Élet és Tudomány, 1985. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-27 / 39. szám

AMIKOR...­­ VÉGÜL IS MIKOR? Egyik leggyakoribb kötőszavunk az amikor (néha, mikor). Elsősorban az időhatározói mellékmondat beve­zető szavaként ismerjük: Akkor szép az erdő, mikor zöld. Akkor szület­tem, amikor a háború befejeződött. „Előfordul — olvashatjuk a Nyelv­művelő kézikönyv útbaigazítását (I. k., 211. o.) —, hogy az amikor (mikor) a főmondat egész tartalmára vonat­kozik, s a vele bevezetett mellék­mondat a­­mellérendeléshez áll kö­zel. Az ilyen típusú mondatok leg­jobb íróink műveiben is gyakran előfordulnak, s nincs semmi okunk hibáztatni őket. Pl.: Együtt ültek mindnyájan, s megbeszélték még egy­szer az egész esetet, mikor egy vén parasztasszony csak benyitotta az ajtót (Móricz: Nem élhetek muzsi­kaszó nélkül).” Általában csakugyan nincs okunk elmarasztalni az ilyen mondatokat, de hogy jócskán akad köztük elíté­lendő is, azt éppen a Nyelvművelő kézikönyvnek az idén megjelent má­sodik kötete — ennek e kérdéskörrel foglalkozó része — bizonyítja (1247— 53). A következőkben a hibáztatan­­dók listáját szeretném bővíteni egy olyan mondattípussal, amely nem szerepel az idézett kézikönyvben. Néhány év óta a rádió reggel 8-ig tartó zenés műsorában fel-felbuk­­kan egy ugyancsak amikor kötőszót használó, de mégsem egyértelmű i­d­ő­p­o­n­tmegjelölés. Például: Hat perc múlva negyed hét, amikor kapcsoljuk a Meteorológiai Intéze­tet. Talán már érzik is olvasóink, mi a baj. Álvonatkoztatás áldozata lett a közlés, mégpedig éppen az amikor kötőszónak két különböző időt, sőt különböző gondolatot összekötő al­kalmazása miatt. Nézzünk csak az óránkra! Elhang­zott tehát ez a kijelentés 6.09-kor, de nem kellett hat percig várnunk, mert máris kapcsolták az illetékes intézmény ügyeletesét. A bemondó tudatában valami ilyesféle motosz­kált (csak hát másképp mondta ki!): Most, amikor hat perc múlva negyed hét, kapcsoljuk ... Hasznos kötőszavunk az amikor, de olykor érdemes volna egyszerűen mellőzni. 6.09-kor például szívesen hallanánk ezután ezt a tájékoztatást (két közlés, tehát két mondat): 1. Hat perc múlva negyed hét. 2. (Most pedig) kapcsoljuk a Meteorológiai Intézetet. És akkor (mikor? — most!) semmi kétség: mindkettő 6 óra 9 perckor van, avagy történik — fülünk halla­tára és nyelvérzékünk megelégedésé­re! Holczer József 123* NYELV ÉS ÉLET Szerkeszti: dr. Czétsy László KÉRDEZZ - FELELEK! Sok helyütt olvastam már az 1848. szeptember 29-i pákozdi csatáról, de még nem találkoztam azzal az adat­tal, hogy mekkora veszteséggel járt e küzdelem. Vajon hány halott és hány sebesült volt a győzelem ára? — kérdezi Bálint Edit budapesti ol­vasónk. Kérdezz — felelek! rovatunk vá­laszol: Pákozd és Sukoró térségében ti­zenhatezres, Agárdnál pedig négy­ezres magyar haderő állott szemben Jellacic körülbelül harmincötezres seregével (a magyar csapatok csata közben ezerkétszáz népfelkelővel megszaporodtak). Ezekhez a számok­hoz képest Jellacic száz emberre rúgó vesztesége és a magyarok hét halottja meg harminchét sebesültje nem mondható túlságosan soknak. Persze a győzelem értékének nem ez a mércéje! A csata fontossága ab­ban rejlik, hogy utána Jellacic le­mondott támadó szándékáról, s el­menekült az országból. A magyar erők diadalának híre föllelkesítette a hadsereget és az ország lakosságát, sőt erkölcsi és politikai hatásával még az október 6-i bécsi forradalom kirobbanásához is hozzájárult vala­melyest. A vérehulló fecskefűről azt tartják, hogy gyógyítja a szemölcsöt. Szeret­ném tudni, mennyi igaz ebből? — kérdezi Nagy Gyula