Élet és Tudomány, 1986. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-03 / 1. szám
FORMA-1-ES VERSENY MOGYORÓDON A száguldó cirkusz A múlt év októberében — sok-sok vitát követően — megszületett a döntés: Magyarország 1986. augusztus 10-én Forma—1-es autóversenyt rendez. A versenypálya építéséhez nyomban hozzákezdtek. S noha az építők még csak a földmunkáknál tartanak, a pálya akkor is készen lesz a kellő időben, ha netán a tél szokatlanul hosszúra nyúlna. Az autóversenyek a legutóbbi évtizedben is sok áldozatot követeltek. De ez egyáltalán nem törvényszerű dolog, nagyon sok múlik azon, hogy a versenypályát miként alakítják ki. A hetvenes évek végén megcsappant az érdeklődés a Forma—1-es futamok iránt, s úgy tetszett, hogy a „száguldó cirkusz” válságban van. Bernie Eccleston, a Gépkocsikonstruktőrök Szövetségének elnöke, és egyúttal a Forma—1-es autóversenyek menedzsere és gazdasági igazgatója úgy vélte, hogy a sportág túljutna a mélyponton, ha egy-egy futamát valamelyik szocialista országban rendeznék meg. A véletlen úgy hozta, hogy az igazgató másfél évtizede szoros barátságban van a külföldön élő, magyar származású autómérnökkel, Rohonyi Tamással. Amikor Eccleston elmondta Rohonyinak, hogy miben töri a fejét, az a versenyek új színhelyéül Magyarországot javasolta. — Ezt csak azért mondod — válaszolta Eccleston —. A főszereplő: a Forma-1 versenyautó (Bojtár Ottó felvétele)