Élet és Tudomány, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-03-05 / 10. szám
egymástól függetlenül végzik a mozgásukat. Már ennek a modellnek az alapján is helyesen adódott az első három mágikus szám: a 2, a 8 és a 20. A továbbiak azonban nem egyeztek a valóságos értékekkel. A modellt tovább kellett finomítani. 1949-ben Goeppert-Mayer és Jensen felfedezték, hogy a mag héjszerkezetének kialakulása szempontjából meghatározó jelentőségű a nukleonok saját impulzusmomentuma (spinje) és a „keringésből” származó pálya-impulzusmomentuma közötti kölcsönhatás. Ezt nevezik spin-pálya-kölcsönhatásnak. Hasonló hatást az atomburok fizikájában már azelőtt ismertek. Ott az elektronok spinje és pályamomentuma között a mágneses tér teremt kapcsolatot. Ennek lényege a következő: ha a mag körül keringő elektronra „ráülnénk”, úgy látnánk, hogy a mag kering az elektron körül. (Gondoljunk a Napnak a Föld körüli „keringésére”!) A mag pozitív elektromos töltésű, ezért az elektron úgy „észleli”, hogy őt pozitív elektromos áram folyja körül. Az indukció törvénye szerint azonban az áram mágneses teret kelt, tehát az elektron a mag elektromos terén kívül egy mágneses teret is észlel, amely megváltoztatja az energiáját. Ez az atom színképvonalainak a felhasadását, vagyis egy színképvonal helyett több egymáshoz közeli vonalnak a megjelenését eredményezi, amit a spektrum finomszerkezetének nevezzünk. A magerőtérben is fellépő erős spinpálya-kölcsönhatásnak a fölfedezése lehetővé tette a héjmodell tökéletesítését, s a számítások most már pontosan a tapasztalatilag jól ismert „mágikus” számokat szolgáltatták. E fölismerésekért Goeppert-Mayer és Jensen 1963-ban — a magyar származású Wigner Jenővel megosztva — fizikai Nobel-díjat kapott. A hasonlóságon kívül fontos különbségek is vannak az atomburok és az atommag héjszerkezete között — végezetül ezt sem árt megemlítenünk. Az atomburokban egyetlen héjrendszer van: a magot körülfogó elektronhéjak rendszere. A magban ellenben két, egymástól független héjrendszer létezik, az egyiket a protonállapotok, a másikat a neutronállapotok alakítják ki. Lényegbevágó különbség, hogy az atom elektronhéjai geometriailag jól elkülönülnek egymástól, ám a maghéjak egymásba csúsznak, átfedik egymást, s pusztán különböző energiáik révén különböztethetjük meg őket. Erdélyi Sándor (ELTE, Elméleti Fizikai Tanszék) nyelv és élet SZERKESZTI: DR. GRÉTSY LÁSZLÓ SIKERES ÖNGYILKOSSÁG? Ezt a kifejezést használta az öngyilkosságról szóló rádióműsorban a megszólaltatott szakemberek mindegyike a halállal végződő öngyilkossági kísérletekre. Ezekben a szerencsétlen esetekben az öngyilkost nem sikerült megmenteni az életnek. A mentés — szerencsére — sok esetben sikerül, s ilyenkor teljes joggal beszélhetünk sikerről: a mentés sikeres volt. A címben szereplő szókapcsolat a beszélgetés során oly sokszor fordult elő, hogy semmiképpen sem lehet szó egy-egy személy elszigetelt szóhasználatáról. Sokkal inkább úgy látszik, hogy ezúttal egy furcsa szakkifejezéssel gyűlt meg a bajunk. Fontoljuk meg: helyénvaló lehet-e egy tragikus kimenetelű öngyilkossági kísérletet sikeres öngyilkosságnak mondani? Éreznünk kell a kifejezés ellentmondásosságát. Helyesebb volna halálos végű öngyilkossági kísérletről beszélni. igaz ugyan, hogy ha valamilyen tevékenység eléri a célját, sikeresnek vagy eredményesnek mondjuk. Csakhogy a nyelvi gondolkodás itt semmiképpen sem vesz számításba negatív célú tevékenységet! Eredmény, eredményes szavaink ugyan többnyire még ilyenkor is használhatók, a siker azonban egyértelműen valamely tevékenység szerencsés kimenetelét, jó eredményét jelenti. De vajon nevezhetjük-e a tragikus végű öngyilkossági kísérletet szerencsés kimenetelűnek? Tekinthetjük-e sikeresnek csak azért, mert elszomorító célját elérte? Semmi esetre sem! Ha ezt a furcsa szókapcsolatot elfogadnék, azon sem csodálkozhatnánk aztán, ha a sajtó esetleg majd sikeres gyilkossági kísérletről, sikeres gyújtogatásról, bankrablásról vagy repülőgép-eltérítésről számolna be. Dr. Rozslay György 441.