Élet és Tudomány, 1986. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
meri az orvostudomány. Lenyűgözően sok sebészeti, besugárzási és gyógyszeres eljárást dolgoztak ki a tünetek és a szövődmények visszaszorítására is. De rengeteg adatunk van az okokról, a rákot előidéző tényezőkről is. Elsősorban a környezetünkben föllelhető vegyi anyagokról, némely szénhidrogénről, a bizonyos színezékekben előforduló anilinről, a műanyagokban levő vinil-kloridról, továbbá az arzénról, a füstölt húsokban képződő nitrózvegyületekről és a táplálékot szennyező aflatoxinról. Jól ismerjük a rákkeltő fizikai tényezőket — a nagy adagú ibolyántúli és röntgensugárzást, a radioaktív izotópokat, a nukleáris robbantások utóhatásait —, s azt is tudjuk, hogy bizonyos DNS- vagy RNS-vírusok szintén rosszindulatú daganatot okozhatnak. Látszólag tehát kitűnően állunk, mert — legalábbis részleteiben — ismerjük az okokat és az okozatokat. Akkor hát miért pusztító népbetegség még ma is a rosszindulatú daganat? Miért növekszik némely daganatos betegségben (például a tüdőrákban) szenvedő betegeknek a száma? E kérdésekre többféle felelet adható, ám az igazi válasz az, hogy még elégtelenek a rák hátterében meghúzódó sejtbiológiai és biokémiai folyamatokra vonatkozó ismereteink. Keveset tudunk arról, hogy az egészséges sejtnek melyik alkotórészére hatnak a rákkeltő tényezők, s hogyan indul meg a daganatos sejtszaporodás. Vagyis be kell vallanunk: az orvosbiológia még nem tisztázta pontosan, hogy mi a rákbetegség lényege. Enélkül pedig elképzelhetetlen, hogy a rákbetegséget gyökeresen kiirtsuk. MIBEN KÜLÖNBÖZNEK? Időről időre szárnyra kap a hír, hogy egy-egy magányos „farkas” valamilyen kenőcs, balzsam, csepp vagy elixir formájában megtalálta a rák „biztos” ellenszerét. A tömegtájékoztatás is igyekszik reményt kelteni a betegekben és a kétségbeesett hozzátartozókban, s bátorítja a szer készítőjét. Sajnos, sorrarendre kiderül, hogy a remények irreálisak voltak. Miért? Azért, mert a daganatképződés két igen bonyolult biológiai folyamaton, a sejtszaporodáson és a sejtérésen (differenciálódáson) alapul. A rák éppen e két folyamatnak a szabályozási zavara. Mechanizmusát nem szervi vagy szöveti, hanem sejtes és molekuláris szinten, avagy még mélyebben — mint ezt Szent-Györgyi Albert véli —, a bioenergetika világában kell keresnünk. Márpedig minél kisebb egységeket kutatunk — ez az atomenergia felszabadítása óta közismert tény —, annál hatalmasabb műszerbázisra, anyag- és munkamennyiségre, tudományos gárdára és társadalmi támogatásra van szükség. A daganatképződés (szakszóval onkogenezis) megértéséhez érdemes szemügyre vennünk: miben tér el egymástól az egészséges és a daganatos sejt? Vannak-e olyan tulajdonságok, amelyek kizárólag a ráksejtekre jellemzők? Egy ilyen szálon elindulva talán eljuthatnánk a daganatképződés titkáig. Az egészséges és a daganatos sejt közötti különbség kérdése nemcsak elméletileg érdekes, hiszen a klinikus orvosnak mindennapos gyakorlati feladata, hogy felismerje és kiszűrje a rosszindulatú sejteket, s kidolgozza az úgynevezett rákreakciókat. Első pillantásra rejtvényünk könnyen megfejthető. Ha összehasonlítunk egy ép és érett ideg-, izomvagy vérsejtet egy „átlagos” ráksejttel, szembeszökően kiviláglik, hogy az utóbbinak a magja nagy a citoplazmához képest, a plazmájában alig vannak sejtszervecskék, s belső energiáját nagyrészt a szőlőcukornak tejsavvá való lebontásából, vagyis erjedésből (glikolízisből) fedezi. Igen ám, csakhogy az egészséges felnőtt szervezet nem csupa érett, differenciált sejtből áll, hanem fiatal, embrionális jellegű, még ki nem különült sejtekből is. Rákkeltő anyaggal kísérletesen létrehozott festékes daganat (melanoma - nyíllal jelölve) hörcsögön Egészséges (fent) és fehérvérűségben szenvedő beteg (lent) T- és B-nyiroksejtjei. Bőr küllemre hasonlóak, az utóbbiak szinte gát nélkül szaporodnak Az egészséges sejt felszínét vékony (fent), a daganatos sejtet vastag rétegben borítja mukopoliszacharid (lent)