Élet és Tudomány, 1982. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)
1982-07-16 / 29. szám
PORTRÉ SZÍNES MOZAIKBÓL EGRESSY BÉNI ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA A múlt században Bartalus István zeneesztéta,a magyar dal atyjá”-nak nevezte Egressy Bénit, Ábrányi Kornél pedig ezt írta róla: „Kevés olyan egyénisége van a XIX. század magyar zenéjének, akit vele akár termékenység, akár többoldalúság, vagy emelkedett nemzeti érték tekintetében párhuzamba lehetne tenni.” Egressy Béni 1814. április 21-én született a Borsod megyei Sajókazincon, a mai Kazincbarcikán. Anyja Juhász Julianna, apja Egressy Pál református lelkész volt. A zene szeretetét apjától örökölte: annak nemcsak szép énekhangja volt, hanem gyönyörűen játszott hegedűn is, elbűvölően szólaltatta meg a fuvolát, s kifogástalanul kezelte a zongora fehérfekete billentyűit. A népdalt egy egyszerű parasztleány, a dalos természetű Gádor Zsuzsa kedveltette meg Bénivel gyermekkorában. Hatan voltak testvérek, közülük kettő lett országos hírű ember: Gábor és Béni. Miskolcon járt gimnáziumba, de mert szülei csak szűkösen voltak ellátva anyagiakkal, Béni házitanítással és temetéseken való „kántálás”-sal szerzett magának némi zsebpénzt, hogy jobb módú diáktársaival ő is látogathassa a miskolci színtársulat előadásait, s megtapsolhassa az ott fellépő Dérynét és Laborfalvi Rózát. Magasabb fokútanulmányait a sárospataki főiskolán folytatta, s különösen az irodalomhoz, a zenéhez és az énekhez vonzódott. Az egyik kortársa szerint „a jobb tanulók közé tartozott, és éneki ügyességével, szépen csengő hangjával minden iskolatársát felülmúlta”. Amikor édesapja meghalt, ő azzal könnyített a család helyzetén, hogy abbahagyta sok költséggel járó tanulmányait, és tanítói állást vállalt először Mezőcsáton, majd Szepsiben. Közben egyre erősebbé fokozódott benne a színészet iránti vonzalom, jelentkezett Kassán — ott Gábor bátyja ekkor már jeles színész volt —, s mivel kellemes hangja megtetszett az igazgatónak, őt is leszerződtette. Rövid kassai szereplés után Gáborral együtt ment át Kolozsvárra, majd onnan ugyancsak a bátyjával a budai Várszínházhoz szerződtek. Közben a francia, az olasz és a német nyelvet tanulta, zenében és énekben képezte magát, majd 1843-ban egy színésztársával — gyalogosan — olaszországi tanulmányútra indult. Hazatérve már nyelvismeretét is hasznosította: színdarabokat, operaszövegeket fordított, dalokat komponált és operaszövegeket írt. -ban, a haza sorsdöntő napjaiban Egressy az elsők közt jelentkezett a szabadságharc zászlaja alá, s a harcos közkatona Dembinszky seregében hamarosan hadnagyi rangot kapott. A végzetes kimenetelű kápolnai csatában súlyosan megsebesült a lába, hősies magatartásáért főhadnagyi előléptetésben részesült. De már sebének meggyógyulása előtt továbbszolgálatra jelentkezett Komáromban, Klapka György tábornok seregénél. Komárom feladása után — ez egyúttal a szabadságharc utolsó fejezetét jelentette — karigazgatóként került vissza a Nemzeti Színházhoz, s mint aki megérezte a halál közeledtét, az addigiaknál is szenvedélyesebben látott munkához, s egymás után kerültek ki keze alól a dalok, kórusművek és színpadi fordítások. Egressy Béni munkásságát vizsgálva induljunk ki művészi pályafutása első állomásától, a kassai színháztól, annál inkább is, mivel minden további tevékenysége — még a zeneszerzői is — valamiképp a színházzal függ össze. Első színlapos szerepével Kassán, 1843. április 23-án lépett közönség elé Baurenfeld: Könnyelműség szerelemből című négyfelvonásos vígjátékában. Fridrik szó- Egressy Béni portréja Barabás Miklós kőrajzáról A Szózat első kiadásának kezdő sorai