Élet és Tudomány, 1978. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-24 / 12. szám
pflissziffiffszis tokráciát. A társadalmat, a nemzetet megmentő erőt a képzeletében hibátlanra szépített, az élet terheit bátran hurcoló, jó szellemi és művészi adottságokkal fölvértezett parasztságban vélte fölfedezni. E hitében nem volt egyedül. A századvég legnagyobb költője, Vajda János is úgy tekintett a parasztságra, mint a nemzet ősi fájának egészséges törzsére, a jövő biztosítékára. Eszméit Justh nemcsak a regényeiben és elbeszéléseiben vallotta s hirdette. A gondolatnak része volt parasztszínháza megszületésében is — hogy aztán a színház mutassa meg mindenkinek: hatalmas erő rejlik a parasztságban, érdemes ráépíteni a jövőt. Méltó arra, hogy — úgymond — szellemi és fizikai adottságaival felfrissítse a „kék vért” ... ...és igaz értékű eredménye A pusztaszenttornyai színház létrejöttében persze más indítékoknak is jutott szerep: Justh gyermekkori élményeinek, a dohánykertészek, a gányók szokásainak, a környéken közismert betlehemes játékoknak csakúgy, mint felnőttként szerzett tapasztalatainak. André Antoine (ejtsd: antoán) párizsi gázgyári tisztviselő 1887-ben alapított színházának, amelyben a gyár munkásai, alkalmazottai játszottak, vagy a XVIII— XIX. századi orosz földesúri színházaknak, amelyekről orosz festőbarátaitól, Verescsagintól és Antokolszkijtól hallhatott. Justh kísérlete nem hasonlított — nem is hasonlíthatott — egyik előzményére sem. Az orosz földesúri színházaktól — amelyekben jobbágyok játszottak, jobbágyok muzsikáltak, és ők készítették a díszleteket, a kellékeket is — abban különbözött, hogy a játszók nemcsak az ő és vendégei szórakoztatására tanulták meg a darabokat; a pusztaszenttornyai földesúr ugyanis bárkit szívesen látott az előadásokon. Családjával és vendégeikkel együtt ültek a nézőtéren a környék parasztjai is. Egy-egy sikeresebb bemutató után pedig egy asztalnál vigadtak a vendégek és a „társulat” tagjai. A környék tanyavilágának lakói nagyon szerették Justh színházát. Egy szemtanú szerint „nyolc kilométernyi kerületből” is odasereglett a nép, „az asszonyok még szopós gyermekeiket is” magukkal vitték. A szegények ingyen nézhették végig az előadásokat. A tehetősebbektől azonban elfogadtak kisebb-nagyobb adományokat. Az Orosházi Újság cikkírója szerint „Szabad Szt. Tornya elöljárósága” hálás köszönettel nyugtázta, hogy Justh „az általa rendezett színi előadás jövedelmét, 5 Ft 09 krt. a község szegényei javára" adományozta. Antoine színházától még abban különbözött a pusztaszenttornyai, hogy Justhnak nem a színészi játék megváltoztatása volt a célja (a párizsi színház vezetője a régebbi magamutogató módi helyébe valósághű színjátszást kívánt, s azt azoktól a műkedvelő színjátszóktól várta, akiknek ízlését „nem rontotta meg a színházak és a színészképző főiskolák modora”). De elfogadta Antoine-nak jó adag tévedést is magában rejtő gondolatát, sőt megtoldotta azt azzal, hogy a klasszikus művek megjelenítésére elsősorban a magyar paraszt alkalmas. Úgy vélte, hogy „a modern színészek nem bírják visszaadni a klasszikus korszak embereinek egyszerű természetességét, egyszerű érzéseit és egyszerű mozdulatait”. Azt állította, hogy ,,a görög temperamentumhoz legközelebb a magyar paraszté áll”. Ennek bizonyítására játszatott a görög Szophoklész és a római Plautus műveiből (a parasztszínészek az Elektra és A kincs meg A fecsegők párbeszédeit vitték színpadra). Justh terveiben az első jeles tragikusnak, Aiszkhülosznak, a komédiaírás legnagyobb görögjének, Arisztophanésznek és az újkori klasszikus dráma halhatatlanjának, Racine-nak (raszin) a művei is helyet kaptak. Nem hiányoztak a műsorrendről Shakespeare és Moliére darabjai, esetenként pedig A makrancos hölgynek és A képzelt betegnek meg A botcsinálta doktornak csak bizonyos jelenetei. A klasszikusokon kívül gyakran hirdették a kézzel írott plakátok Tóth Ede híres népszínművét, A falu rosszát, a Justh által nagyra tartott Czóbel Minka Délibáb című darabját és azokat a jeleneteket és párbeszédeket, amelyeket a színház szervezője maga írt, többnyire régebbi műveiből (Siralomház, Asszony szava Isten szava, Hárman voltak, Megmutatom, hogy kell). Az előadásra szánt darabok kiválasztásában tekintettel kellett lenni a szerény színpadi lehetőségekre. Sem az első „színházinak, egy deszkából ácsolt színpadú üvegháznak, sem az 1894. június 24-én megnyílt, tudatosan a játék céljára épültkor A körszinház vázlatos alaprajza (Orosházi Újság, 1894) A körszinház