Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-05 / 10. szám
KEDVES fiiJTP flS TIIXMÁNY? (Folytatás a 434. oldalról) foglalták és megszállták. Lósárdy Zsuzsánnát elfogták, és Marosvásárhelyen fogságra vetették. Ott tovább írta hazafias verseit, énekelt tovább, siratta hazájának hanyatló sorsát. Költeményei az országban szétszállingózván, Bécs figyelmét szerzőjükre terelték 1706-ban pert indítottak a költőnő ellen. Az erdélyi kormány a verseket a Processussal (felségsértési per anyagával) együtt felküldte a bécsi udvarhoz. Lósárdy Zsuzsánnát mint lázítót, pártütőt és felségsértőt halálra ítélték. Még rabságából írt egy levelet Budakynak, akiről csak annyit tudunk, hogy valószínűleg udvari hivatalnok volt. Ez a levél azért értékes a számunkra, mert Lósárdy Zsuzsánna egyetlen fennmaradt hiteles írása. A többi ugyanis elkallódott a bécsi udvarnál. A levél szövege a következő: ,,A’ magyarok Istene adjon minden jót, Amint hajdan jó Hazánkban vót. Ezt szívibül kívánja Szegény Hazánk rab leánya! Fogságból írám ezen soraimat Uram kegyelmednek, és ámbár minden az új tavasznak gyönyörűségét érzi, csak én és boldogtalan szegény fejem nyögöm az idők mostohaságát, és siratom a’ hanyatló magyar napnak elenyészését. Németh uramék (az osztrákok — A szerk.) fogságai sanyargatják testemet, és lelkem ’s szívem siratják ugyan szegény régi magyar Hazámnak megbomlott sorsát, de azért, valamint hiszem, hogy magyar idők még vissza fordulnak, úgy gondolatimnak és érzéseimnek nem parancsolhatnak Németh uramék, mert ha mindgyárt Németh is őrzi egybenfogja (összerogyó — A szerk.) testemet, szívem mégis magyarosan érez, és telkemet a’ magyarok Istene éleszti; mihasznok Németh uraméknak, ha gyáva személyemet fogva tartják, azért bizony senki sem fog fegyvert fogni, és Németh uramékat terhes háborúval üldözni. Ha Németh uramék egyébbe nem helyeztetik győzedelmeiket, hanem szegény azon jók (asszonyok —A szerk.) rabságába, úgy csak szegenyekre válik, hogy tüzellő fegyvert hordoznak. Nem hihetem, hogy Németh Császár e ő Felsége katonáit azért küldötte légyen áldott földünkre, hogy azonjokat fogasson vele, mert bizony nagy gyávaság lenne, a’ magyar szívet csak magyar azonjokban keresni. Ha jó uram eő nagyságát Fejedelmünket és táborát követtem, azért Császárnő feleségét, a’ki rólam ralam egy szót sem tud, még nem sértettem, látom, minden hibám csak az, hogy magyar vagyok, és magyar hazámat siratom. Arról bizony nem tehetek, hogy plundrás (plundra: bő német nadrág. — A szerk.) szüleim nem voltak. Beszéljen azért uram kegyelmed, mint hazafi Klekner urammal, és kérje meg, hogy gyáva személyemet bocsássa el menni oda, hová sorsom és belső érzésem húz — nem öltem meg senkit is, és nem is kívánom, hogy Magyarok a’német földet pusztítsák — nem azért énekeltem énekeimet, hogy Németh uramékat kiircsam, hanem hogy hazámat megsirassam. Levelemet Pokai viszi meg kegyelmednek, akinek illő meg jutalmaztatást ígértem. Isten látja telkemet, nincs semmi pénzem, mert mindentől megfosztanám, kérem uramat Kegyelmedet, mint jó magyar hazafit, jutalmaztassa meg jámbor Pokai becsületes szolgálatiét, és tudósitson Pokai uram által, Németh uramék felől sem mit határoztak. A' magyarok igaz Istene jutalmaztassa Kegielmednek és a' magyaroknak fáradozásait. Uram kegielmed szegény rab szolgálója Lósárdy Susánna m. k.” Közben egy kuruc beütés nyomán olyan zűrzavar, fejetlenség támadt Erdélyben, hogy Lósárdy Zsuzsánnának sikerült megszöknie és eljutnia Törökországba. (Ehhez elég volt átvergődnie a Déli-Kárpátokon, mert a Havasalföld akkor még a török birodalomhoz tartozott.) Az 1709. évi hivatalos jelentésben, amelyet az erdélyi kormányszék az Erdélyben levő pártütők állapotáról az udvarhoz küldött, nyomát találjuk, hogy Zsuzsánna szüleinek Rozványban, Ricsén és Agárdon birtoka, Sátoraljaújhelyen háza volt. A história befejezéséül még megemlíthetjük, hogy Rákóczi Ferenc halála után három évvel. 1738-ban, a fejedelem fia, a már beteg Rákóczi József, a magyar menekültek maradványaival és a török segélyhadakkal Erdély felé közeledett, hogy egy remélt újabb felkelés élére álljon. A hagyomány szerint a sereget egy fekete ruhába öltözött, lefátyolozott arcú nő vezette, aki talán az akkor 57 éves Lósárdy Zsuzsánna volt. A szerencsétlen, léha életű Rákóczi József a sikertelen kísérlet után betegen tért vissza, és még azon év novemberében meghalt. Vele együtt a Rákóczi-legendának ez a mellékszála, amelyet Lósárdy Zsuzsanna képviselt, végképp elenyészett. Többé nem hallhattunk róla. Dr. Kalmár János