Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-10 / 41. szám

árpát termesztik, ezeket a termelvényeket ősszel vetik, és tavasszal aratják. A tengerparttól 20—30 kilométer távol­ságra már nem lehet földet művelni. A füves pusztai területeken a nomád állat­­tenyésztés a lakosság fő foglalkozása, de az állattenyésztés is legfeljebb a partok­tól 100—150 kilométer távolságra hatol be. Onnan kezdve veszi át uralmát a siva­tag, amelynek éghajlata teljesen elüt a partvidéktől. Ott már mindenütt megha­ladja a 20 fokot az évi középhőmérséklet, sőt a középső részen a 25-öt is. Ezeken a helyeken július középhőmérséklete min­denütt 30 fok felett van, sőt olykor az 50 fokot is eléri. Líbia büszkélkedik Af­rika rekordmelegével. Ezt Aziziában, a Tripolitól délre fekvő oázisban mérték, plusz 58 fokot. Ez a kivételesen nagy­­ forróság aránylag elviselhető, mert na­gyon alacsony a relatív páratartalom, mindössze 10—20 százalék, sőt sok helyütt ennél is kevesebb. A forró nappalokkal rendkívül hideg éjszakák váltakoznak. Hajnalra a téli évszakban gyakran nulla fok alá süllyed a hőmérséklet. Így pél­dául Sebha-oázisban mértek már mínusz 4,4 fokot, Zellában pedig mínusz 2,8 fo­kot. A déli magaslatokon nem ritka a mí­nusz 10 fok hideg sem. A napi 30—35 fo­kú hőingadozás ellen jól véd a sivatagi arabok és berberek bevált ruházata, a gyapjúból készült fehér színű burnusz. Líbia területének 90 százalékán nincs rendszeres eső. Hónapok múlnak el fel­hők, és évek minden csapadék nélkül. Ha mégis 5—6 évente egyszer megered az eső, abban sincs sok köszönet, mert rend­szerint pusztító felhőszakadás zúdul alá, néhány óra leforgása alatt 100 milliméter­nél is több csapadékot adva. Ilyenkor pár órára az évekig üresen tátongó tarvöl­gyek vájatai, a vádik megtelnek vízzel. Ha a karavánokat a vádikban lepi meg a felhőszakadás, nehéz a szennyes áradat elől menekülniök. Az alacsony relatív páratartalom az oka az erős párolgásnak. A műszerek tányér­jaiból ott évente 5000—6000 milliméter víz párolog el, hazánkban ez az érték 400—500 mm. Az erős párolgás miatt 4—5 liter az emberek napi létfenntartó víz­­szükséglete. Ha pedig valaki eltéved a si­vatagban, és 24 óráig nem jut vízhez, bi­zony menthetetlenül elpusztul. A tanulni vágyó ifjúság Az ország 1,8 millió lakosának 88 szá­zaléka mediterrán területen élő, letelepült d arab. Úgy 6—8%-a ma is túlnyomórészt nomád életet folytató berber. A nomád berberek sátrakban élnek, nincsenek bú­toraik, hogy a vándorlást megkönnyítsék. Líbiában a nőknek a függetlenné válás évében, 1951-ben még semmi joguk sem volt. A háremben élték le életüket, onnan nem mozdulhattak ki. Sem iskolába, sem moziba, sem üzletekbe nem járhattak. Azóta nagyot változott ott a világ. Beve­zették a kötelező népiskolázást. Bár tan­terem- és tanereőhiány miatt három „mű­szakban” tanítanak, a tanköteles gyerme­keknek csak háromnegyede jut el isko­lába, mert nehéz a kóbor életű berberek gyerekeit iskolába járatni. Két egyetem is megnyitotta kapuit Lí­biában, a két fővárosban. A főként kül­földi professzorok részben arab, részben angol nyelven oktatnak. Az ország nagy súlyt helyez az oktatási színvonal növe­lésére és a köznevelők megfelelő képzé­sére. A nők elnyomott helyzetén is nagy vál­tozás tapasztalható. Például 1943-ban 69 oktatási intézményben 6574 gyermek ta­nult, de közülük egyetlenegy sem volt leány. 1953-ban 42 ezer tanulóból már 5000, 1963-ban pedig az iskolába járó 170 ezer tanulóból 35 ezer volt a leány. Ugyanebben az évben úgy 1200 hallgató tanult a két egyetemen, közülük egyhar­­mada nő. Ezenkívül több száz líbiai diák tanul­t külföldön, elsősorban amerikai egyetemeken. 1963 óta a nők szavazhat­nak. Óriási haladás ez az iskoláztatás és a nők egyenjogúsága terén, de még mindig sok a tennivaló. A felnőtt lakosságnak legalább a fele mindmáig írástudatlan, pedig a pallérozott fejű emberekre, ki­váltképp a mérnökökre, technikusokra óriási szüksége van az országnak. A kőolaj Líbia gazdasági és társadalmi élete 1961 óta gyökeres változáson ment keresztül. Azelőtt ugyanis fő bevételi forrása az angol és amerikai légi támaszpontért fi­zetett bér, valamint a második világhábo­rú maradékaként összegyűjtött ócskavas volt. Merőben megváltozott a helyzet a kőolaj felfedezése óta. 1937-ben, még az olasz gyarmati időkben fedezték fel az első olajnyomokat az algériai határ köze­lében. De az olaszoknak sem tőkéjük, sem — a háború kitörése miatt — alkalmuk nem volt arra, hogy megkezdjék a kőolaj kitermelését. Zelten-oázisban 1959-ben mélyítette le az első olajat adó fúrást az amerikai

Next