Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-05 / 10. szám

fékútjuk, hamarabb meg tudnak állni Ám nem ez a helyzet akkor, ha síkos az úttest. Ha egy közepes nagyságú kocsi 30 km óra sebességgel halad, f­ékútja szára­zon 15, nedves úton 20, jeges úton 32 mé­ter. Ha a sebesség 60 km óra, a fékút mai 45, 64, illetőleg 111 méter! A sebességgel tehát nem egyenes arányban, hanem an­nál nagyobb mértékben nő a fékút hosz­sza. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a sebességgel a kocsi „ütése" ugyan­csak fokozottan növekszik, nyilvánvalóvá lesz, hogy rossz úton, rossz látási viszo­nyok közepette mindenképpen életveszé­lyes gyorsan vezetni, de a gyalogosnak is meggondolatlanul a kocsik elé szaladnia Érdekes, hogy a nagyon rossz vagy az időjárás miatt veszélyessé vált utakon ki­sebb a balesetek száma. A vezetők ugyan­is ilyenkor maguk is rádöbbennek a ve­szélyre, ezért óvatosabban haladnak. Ez év első napjaiban a behavazott, síkos uta­kon alig fordult elő baleset. Különösen veszélyes a köd. A vezető eleinte nem is mindig érzi, mennyire csú­szóssá vált az úttest, nem is mindig fi­gyeli sebességmérőjét, és a köd miatt nem láthatja a környezetét — a fákat, a kor­látot, az útfelületet stb. — sem, amelyek jó látás esetén a nagy sebességre is „fi­gyelmeztetik''. Ezért jár annyi balesettel, tömeges egymásba rohanással a ködös idő. A szomorú rekordot az USA-ban állítot­ták fel: egy alkalommal 112 kocsi futott egymásba. A 29 áldozatot követelő karam­bolsorozat 21 percig tartott (6. ábra). Ná­lunk 1970 januárjában Szolnoknál 26 ko­csi futott egymásba. Ezért az NDK nagy forgalmú útjai men­tén olyan — fehér számokkal világító — táblákat helyeztek el, amelyek ködben (és máskor is) az ajánlott legnagyobb sebes­séget mutatják. Angliában ezeket radarral működő sebességmérőkkel (7. kép) egészí­­tik ki: a tábla sárgásvörössel sugározza a szembe haladó gépkocsi sebességét jelző számot is. A gyorsan hajtó vezetőt így fi­gyelmeztetik: mi a — fehér számmal jel­zett — helyes sebesség, és mennyivel ha­lad — a sárgásvörös szám szerint — az ő kocsija. Zsúfolt úttesten több a baleset is. A zsú­foltságot növelik — s egyben a sokba ke­rülő úttest hasznosítását is csökkentik ■— a sok helyet elfoglaló parkoló autók. Ezért nálunk is fokozatosan új parkolási rendet vezetnek be: zárt, „autónak tilos", úgyne­vezett kék övezeteket jelölnek ki, és pénz­bedobós parkolóautomatákat állítanak fel Az NSZK-ban és az NDK-ban már en­nél is tovább léptek. Mind több magán- és középület előtti kihajtó mellett látni a táblát, amelyen óramutató jelzi: mikor érkezik oda vagy indul el onnan kocsi — addig ugyanis az egyébként a várakozás elől elzárt területen is szabad várakozni (8. kép). Ha a mutatót leveszik, már az általános szabály érvényes: tilos a parko­lás. Az NDK-ban régen használják a ná­lunk még csak itt-ott látható, de az új­ KRESZ-ben már szereplő kék színű táb­lát, amely azt jelzi, hogy a kocsi melyik részével és hogyan parkolhat a széles gya­­­logjárón is (9. ábra). Egyirányú csúcsforgalom esetén az au­tóutak és -pályák kihasználása nem egyen­letes. Például reggelente a városok felé, pénteken este az ellenkező irányba az utak egyik sávjában valósággal tüleked­nek az autók, a másik sáv pedig „pang" Jó és egyre terjedő, bár nálunk még nem indokolt módszer az, ha ilyenkor az autó­­pályák mindkét sávját a csúcsforgalom szerint egyirányítják, a kis ellenirányú forgalmat pedig mellékutakra terelik. Hétvégeken ez a szokás például Belgium­ban (Hl. ábra). Kanadában, az USA-ban, az NSZK-ban a több sávos, de középen sávval nem osztott autóutakon hídszerű tartókra vörös X-et, illetőleg zöld nyilat mutató lámpákat szerelnek az úttest fölé, jelezve, hogy melyik sávban éppen mi­lyen irányú a forgalom. Irányváltáskor a cserélendő irányú sáv lámpái egy ideig felváltva zölden-pirosan pislognak, mire az autók jobbra húzódva elhagyják a sávot. Amikor egyértelművé válik a sáv­­irányfordítás, megszűnik a pislogás (11. ábra). Az utak teljes hasznosításához és a zsú­foltság csökkentéséhez az is hozzátarto­zik, hogy súlyos és arányosan növekvő , büntetést rónak­ ki azokra az építővállala­tokra, amelyek a szükségesnél hamarabb lezárnak egy útszakaszt, vagy fölöslegesen ottfelejtenek egy sebességkorlátozó táblát. Franciaországban például az utcát indo­kolatlanul elzáró építővállalattól elveszik a megbízást, és másnak adják át. Ellenségünk-e tehát a közút? A válasz egyértelmű: nem az, hanem életünk nél­külözhetetlen tartozéka. S hogy ne vál­hasson közellenséggé, az rajtunk áll. Ne­künk kell idomulnunk hozzá, arra töre­kedve, hogy a sokféle közlekedési mód közül mindig a legjobbat alkalmazzuk. Szűcs József

Next