Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-05 / 10. szám

KEDVES fiiJTP flS TIIX­MÁNY? (Folytatás a 434. oldalról) foglalták és megszállták. Lósárdy Zsu­­zsánnát elfogták, és Marosvásárhelyen fogságra vetették. Ott tovább írta hazafias verseit, énekelt tovább, siratta hazájának hanyatló sorsát. Költeményei az ország­ban szétszállingózván, Bécs figyelmét szerzőjükre terelték 1706-ban pert indí­tottak a költőnő ellen. Az erdélyi kormány a verseket a Pro­­cessussal (felségsértési per anyagával) együtt felküldte a bécsi udvarhoz. Lósárdy Zsuzsánnát mint lázítót, pártütőt és fel­ségsértőt halálra ítélték. Még rabságából írt egy levelet Budakynak, akiről csak annyit tudunk, hogy valószínűleg udvari hivatalnok volt. Ez a levél azért értékes a számunkra, mert Lósárdy Zsuzsánna egyetlen fennmaradt hiteles írása. A töb­bi ugyanis elkallódott a bécsi udvarnál. A levél szövege a következő: ,,A’ magyarok Istene adjon minden jót, Amint hajdan jó Hazánkban vót. Ezt szívibül kívánja Szegény Hazánk rab leánya! Fogságból írám ezen soraimat Uram kegyelmednek, és ámbár minden az új ta­vasznak gyönyörűségét érzi, csak én és boldogtalan szegény fejem nyögöm az idők mostohaságát, és siratom a’ hanyatló magyar napnak elenyészését. Németh ura­­mék (az osztrákok — A szerk.) fogságai sanyargatják testemet, és lelkem ’s szí­vem siratják ugyan szegény régi magyar Hazámnak megbomlott sorsát, de azért, valamint hiszem, hogy magyar idők még vissza fordulnak, úgy gondolatimnak és érzéseimnek nem parancsolhatnak Né­meth uramék, mert ha mindgyárt Németh is őrzi egybenfogja (összerogyó — A szerk.) testemet, szívem mégis magyaro­san érez, és telkemet a’ magyarok Istene éleszti; mihasznok Németh uraméknak, ha gyáva személyemet fogva tartják, azért bizony se­nki sem fog fegyvert fogni, és Németh uramékat terhes háborúval ül­dözni. Ha Németh uramék egyébbe nem hel­­yeztetik győzedelmeiket, hanem szegény azon jók (asszonyok —A szerk.) rabságába, úgy csak szegenyekre válik, hogy tüzellő fegyvert hordoznak. Nem hihetem, hogy Németh Császár e ő Felsége katonáit azért küldötte légyen áldott földünkre, hogy azonjokat fogasson vele, mert bizony nagy gyávaság lenne, a’ magyar szívet csak magyar azonjokban keresni. Ha jó uram eő nagyságát Fejedelmünket és táborát követtem, azért Császár­nő feleségét, a’ki rólam ralam egy szót sem tud, még nem sértettem, látom, minden hibám csak az, hogy magyar vagyok, és magyar hazámat siratom. Arról bizony nem tehetek, hogy plund­­rás (plundra: bő német nadrág. — A­ szerk.) szüleim nem voltak. Beszéljen azért uram kegyelmed, mint hazafi Klek­­ner urammal, és kérje meg, hogy gyáva személyemet bocsássa el menni oda, hová sorsom és belső érzésem húz — nem öl­tem meg senkit is, és nem is kívánom, hogy Magyarok a’német földet pusztítsák — nem azért énekeltem énekeimet, hogy Németh uramékat kiircsam, hanem hogy hazámat megsirassam. Levelemet Pokai viszi meg kegyelmednek, akinek illő meg jutalmaztatást ígértem. Isten látja telke­met, nincs semmi pénzem, mert minden­től megfosztanám, kérem uramat Kegyel­­medet, mint jó magyar hazafit, jutalmaz­tassa meg jámbor Pokai becsületes szol­gálatiét, és tudósitson Pokai uram által, Németh uramék felől sem mit határoztak. A' magyarok igaz Istene jutalmaztassa Kegielmednek és a' mag­yaroknak fárado­zásait. Uram kegielmed szegény rab szolgálója Lósárdy Susánna m. k.” Közben egy kuruc beütés nyomán olyan zűrzavar, fejetlenség támadt Erdélyben, hogy Lósárdy Zsuzsánnának sikerült meg­szöknie és eljutnia Törökországba. (Ehhez elég volt átvergődnie a Déli-Kárpátokon, mert a Havasalföld akkor még a török birodalomhoz tartozott.) Az 1709. évi hivatalos jelentésben, ame­lyet az erdélyi kormányszék az Erdély­ben levő pártütők állapotáról az udvarhoz küldött, nyomát találjuk, hogy Zsuzsánna szüleinek Rozványban, Ricsén és Agárdon birtoka, Sátoraljaújhelyen háza volt. A história befejezéséül még megemlít­hetjük, hogy Rákóczi Ferenc halála után három évvel. 1738-ban, a fejedelem fia, a már beteg Rákóczi József, a magyar me­nekültek maradványaival és a török se­gélyhadakkal Erdély felé közeledett, hogy egy remélt újabb felkelés élére álljon. A hagyomány szerint a sereget egy fekete ruhába öltözött, lefátyolozott arcú nő ve­zette, aki talán az akkor 57 éves Lósárdy Zsuzsánna volt. A szerencsétlen, léha életű Rákóczi Jó­zsef a sikertelen kísérlet után betegen tért vissza, és még azon év novemberében meghalt. Vele együtt a Rákóczi-legendá­­nak ez a mellékszála, amelyet Lósárdy Zsuzsanna képviselt, végképp elenyészett. Többé nem hallhattunk róla. Dr. Kalmár János

Next