Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-10 / 41. szám
Külföldi és hazai felmérések szerint a lakosság 1,5—2 százaléka szenved cukorbetegségben (orvosi neve: diabetes mellitus). Az emberek nagy része azonban nem is tudja, hogy beteg. A jellegzetes tünetek (állandó szomjúság, megnövekedett vizeletmennyiség, jó étvágy, a testsúly csökkenése, bőrviszketés), amelyek eleinte észrevétlenek, később ugyan kifejlődnek, de a különben egészséges ember még ezekre sem figyel föl. Ezért a cukorbetegségre sokszor csak az első rosszakét — a „minden ok nélküli” ájulás — hívja fel a figyelmet, ami viszont már egyáltalán nem veszélytelen. Mi okozza ezt a betegséget? A cukorbetegség hormonális betegség. Alapvetően a hasnyálmirigy inzulin nevű hormonjának csökkent termelődése, illetőleg súlyos esetekben termelődésének teljes hiánya idézi elő. Egészséges állapotban ugyanis ez a hormon „intézi” azt, hogy a táplálékból származó cukrok ne maradjanak fölösleges mennyiségben a vérben, hanem glikogén formájában a májban elraktározódjanak. Ha azonban az inzulin termelődésében zavar áll be, a vér cukortartalma — a 100 milliliter vérben rendesen előforduló 80—120 milligramm helyett — 200 milligramm fölé emelkedik, és a cukor a vizeletben is megjelenik, aoha az egészséges ember vizeletében általában nincs cukor. A cukorbajt rendszerint az idősebbek betegségének tartják. Valóban, a 45 évesnél idősebb korosztályokban jelenik meg a leggyakrabban, de ennél fiatalabb korban, sőt a csecsemőkorban is előfordul. Mivel a cukorbetegség sok kísérő tünettel és más megbetegedéssel (érmegbetegedés, keringési elégtelenség, a vérnyomás csökkenése, látási zavarok, betegségekkel szemben csökkent ellenállóképesség stb.) járhat együtt, a betegség fel nem ismerése vagy elhanyagolása súlyos következményekkel, nem egy esetben halállal végződhet. Mérés fénysíkeltérítéssel Hogyan ismerhető fel ez a betegség? Elsősorban orvosi laboratóriumi vizsgálatra van szükség, amelynek során meghatározzák a vizeletben levő cukor (legnagyobbrészt glükóz) mennyiségét és minőségét. Minthogy a vér mindig tartalmaz glükózt, a vérből minőségi kimutatást nem végeznek, de a vizelet esetében ennek fontos diagnosztikai jelentősége van. A vizeletből a cukor úgy mutatható ki, hogy a vizeletet összekeverik egy olyan kémiai vegyülettel (például bizmuthidroxiddal), amely forralásra és a cukor hatására megváltoztatja a színét (ez az úgynevezett Nylander-próba). Ha a vizeletvizsgálat a glükóz jelenlétét kimutatja, utána a cukor mennyiségét is meghatározzák. E célra alkalmas a polarimetrálás, amelynek az a lényege, hogy a cukor a vizeleten átbocsátott polarizált fény síkját a maga menynyiségével arányos mértékben eltéríti. Az eltérítés nagyságából megállapíthatjuk a cukor mennyiségét. A szervezetben levő cukor mennyiségének mérésére az úgynevezett ortotoluidines eljárást is használják. Itt az ortotoluidin és a cukor egyesül, és a keletkezett vegyület kék színének erőssége arányos a vérben vagy a vizeletben levő cukor mennyiségével. E színreakciókon alapuló eljárások ugyan elfogadható eredményt adnak, de nem pontosak, mert a reakciókba nemcsak a glükóz, hanem a vérben és a vizeletben levő egyéb anyagok, bomlástermékek is belejátszanak. Enzimek alkalmazása A cukormeghatározásban újabban egyre inkább terjed az enzimek használata. Az enzimeknek, e bonyolult fehérjéknek ugyanis (amelyek úgy irányítanak bizonyos kémiai átalakulásokat, hogy közben maguk nem változnak meg) az az egyik fontos tulajdonságuk, hogy erősen specifikusak: csak egy bizonyos vegyületre vagy kémiai kötésre hatnak. A glükóz kimuta/ laboratórium a melenyzsebben