Élet és Tudomány, 1976. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)

1976-09-24 / 39. szám

dődik, s folytatódik az elő­készítő osztályokban, ahol ezzel párhuzamosan törté­nik a beszédhangok, hang­­kapcsolatok, szavakat al­kotó elemek kialakítása. Miután az úgynevezett ciklikus (például: pa-pa­pa) és a ciklikus (például: pi-pi-pá) elemek elsajátí­tása megtörtént, követke­zik a hangok szóvá alakí­tása és a szavak jelenté­sének tudatosítása. A sza­vakat a szájról való leolva­sásuk készségének kialakí­tásával együtt tanítják meg. Azoknak a gyermekeknek a körében, akiknek van valamelyes hallásmaradvá­nyuk, a hallásjavító készü­lékek révén a szó kiejtése és a szájról való leolvasása kiegészül annak — a gyer­mek számára hallható — akusztikai összetevőivel is. Az előkészítő osztályok­ban körülbelül kétszázötven szót­­tanul meg a gyermek, s ez az alapja a későbbi beszéd nevelésének. (Ez a csekély szókincs persze nem elegendő minden gondola­tának a kifejezésére, ezért használnak a süket gyer­mekek egymást közt jel­nyelvet.) A beszédtanítás az X—4. osztályban folyik. Feladata, hogy a tanuló képes legyen egyszerű bővített monda­tokban kifejezni gondola­tait, érzéseit, közölni kí­vánságait. A ragok és a képzők elsajátításával egy­idejűleg folytatódik a száj­ról olvasás készségének a fejlesztése és a szókincs további gyarapítása is. A 4. osztály végére a beszéd fejlettségének szintje — a szókincs ekkor 1200—1500 szó! — lehetővé teszi a felső tagozat ismeretanya­gának az elsajátítását. A magyar nyelv tanításakor gyakorolják be a viszonyító elemeket, értik meg a mon­datok összefüggését. A nagyothallók és a sü­ketek osztályaiban a hal­lásmaradvány teljes ki­használására csoportos hangerősítő berendezéseket használnak. A beszédtaní­tást segítik a különféle fo­netikai tükrök is. Ma már olyan eszközök is ismere­tesek, amelyek a teljesen süketek számára a hango­kat fényjelek révén látha­tóvá és rezgések formájá­ban tapinthatóvá teszik. Ezeket azonban ma még nem használják a minden­napi gyakorlatban. Az iskola befejezésekor a tanulók beszéde a szó­kincs és a mondatszerkezet tekintetében kivételes ese­tekben megközelíti a hal­lók beszédét. A beszéd ért­hetősége, tisztasága azon­ban általában messze el­marad a hallókéhoz képest. A jelbeszéd Az utcán, a villamoson gyakran láthatunk sükete­ket, amint egymással felel­nek. Az ő számukra a be­széd a leggondosabb be­szédnevelés után sem vá­lik a kommunikáció elsőd­leges eszközévé. A beszédet elsősorban a halló társaik­kal való érintkezésben használják, de az egymás közötti „beszélgetésében jóformán kizárólag a jel­nyelvvel fejezik ki magukat. A süketek jelnyelvének egyik részét azok a kézje­lek alkotják, amelyek vagy közvetlenül utalnak a jelölt dolog külső formájára, vagy a kifejezni kívánt cselekvés mozdulatát utá­nozzák. Ezeket természetes jelnek is nevezik, mert ál­talában tanulás nélkül is érthetők. Ilyen például a két kéz által mutatott gömbforma, a labdának a jele. A jelek másik cso­portját az úgynevezett mesterséges jelek alkotják. Ezeket a süket gyermek az iskolában, a nála idősebb társaitól lesi el. A süketek jelnyelve az általánosítást csak korlá­tozott mértékben teszi le­hetővé, egyrészt mert nincs nyelvtana, másrészt mert maguk a jelek általában erősen kötődnek a tárgyak­hoz. Ilyen módon a gondo­latközvetítés csak sokkal alacsonyabb szinten való­sítható meg, mint a hangos beszéddel. Nincsenek meg benne azok az árnyalati különbségek, amelynek megvannak a beszélt nyelvben. A jelnyelv az is­koláskor előtt hasznos, mert — mint említettük — lehetővé teszi a gyermek számára a kapcsolat terem­tését, később azonban az a hátránya, hogy késlelteti a hangbeszéd fejlődését és a fogalmi gondolkodás kiala­kulását. Külsőleg a jelbeszédhez hasonló, de valójában a beszéddel rokonítható köz­lési eszköz az ujjábécé (daktilológia). Az ujj-jelek egy-egy beszédhangnak (betűnek) felelnek meg. Használatuk a gondolatok közlését a hangos beszéd­nek megfelelő pontossággal teszi lehetővé. Ez a régóta ismert eszköz újabban egy­re fontosabb szerepet tölt be a süketek oktatásában. Azok a tanulók, akik el­végezték a süketek általá­nos iskoláját, szakmát sa­játíthatnak el, és szakmun­kás oklevelet szerezhet­nek, vagy a középiskolában folytathatják tanulmányai­kat, s érettségi vizsgát te­hetnek. Beszédbeli fejlett­ségük szintje azonban nem teszi lehetővé, hogy a hal­lókkal együtt tanuljanak. A szakmunkásképzés szá­mukra külön ipari foglal­koztató intézményekben történik. Ilyenek működ­nek Vácott, Sopronban és Budapesten. Középiskolai oktatásuk 1961 óta az Asz­talos János Dolgozók Gim­náziumában folyik. A na­gyothallók beszédbeli fej­lettsége már lehetővé teszi, hogy a hallókkal együtt tanuljanak tovább a szak­munkás intézetekben és a középiskolákban. Oláh Tamás

Next