A termékeny síkságnak minden végét megművelik. A kínos-keserves kétkezi paraszti munkát már felváltotta a korszerű nagyüzemi gazdálkodás, de a földeken szétszórtan domborodó sírokat gondosan kikerüli a traktoros ekéje — az ősök tisztelete évezredek óta változatlan. A Sárga-folyó magas töltései mellett elterülő Csengcsounál — amely forgalmas vasúti központ — nyugatnak fordul az út, és a folyam déli partján Lojangba vezet. Ez a Hom-dinasztia (i. e. 206—i. sz. 220) korában virágzó város ma is élénk. Onnan a löszplató és a Csinlingsan 4000 méter magas kelet-nyugati irányú hegyfala között széles, lapos völgyben halad az út Hszian városa felé. Tungkuantól — ahol a Sárga-folyó (Huangho) medre élesen északnak fordul — útunkat egyik mellékfolyója, a szintén bővizű Vejho völgyében folytatjuk nyugati Irányban. Csakhamar Hszianba érkezünk, és átkelve a Vejho gerendahídján, felkapaszkodunk a „sárga föld” (lösz) hepehupás fennsíkjára. Egyre emelkedik az út, már 1400—1600 méter magasan járunk... A keskeny utakon a szurdok falába helyenként kitérőket vájtak. Könnyű megtudni, jön-e szembe jármű, mert az út meredek, és a lefelé haladó bordély szalagos dobfékének visítása messziről hallatszik. A fékszalagot hosszú fagerendával szorítják a dobra, akárcsak nálunk a Mecsek-alján. A löszvidéknek elengedhetetlen muzsikája a fékek változó magasságú, folytonos visítása. Jobbról és balról mély völgyek húzódnak, oldaluk teraszosan lépcsős, mélyük függőleges falú szakadékba vész. A 6—8 méter magas teraszok peremén erősen döngölt agyagfal akadályozza meg, hogy az esővíz lefolyjon, és lemossa a talajt A sima teraszokon ökrökkel vagy emberi erővel szántanak, mivel a löszteraszok nem alkalmasak a szokványos nagyüzemi módszerek bevezetésére. Nincs égbekiáltóbb jelképe a régi paraszti sorsnak, mint ahogyan az asszonyok keservesen vonszolják a faekét! Ha az egyik teraszon elfogyott a munka, a földművesek a könnyű faekét vállukra kapják, és kecskéket is megszégyenítő fürgeséggel kapaszkodnak a másik teraszra. Útközben nem látunk falvakat, csak kéményeket vagy a szakadékok meredek löszfalába vágott barlanglakások bejáratait. Látszólag nem sokat változott az emberek életmódja az elmúlt húsz évszázad alatt: teljesen önellátók, zömmel maguk termelik meg mindazt, amire szükségük van. Ruházatuk kék vagy fekete vászon, télen vattával bélelve hordják. Ha nagy a hideg, még befelé fordított szőrű birkabőr mellényt vagy subát vesznek rá. Lábukat házi készítésű posztópapucsba bújtatják. A lakások ablakait üveg helyett papír fedi, bent a hagyományos hang, az agyagpadkájú tűzhely melegít. Ezt szalmával és kóróval fűtik. Pedig sokfelé található kitűnő szén (az egykori selyemkaravánok európai utazói is megemlékeznek az „égőkő”-ről), de azt ma is 2000 éves módon, embertelen munkával fejtik. Ételeik ugyanazok, mint régen. Mégis sok minden változott: a Vejho völgyében kétpályás vasútvonalon száguldanak a hosszú tehervonatok, a ragyogóan tiszta és percnyi pontosságú gyorsvonatok. A zúzott kővel vagy kaviccsal burkolt főútvonalakon egymást érik a tehergépkocsik. A nagyobb településeken villany, a nagyobb falusi boltokban, középületekben és szállodákban benzinlámpa világít. Szinte egyetlen háztartásiból sem hiányzik a hőpalack, hogy forrón tartsa az ivóvizet. Mert a kínai ember csak forró vizet iszik! Egyre több az iskola és a kórház, és az iskolásgyerekek zubbonyainak zsebében töltőtoll lapul. Itt-ott felszínre bukkan a lösz alatt megbújó homokkő. Ennek meredek falaiba néhol egzász kolostorvárosokat vágtak. A Hoakousan homokkőfalába vájták Sveliantung közelében a Majomkirály palotáját. Fent a magasban egy tágas sziklaüreg mélyén ül a Majomkirály szobra egy poros asztal előtt. Talán azokról az időkről álmodozik, amikor a csodaalmától kapott erő birtokában legyőzte az Ég Urát, és átvette a hatalmat az egész világ fölött. A nem minden irónia nélküli történetet csaknem száz változatban dolgozta fel a kínai opera, amelynek szédítő akrobatikával és tűzijátékkal teli előadásai már a selyemkaravánok tagjait is pompásan szórakoztatták. (Szó