Élet és Tudomány, 1974. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-11 / 41. szám
De kérdezz 11 s ! felelek !!! Nemrég újra halálos mérgezést okozott a gyilkos galóca. Mi e gombának mérgezést okozó anyaga, és mi a mérgezés lefolyása? — kérdezi Csépes Imre lajosmizsei olvasónk. Dr. Komlóssy György tudományos osztályvezető válaszol: A gyilkos galócában kilenc jól elkülöníthető méreganyag van. A méreganyagok két fő vegyszercsoportba tartoznak: az amanitinekhez és a fallotoxinokhoz. Káros hatásuk a sejtekben — elsősorban a máj, vese és a szív sejtjeiben — érvényesül (hepatrop mérgek). Hő hatására, sütésre, főzésre nem bomlanak el. Egyetlen gyilkos galóca 5—6 embert is elpusztíthat. E mérgek felszívódása a mérgező gombás étel elfogyasztása után aránylag igen rövid idő alatt megkezdődik. Addig azonban, amíg a mérgezés első tünetei jelentkeznek, 10—36 óra is eltelik, ugyanis a mérgek nem a gyomorban és a belekben, hanem a keringéssel a központi idegrendszerbe jutva hatnak. A mérgezésnek ez az első szakasza 24— 48 óráig tart, hirtelen, robbanásszerűen lép fel. Görcsös hasűri fájdalmakkal, csillapíthatatlan hányással és hasmenéssel jár. A mérgezettek többsége már ekkor meghal. Nagyon ritkán látszólagos javulás is beállhat a mérgezettek állapotában: a hányás és a hasmenés csillapodik, a fájdalmak némileg csökkennek. De ezt rövidesen újabb rosszabbodás: a mérgezés második szakasza követi. Ekkorra a a mérgek már a máj sejtjeit, a vesét és szívet támadják. Rendszerint ennek külsőleg is látható tünete — többek között — a test megsárgulása. A gyilkos galócával mérgezett öntudata sokáig tiszta marad, míg a más gombákban levő idegmérgek sokszor eszméletvesztést okoznak. A mérgezettet azonnal kórházba kell szállítani, élete így — szerencsés esetben — még megmenthető. Milyen közlekedési eszközökkel jutottak el eddig az Északi-sarkra? — kérdezi Hofmann Károly budapesti olvasónk. Kérdezz — felelek rovatunk válaszol: 1909. április 6-án Robert E. Peary kutyák vontatta szánokkal érte el elsőként az Északi pólust Richard E. Byrd volt az első pilóta, aki repülőgéppel átrepült az Északi-sark fölött. Ez 1926-ban történt. Ugyanebben az esztendőben Lincoln Ellstworth, Amundsen és Nobile kormányozható léghajó segítségével repülte át a pólust. Napjainkban már rendszeres repülőjáratok vannak a Távol-Kelet és Európa között, s ezek a járatok szintén az Északisark fölött vezetnek át. Az amerikai Nautilus atommeghajtású tengeralattjáró 1958. július 24. és augusztus 7. között tett meg utat a Bering-tenger felől a póluson és a Grönland-tengeren át az izlandi Reykjavik felé. Augusztus 3-án érte el — először a jég alatt — az Északi-sarkot. 1959. március 17-én az úgyszintén atommeghajtású Skate tengeralattjáró is behatolt a sarkvidéki jégtömeg alá, majd áttörte azt, és pontosan az Északi-sarkon érte el a felszínt. Honnan származik a vadgesztenyefa, mióta diszlik nálunk a fája, magja mire használható? — kérdezi Bánkuty Dezsőné budapesti olvasónk. Kérdésére Natter-Nád Miksa válaszol: A vadgesztenyefa vagy bokrétafa (Aesculus hippocastanum őshazája Ázsia középső része, India és Görögország hegyei. Közép- és Nyugat-Európában csak a XVI. században kezdték ültetni. Bécsben 1576-ban virágzott az első vadgesztenyefa az egyetemi rektor kertjében. A szép virágú fa napos helyen formás koronát nevel, és 10—15 éves korában kezd virágozni, évente egyszer, de nemritkán másodszor is virágba borul. A fa könnyen sarjazdik, elér 100, sőt több évet is. Puha fája törékeny és könynyen rothad, ezért építkezésre nem való, faragásra inkább. Angliában padló készül belőle. Tüzelésre nem alkalmas, mert tüze gyenge, de szene lőporgyártásra használható. Magja, amely 30—40 százalék keményítőt tartalmaz, újabban állati takarmányként is használatos, ha kivonják belőle a keserű anyagot. Az őz és a szarvas nyersen is elfogyasztja a vadgesztenyét. Régebben fehérneműt is mostak vadgesztenye reszelékével, sőt fürdőt is készítettek vele azok számára, akiknek kiütéseik vagy aranyeres bántalmaik voltak. A magvak forrázata bevált irtószere a virágcserepekben található apró rovaroknak.