Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-12 / 37. szám

TUDUNK MAAN Ha egyszer közvélemény­kutatást végezne valaki ar­ról a kérdésről, hogy a Holdon kívül melyik az az égitest, amely a leginkább érdekli az embereket, való­színűleg a Mars bolygó ke­rülne az első helyre. 1877 óta, amikor Schiaparelli (ejtsd: szkiaparelli) olasz csillagász első ízben számolt be a Mars felszínén mutat­kozó különös vonalas kép­ződményekről, az úgyneve­zett csatornákról (1., 2., 3., 4. ábra), valóban számos tu­dományos könyv és fantasz­tikus regény foglalkozott e bolygóval. Schiaparelli úgy vélte, a csatornákat a marsbeli élőlények építették avégett, hogy a pólusok vidékéről vizet szállítsanak a vízben szegény egyenlítői területekre. így kapcsoló­dott a Mars-csatornák prob­lémájához a marsbeli élet kérdése. Ma már tudjuk, hogy a Marson nem élnek ember­szerű, értelmes, alkotásra képes élőlények, de okunk van annak föltevésére, hogy valaminő kezdetleges növé­nyi (és talán állati) élet le­hetséges ott. Másrészt a csa­tornákról kiderült, hogy lé­tező képződmények, de a természet formálta őket. 1956-ban, amikor a Mars földközelben volt, sikerült­ olyan fényképfelvételeket készíteni e bolygóról, ame­lyeknek alapján világossá vált, hogy vonalas elrende­­ződésű alakzatok valóban léteznek az égitest felszí­nén. Az ezeket felépítő önálló alkotóelemek nagy­jából egy egyenes vagy egy gyengén hajló ív mentén sorakoznak egymás után. Tehát azt már teljes bizo­nyossággal állíthatjuk, hogy a csatornák nem optikai csalódás szülöttei. De vajon milyen lehet a valóságos természetük? A Mars felületén általá­ban világosabb és sötétebb területek különböztethetők meg. A legújabb radarméré­sekből kitűnt, hogy a Mars sötétebb területei magasabb szintben helyezkednek el, mint a világosabb részek. Ez éppen fordítottja annak, amit a Föld és a Hold ese­tében tapasztalhatunk! Ha a földi óceánok medencéjéből eltűnne a víz, a medencék aljzatát borító bazalt söté­tebb árnyalatúnak látszana, mint a szárazföldek terü­lete, amelyeket elsősorban világosabb kőzetek, főként gránitok alkotnak. Ugyan­így a Hold mélyebben fekvő medencéit is sötét bazalt borítja, és az ottani „konti­nensek” szintén világosabb kőzetekből épülnek fel. A Mars sötét színű konti­nensei a legújabb mérések szerint helyenként 17 kilo­méterrel (!!) magasodnak a medencék aljzata fölé. Ma­gasságuk tehát jóval túl­szárnyalja a földi óceánok medencéje és az átlagos hegyláncok tetőszintje kö­zötti különbséget. A csatornák (maradjunk meg most már ennél a kife­jezésnél) többnyire a vilá­gos vidékeken találhatók. Hosszuk több száz, esetleg néhány ezer kilométer, szé­lességük 50—100 kilométer. A rövid csatornák majd­nem mindig egyenesek, a hosszúak azonban valamely gömbi főkör mentén húzód­nak. Gyakori eset, hogy több csatorna egy nagyobb, sötétebb foltban fut össze. Ezek az „oázisok” HEGYHÁTAK? A Mariner—4 amerikai űrhajó készítette fénykép­­felvételek alapján vált is­meretessé, hogy a Mars fel­színét kisebb-nagyobb krá­terek sokasága lepi el. Né­hány csillagász régebben már gondolt erre a lehető­ségre, de bizonyosat senki sem tudott mondani addig. 1. ábra. Sötét és világos ré­szek a Mars felszínén. Je­lenlegi ismereteink szerint a világos részek medence-te­rületek­­ éppen ellenkező­leg, mint a Föld és a Hold esetében (fénykép alapján készített rajz) 2. ábra. A kép jobb szélén és alján csatornaszerű kép­ződményeket látunk. Szem­betűnő, hogy ezek a világo­sabb részeken, vagyis a me­dencéken futnak keresztül (rajz)

Next