Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-10 / 41. szám
IMIEGEL kezében mérleget tart, a Könyörületesség lángoló szívére szorítja kezét, fején ott a pelikán, amint tulajdon vérét ontja stb. De a főalak mellett erőteljes népi jelenetek sorakoznak, s ezek az előírt allegória árnyékában a művész véleményét fejezik ki, így éppen az Igazságosság jelképes alakját a vallatás, a hóhérok, a kínzások, a máglya, a bitó stb. jelenetei egészítik ki. Ez már nem a vallás értelmében vett igazságosság többé. Ezek a földi igazságszolgáltatás mindennapos jelenetei. E művek jellemzők egyúttal Bruegel kompozíciós módszerére is, amelyben feltehetőleg a nagy előd, Hieronymus Bosch hatása ismerhető fel. A NÉPI KÖZMONDÁSOK MEGELEVENÍTÉSE Mesterünk 1558-tól alkot festményeket. Meglehetősen későn fog hozzá a festéshez (első rajzainak megalkotása óta mintegy hat esztendő telt el); ezt bölcsessége, különleges művészettisztelete jelének tekinthetjük. Bruegel zseniális kifejező készsége a rajzokon keresztül érlelődött. Egész életművét ötven képre becsülik, közülük huszonnégy kétséget kizáróan a saját keze műve; e képeket tíz év alatt alkotta meg. Képei láttán fel kell figyelnünk rendkívüli érzékenységére a népi szólásmondások képi ereje iránt. A szóbeli kép plasztikusan szemléletessé válik az alkotásaiban: a szólásmondást vagy a közmondást szó szerint ülteti át rajzaiba vagy képeibe. Kitűnő példa erre A vakok című képe, mely a „Ha vak vezet világtalant, mindketten az árokba esnek” flamand közmondást alkalmazza; a kép a kor zsarnoki vezetőinek esztelenségére s az azzal járó elkerülhetetlen katasztrófára utal. Ezt tanúsítja két korai képe: A németalföldi közmondások (1559) és a Gyermekjátékok (1560). Kilencvenkét közmondás tölti ki az egyik vásznat: a kapzsiság, az önzés, a hűtlenség és a korlátoltság szólásmondássá kristályosodott meghatározásainak gyűjteménye a mű. A Gyermekjátékok egymásra merőleges tengelyre szerkesztett derűs, kiegyensúlyozott képi világa pedig szinte valamennyi gyermeki szórakozást tartalmazza. Antwerpen ez időben éli virágkorát: a földközi-tengeri hajózás háttérbe szorul, Velence szerepe csökkenőben van, az atlanti-óceáni közlekedés kerül előtérbe. A világ bankárai irodákat létesítettek a városban. Tevékenységüket hatalmas vállalkozókedv jellemezte. Ennek állít emléket a Bábel tornya (1562). A kép a nyüzsgő, eleven építést mutatja. A torony épülete a római Colosseum emlékét idézi, mellette egy római vízvezeték is felismerhető. A táj, ahol a németalföldi emberek építenek, az Antwerpentől északra elterülő jellegzetes síkság, s ezt a Meuse (mez) szikláival és az Alpok távoli hegyeivel párosítja. AZ EMBER ÉS A TERMÉSZET EGYSÉGE A természet szeretete Bruegel egyik fő jellemvonása. A változatos jelenetek elrendezését a táj határozza meg képein. Ez jellemzi az Évszakok-sorozat darabjait is (1565). Ezeken Bruegel a középkori művészek kedvelt témáját elevenítette fel, de a munka már nem az eredendő bűn gyűlölt és terhes következménye, miként a középkor freskóin láthatjuk. A természet és a forradalmi polgárság erkölcse kényszeríti az embert, hogy munkájával jólétet teremtsen a földön. A képek az év tizenkét hónapjának foglalatosságait jelenítik meg: a Vadászok december—január, a Borús idő február— március, a Szénagyűjtés június—július, az Aratás augusztus—szeptember és a Hazatérő csorda október—november hónapját jelképezi. Nem ismeretes az április—májust jelképező festmény. Az ember és a természet egysége megbonthatatlan a bibliai tárgyú képein is. A kompozíció azonban eltér attól, amit az ilyen tárgyú képeken megszoktunk: nem a szent a középpont, aki körül megjelennek a középkori hierarchiának megfelelő alakok. A nép, a sokaság a döntő tényező, mely a város vagy falu magasról nézett térségein mozog, mint ezt a Betlehemi népszámlálásnak (1566) a megszokott falusi összeírások képét idéző színes forgatagán láthatjuk. A nép között jelenik meg a flamand kisvárosba látogató Szűzanya (a brüsszeli Három királyok imádása 1562/63; a wintherturi Három királyok imádása, 1567?). TILTAKOZÁS A ZSARNOKSÁG ELLEN Németalföld népe 1559-től kezdve nehéz éveket élt át. A spanyol elnyomás amely a katolikus vallás védelme és a protestantizmus üldözése ürügyén dühöngött, mind kegyetlenebbé vált. Különösen véresek voltak az 1567—69 közti