Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-10 / 41. szám

nénk, ott is éppen déli 12 óra lenne. Se­bességünket megtartva a Nap állása nem változnék, s mi állandóan déli 12 órakor utaznánk. Megállt volna tehát az idő?! Föltéve, hogy a technikai körülmények zavartalanok, a dátumválasztó vonalat átlépve mégiscsak öregednénk egy napot, mert ott egy napot ki kellene hagynunk. Egyébként változatlanul déli 12 órakor utaznánk tovább, de a dátumvonal leg­közelebbi átlépésekor megint csak lapoz­nunk kellene a naptárunkban .. . Ha egész napokra nem is, kisebb idő­nyereségekre igenis szert tehetünk a mai fejlett repülő technika jóvoltából. Lapunk 1968. évi 45. számában olvashattuk a szovjet TU—144-es szuperszonikus gép­ről szóló ismertetésben, hogy a Haba­rovszkból Moszkvába tartó utas a regge­lizés után indulva három óra alatt, tehát még a moszkvai reggelizés ideje előtt a fővárosba ér, és így ott egy teljes nap áll a rendelkezésére. Ha a térképünkre pillantunk, látni fog­juk, hogy a gép hat időzónát repül át, így tehát a gép utasai valóban sok időt nyer­nek. Persze, mihelyt visszautaznak kelet­re, ellenkező előjelű jelenség következik be: időelőnyüket elveszítik. Az óra és a délkör A földrajzi hosszúság mérése nem egyéb, mint időmérés. Az idő és a hosz­­szúság szoros kapcsolatából következik, hogy ha ismerjük két pont ugyanazon fajta idejének a különbségét, akkor is­merjük a pontok földrajzi hosszúságbeli különbségét is. Egy ismeretlen helyzetű pont helyi idejét (s itt elsősorban a csil­lagidőre* gondoljunk!) pedig csillagászati megfigyelésekből lehet levezetni, és ezt a csillagászati évkönyvekben megadott csillagkoordináták teszik lehetővé. A hajózásban a földrajzi hosszúság meghatározása régen úgy történt, hogy a hajó fedélzetén végzett időmeghatározás­ból kapott helyi időt összehasonlították egy ismert meridiánhoz (rendszerint a greenwichihez) tartozó helyi idő szerint járó órának az idejével. Az időkülönbség megadta a hosszúságbeli különbséget az ismert ponthoz képest, és ezáltal a meg­határozandó pont földrajzi hosszúsága is­mertté vált. A nagy fölfedezések korában még óriá­si nehézséget jelentett a bátor utazók szá­mára az, hogy a hosszúság meghatározása nagyon bizonytalan volt. Jogosult a kérdés: vajon miért volt annyira pontatlan a hosszúság meghatáro­zása még az újkor elején is, holott a csillagászat már az ókorban is nagy fej­lettséget ért el? Valóban, a csillagászat fejlett volt. Ezért tudtak már az ókorban is megle­pően jól szélességet mérni. Ehhez ugyan­is kizárólag csillagászati mérésekre van szükség. Ezeket a nagy felfedezések ko­rának hajósai is elvégezhették a hajó fe­délzetén, jó időben bármikor, mégpedig az egész hajóút során mindig azonos pon­tossággal (hiszen sem az évkönyvekben közölt csillagkoordináták, sem a szögmé­rő műszer pontossága nem változott). Merőben más a helyzet a hosszúság­méréssel. Igaz ugyan, hogy a megfigyelé­si pont helyi idejét ugyancsak csillagásza­ti mérésekből kell megállapítani, s ezeket megfelelő pontossággal ugyancsak el le­hetett végezni a hajó fedélzetéről, csak­hogy ez az időmeghatározás mit sem ért egy ismert meridiánhoz tartozó helyi idő szerint járó nagyon pontos óra nélkül! Enélkül ugyanis nincs meg a viszonyítási alap. A hajó indulásakor tehát a fedélzet­re kellett vinni egy ismert helyi időben járó pontos órát. És éppen ez volt a ne­hézség! Olyan tökéletes szerkezet kellett volna, amely a hajóút viszontagságainak és az időjárási szélsőségeknek kellően el­lenállva hosszabb idő múltán is pontos marad. Ilyen szerkezet azonban sokáig nem létezett. Márpedig, ha a hajóóra csak tizenöt percet is sietett vagy késett, ez már­­ például a 45°-os paralel körön mérve — mintegy plusz-mínusz 300 km-es bizonytalanságot jelentett (alacsonyabb szélességeken még nagyobbat). Ráadásul az utazási idő előrehaladásával a bizony­talanság egyre nőtt. Az angol admiralitás a XVI. században pályázatot írt ki a földrajzi hosszúság meghatározásához szükséges pontos kro­nométer megszerkesztésére. A pontosság feltétele ez volt: hathetes tengeri utazás után legalább harminc tengeri mérföld­­nyi (mintegy 55,5 km-es) biztonság. A fel­adat nehézségeire jellemző, hogy csak a XVIII. század közepe táján sikerült vala­kinek elnyernie az igazán csábító összegű jutalmat. A helymeghatározásbeli sok nehézség és bizonytalanság már mind a múlté. Napjainkban bizonyos csillagvizsgáló in­tézetek rendszeresen végeznek időmegha­tározásokat stabil felállítású műszerekkel, és az általuk meghatározott időt bizonyos rádió-adóállomások meghatározott rend­szer szerint (időjelekkel) sugározzák ki. Dr. Rozslay György

Next