Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-12 / 37. szám

rint a Mars csatornái is ilyen hátságok a bolygó fel­színén. Kettőződésüket az­zal magyarázhatjuk, hogy a gerincek középvonalában húzódó völgyszerű bemélye­désből a szelek időnként ki­fújják a felhalmozódott port és homokot. Ezáltal a korábban egységesnek lát­szó képződmény most ket­tősnek mutatkozik, hiszen egyetlen, összefüggőnek tet­sző gerinc helyett két, egy­mástól völggyel elválasztott párhuzamos gerinc válik láthatóvá. Ezt a rendkívül szellemes magyarázatot támogatni látszanak azok a vizsgálati eredmények, amelyek sze­rint a Mars légkörében vég­bemenő légkörzés és a csa­tornák iránya között össze­függés van. Ezt S. Miya­moto japán professzor álla­pította meg. Lehetséges te­hát, hogy a Marson ural­kodó — roppant heves — szélviharok valóban időn­ként kifújják a port és a homokot a csatornák belse­jéből, később pedig újra be­temeti a por és a homok őket. Katterfeld elméletének azonban van vitatható pontja is. A földi óceáni hátságok bizonyos jól meg­határozott övezetek mentén találhatók, ellenben a Mars­­csatornák általában eléggé egyenletesen oszlanak meg a bolygó világosabb színű, medencejellegű területein. TÖRÉSEK, REPEDÉSEK? Épp ezek az előfordulás helyével kapcsolatos prob­lémák vezették R. A. Wells angol kutatót arra, hogy doktori értekezésében ala­posan megvizsgálja a Mars­csatornák irányát és a­moly­ MIT TUDUNK MA A­n­ gón való megoszlását. A gondolatot ehhez a munká­jához­­. Fielder angol kuta­tónak a Hold töréshálózatá­ról készített térképe adta. Fielder a Hold felszínén levő különféle repedéseket töréseket, szakadékokat, rianásokat, völgyeket és ki­sebb kráterekből álló lán­cokat egy térképen egy­másra rajzolta. Kitűnt, hogy ezek általában észak­kelet-délnyugati, északnyu­gat-délkeleti vagy észak­déli irányban húzódnak. Kelet-nyugati irányú „vo­nalas elemek” úgyszólván alig találhatók. A kis krá­­terecskék láncai is ugyan­ezt a „mintát” követik, sőt, a nagyon nagy (ál­talában 60 kilométernél nagyobb átmérőjű) kráterek falai is többnyire a három említett irány valamelyiké­ben állanak. A nagy hold­kráterek alakja ugyanis gyakran nem körszerű, ha­nem — rendszerint majd­nem szabályos — hatszög. Az ilyen kráterek egyes falai az említett három irány valamelyikében he­lyezkednek el. Ha ezeket a vonalas ele­meket (közéjük értve a ki­csiny kráterek láncait és a rövid, gerincszerű kiemel­kedéseket is) egy holdtérké­pen egymásra rajzoljuk, ki­derül, hogy a Hold felszínét egy olyan hálózat borítja, amelynek elemei hatszöge­ket alkotnak. Wells — felhasználva a Marsról készített legjobb térképet és fényképfelvéte­leket — a Hold esetében al­kalmazott módszerhez ha­sonlóan a Marson levő vonalas elemeket — azaz az összes csatornát — térképe­ken tüntette föl, így derült ki, hogy elrendeződésükben 5. ábra. A Mariner—6 felvé­tele a Mars felszínéről. Ez a fénykép július 31-én készült, a bolygó felszínétől 3440 ki­lométer távolságról. A kép alján látható nagyobbik kráter átmérője körülbelül 24 kilométer. Belőle hatal­mas, egyre keskenyedő hegyhát ágazik ki, amely­nek bal oldalán mély sza­kadék húzódik. (MTI Kül­földi Képszolgálat) 1760 6. ábra. 7. Mars felszínének egyik törésrendszer-térképe. Az északnyugat-délkelet és az erre nagyjából merőleges rendszer 7. ábra. Az észak-déli és a kelet-nyugat irányú rendszer. 6. és 7. ábránkon észak azért van lenn, kelet pedig bal oldalon, mert rajzaink úgy mutatják a Marsot, amint azt a (megfordító) csillagászati távcsőben lát­juk

Next