Élet és Tudomány, 1975. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-04-11 / 15. szám

GYÓGYSZERÉSZNŐK A miniszter ugyancsak szakvélemény közlésére kérte fel a Magyarországi Gyógyszerész Egylet vezetőségét is. A Tudományegyetem Orvostudományi Kara 1895. április 2-án tartott ülésén ad­ta meg válaszát, kifejtvén, hogy „Európa legtöbb állama megengedte a nőknek az orvosi tanulmányokkal való foglalkozást és gyakorlatot, aminek egyik oka az, hogy a férfi orvos működését néha megnehe­zíti a női szeméremérzet. Mielőtt azonban nálunk is teljesíttetnék a nők kívánsága, fel kell vetni a kérdést, vajon nálunk szükséges-e, kívánatos-e, lehetséges-e e kívánalom teljesítése. A külföldi államok kormányhatóságainak jelentései nem vol­tak biztatók. Anglia, Franciaország, Né­metország és Svájc egybehangzóan jelen­tették ki, hogy: 1. bár az orvosi tanul­mányokra elégséges számmal iratkoznak be nők az egyetemeken, a kellő előkép­zettség hiányában kellő sikerrel nem végzik tanulmányaikat, kivételesen azon­ban vannak, kik teljesen egyenlő sikerrel haladnak a férfiakkal; 2. a női hallgatók legnagyobb része csakis az orvosdoktori címet szerzi meg, de ezzel tanulmányait befejezettnek tartja; 3. a nők nemcsak a gyermekek és nők gyógyításával foglal­koznak, hanem főképp a kisebb sebészeti műtéteket szeretik végezni, így tehát el­térnek ama rendeltetésüktől, amellyel különösen és elsősorban indokoltatik a női orvosok szükségessége; 4. sokan ab­bahagyják a gyakorlatot, mert férjhez mennek, vagy mert más megélhetési mó­dot találnak. A Kar végül is oda condlu­­dált (arra a következtetésre jutott), hogy a hazai viszonyok közt nincs szükség női orvosok képzésére." E megfogalmazás csak az orvosok képzéséről szól, de min­den bizonnyal a gyógyszerészekre is vo­natkozott. A „patikáriusné” A Magyarországi Gyógyszerész Egylet 1895. június 7-én tartott gyűlésén érté­kelte azokat a véleményeket, amelyeket az ország minden részéből kértek. A tit­kári beszámoló szerint a huszonnégy já­rás közül a nők alkalmazása mellett nyi­latkozott öt, ellene tizenhárom. Hat já­rás részben nem küldött jelentést, rész­ben nem tartott ülést, vagyis mindenkép­pen tartózkodott a véleménynyilvánítás­tól. Az igazgatóság tagjai is véleményt nyilvánítottak: a javaslat ellen nyilatko­zott négy tag, mellette azonban csak ket­tő. Elutasító döntést hoztak. Ezt a miniszterhez címzett levelükben így fogalmazták meg: .......a közoktatás­ügyi kormány korántsem tesz szolgálatot szakmánknak, ha megengedi a nőknek a gyógyszerészi pályára való lépést.” A korabeli lapok — mind a szaksajtó, mind a napi sajtó — nagy teret szentel­tek a kérdésnek. E cikkek hangja is jó­részt elutasító volt. A cikkírók a nők gyenge fizikumára hivatkoztak, amely — úgymond — lehe­tetlenné teszi az esetleg 12—44 órás helyt­állást. Ugyanígy a nők gyenge idegrend­szerére, érzékeny lelkületére, mely miatt nem tudnák elviselni a közönség esetle­ges durva bánásmódját. „Végül ne feled­jük azt sem — írja az egyik tiltakozó —, hogy a nőt a természet eszményi, szép és magasztos célra szemelte ki. A nő hiva­tásában a valódi szerepkör nem a nyil­vánosság, hanem a szűk családi kör.” Dr. Légrády Erzsébet, az első nő Magyar­­országon, aki a gyógyszerészdoktori címet is megszerezte

Next