Élet és Tudomány, 1976. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)
1976-09-24 / 39. szám
dődik, s folytatódik az előkészítő osztályokban, ahol ezzel párhuzamosan történik a beszédhangok, hangkapcsolatok, szavakat alkotó elemek kialakítása. Miután az úgynevezett ciklikus (például: pa-papa) és a ciklikus (például: pi-pi-pá) elemek elsajátítása megtörtént, következik a hangok szóvá alakítása és a szavak jelentésének tudatosítása. A szavakat a szájról való leolvasásuk készségének kialakításával együtt tanítják meg. Azoknak a gyermekeknek a körében, akiknek van valamelyes hallásmaradványuk, a hallásjavító készülékek révén a szó kiejtése és a szájról való leolvasása kiegészül annak — a gyermek számára hallható — akusztikai összetevőivel is. Az előkészítő osztályokban körülbelül kétszázötven szóttanul meg a gyermek, s ez az alapja a későbbi beszéd nevelésének. (Ez a csekély szókincs persze nem elegendő minden gondolatának a kifejezésére, ezért használnak a süket gyermekek egymást közt jelnyelvet.) A beszédtanítás az X—4. osztályban folyik. Feladata, hogy a tanuló képes legyen egyszerű bővített mondatokban kifejezni gondolatait, érzéseit, közölni kívánságait. A ragok és a képzők elsajátításával egyidejűleg folytatódik a szájról olvasás készségének a fejlesztése és a szókincs további gyarapítása is. A 4. osztály végére a beszéd fejlettségének szintje — a szókincs ekkor 1200—1500 szó! — lehetővé teszi a felső tagozat ismeretanyagának az elsajátítását. A magyar nyelv tanításakor gyakorolják be a viszonyító elemeket, értik meg a mondatok összefüggését. A nagyothallók és a süketek osztályaiban a hallásmaradvány teljes kihasználására csoportos hangerősítő berendezéseket használnak. A beszédtanítást segítik a különféle fonetikai tükrök is. Ma már olyan eszközök is ismeretesek, amelyek a teljesen süketek számára a hangokat fényjelek révén láthatóvá és rezgések formájában tapinthatóvá teszik. Ezeket azonban ma még nem használják a mindennapi gyakorlatban. Az iskola befejezésekor a tanulók beszéde a szókincs és a mondatszerkezet tekintetében kivételes esetekben megközelíti a hallók beszédét. A beszéd érthetősége, tisztasága azonban általában messze elmarad a hallókéhoz képest. A jelbeszéd Az utcán, a villamoson gyakran láthatunk süketeket, amint egymással felelnek. Az ő számukra a beszéd a leggondosabb beszédnevelés után sem válik a kommunikáció elsődleges eszközévé. A beszédet elsősorban a halló társaikkal való érintkezésben használják, de az egymás közötti „beszélgetésében jóformán kizárólag a jelnyelvvel fejezik ki magukat. A süketek jelnyelvének egyik részét azok a kézjelek alkotják, amelyek vagy közvetlenül utalnak a jelölt dolog külső formájára, vagy a kifejezni kívánt cselekvés mozdulatát utánozzák. Ezeket természetes jelnek is nevezik, mert általában tanulás nélkül is érthetők. Ilyen például a két kéz által mutatott gömbforma, a labdának a jele. A jelek másik csoportját az úgynevezett mesterséges jelek alkotják. Ezeket a süket gyermek az iskolában, a nála idősebb társaitól lesi el. A süketek jelnyelve az általánosítást csak korlátozott mértékben teszi lehetővé, egyrészt mert nincs nyelvtana, másrészt mert maguk a jelek általában erősen kötődnek a tárgyakhoz. Ilyen módon a gondolatközvetítés csak sokkal alacsonyabb szinten valósítható meg, mint a hangos beszéddel. Nincsenek meg benne azok az árnyalati különbségek, amelynek megvannak a beszélt nyelvben. A jelnyelv az iskoláskor előtt hasznos, mert — mint említettük — lehetővé teszi a gyermek számára a kapcsolat teremtését, később azonban az a hátránya, hogy késlelteti a hangbeszéd fejlődését és a fogalmi gondolkodás kialakulását. Külsőleg a jelbeszédhez hasonló, de valójában a beszéddel rokonítható közlési eszköz az ujjábécé (daktilológia). Az ujj-jelek egy-egy beszédhangnak (betűnek) felelnek meg. Használatuk a gondolatok közlését a hangos beszédnek megfelelő pontossággal teszi lehetővé. Ez a régóta ismert eszköz újabban egyre fontosabb szerepet tölt be a süketek oktatásában. Azok a tanulók, akik elvégezték a süketek általános iskoláját, szakmát sajátíthatnak el, és szakmunkás oklevelet szerezhetnek, vagy a középiskolában folytathatják tanulmányaikat, s érettségi vizsgát tehetnek. Beszédbeli fejlettségük szintje azonban nem teszi lehetővé, hogy a hallókkal együtt tanuljanak. A szakmunkásképzés számukra külön ipari foglalkoztató intézményekben történik. Ilyenek működnek Vácott, Sopronban és Budapesten. Középiskolai oktatásuk 1961 óta az Asztalos János Dolgozók Gimnáziumában folyik. A nagyothallók beszédbeli fejlettsége már lehetővé teszi, hogy a hallókkal együtt tanuljanak tovább a szakmunkás intézetekben és a középiskolákban. Oláh Tamás