szegedi olva­sónk. Dr. Magyar Kálmán egyetemi ta­nár, a SOTE Gyógyszerhatástani In­tézetének munkatársa válaszol: A vérehulló fecskefű, növény­rendszertani nevén Chelidonium május L. (Papaveraceae) egész Euró­pában elterjedt évelő növény. Sár­ga, négyszirmú ernyős virágai kora tavasztól késő őszig díszítik a me­zőket, réteket. Szétdörzsölve sárga tejnedvet ereszt, s ez kellemetlen szagú és csípős, égető érzést okoz. A száraz növény porának belégzése fullasztó, heves köhögési rohamot kelt. Belsőleges használata sok eset­ben mérgezést, sőt halált is okoz. Ha­tóanyagai közül a három fő típusba sorolható alkaloidjai a legfontosab­bak, de ezen felül nem csekély meny­­nyiségű növényi sav (alma-, boros­tyánkő- és kalidonsav) is akad kö­zöttük. A népi gyógyászatban pon­tosan meg nem határozott és a leg­különbözőbb máj- és epebetegségek­ben, gyomor- és bélhurut ellen hasz­nált teakeverék alkotójaként alkal­mazták, de azt is írták, hogy a nö­vény tejnedve a szemölcsöket is el­mulasztja. Ezért a hatásáért a ke­­lidonin, a keleritrin és a szangvinarin nevű alkaloidokat teszik felelőssé; ezek vegyi szerkezete hasonlít a podofillotoxin néven ismert, erősen mérgező és a sejtek működését (el­sősorban osztódásukat) gátló anyag­hoz. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy azok a bőrelváltozások, ame­lyeket a köznyelv „szemölcs” néven ismer, az orvostudomány számára gyűjtőfogalomként szerepelnek, azaz többféle eredetű elváltozásokat ta­karnak. Ezért mielőtt bárki is ön­gyógyításba kezdene, okvetlenül cél­szerű orvoshoz fordulnia, hogy az állapítsa meg a bőrelváltozás okát, s adjon felvilágosítást annak legve­szélytelenebb és leghatásosabb gyó­gyítási módjáról. Igaz-e, hogy az Al-Duna szabályo­zásakor a mederből a víz alatt meg­búvó sziklákat robbantással távolí­tották el? — kérdezi Szöllősi Antal budapesti olvasónk. Dr. Kertai Ede c. egyetemi tanár válaszol. Az Al-Duna szabályozásának újabb kori munkálatai a XIX. szá­zadban indultak meg. A nagy víz­építő mérnöknek, Vásárhelyi Pál­nak a vezetésével 1832—1834 között magyar szakemberek felmérték a te­repet, s elkészítették a szabályozás tervét. Ezek alapján távolították el a meder sziklazátonyait, s építették meg a Széchenyi Istvánról elnevezett hajóvontató utat (1833—1837). Ké­sőbb — osztrák és amerikai mérnö­kök tervei alapján — a sziklás me­derben gátak közé fogott, 60 m szé­les nyílt csatornát alakítottak ki. Ezt a 2 km hosszú és 3 m mély csa­tornát 1890 és 1898 között építették meg az Osztrák—Magyar Monarchia szakemberei. A nagyobb sziklákat valóban robbantással darabolták fel; a sziklába egy angol mérnöknek, bizonyos Gibertnek a fúróhajójáról lyukakat mélyítettek, s azokba rob­banó tölteteket helyeztek. A véko­nyabb sziklarétegeket hatalmas vé­sőkkel távolították el. Mikor és ki találta fel a töltőtol­lat? — kérdezi Pásztori Mária sze­gedi tanuló. Kérdezz — felelek! rovatunk vála­szol: Már a fém írótollak általános el­terjedése előtti időkből, a XVIII. század elejéről is maradtak fenn tol­lak beépített tintatartóval. Ezeket „örökíró” vagy „utazási toll” néven ismerték — bennük a tinta szivár­gás útján került a tollhoz. A töltő­tollak gyártásával csak akkor kezd­tek kiterjedtebben foglalkozni, ami­kor a fém írótollak elterjedtek. A mai töltőtollak ősét 1853-ban készí­tette Goodyear Angliában kemény­gumiból (ebonitból). A bonni Spen­­necken gyár a múlt század 80-as évei óta gyártott töltőtollakat. Megbízha­tóbb töltőtollakat századunk első év­tizede óta készítenek. Az első tolla­kat a szemcseppentőhöz hasonló üvegcsővel töltötték meg.

Next