Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám
Földrengés Örményországban 1988. december 7-én félelmetes erejű, pusztító földrengés rázta meg Örményország északnyugati részét. A mintegy 300 ezer lakosú Leninakánban, valamint a 170 ezer lakosú Kirovakánban a magasabb épületek többsége romba dőlt, a 20 ezer lakosú Szpitak pedig szinte teljesen eltűnt a föld színéről. A katasztrófa sújtotta körzet és a külvilág között jóformán minden összeköttetés megszakadt Örményországban. Az áldozatok számáról — később — a híradások ellentmondó adatokat közöltek, s véglegesnek ma sem tekinthető adatok szerint mintegy 55 ezren vesztették életüket, a sebesültek száma több mint tízezerre rúg. Az adatszolgáltatást az is nehezítette, hogy Azerbajdzsánból a közelmúltban menekültek ezrei érkeztek Örményországba a nemzetiségi zavargások miatt. Az áldozatok között különösen sok volt a gyermek, hiszen a földrengés tanítási időben, 11 óra után 41 perccel következett be. A földrengés középpontja Lenineken közelében volt, de a földmozgásokat a távolabbi vidékeken, így Jerevánban, sőt Tbilisziben, Groznijban, valamint Törökországban és Iránban is észlelték. Törökországnak a Szovjetunióval határos hegyvidéki falvaiban nemcsak épületek dőltek össze, hanem többen hetüket is vesztették. Irán északnyugati részén a rengések földomlásokat idéztek elő, s ezek több helyütt az utakat is eltorlaszolták. Már az első híradások az évszázad legsúlyosabb kaukázusi földrengéseként említették az északkelet-örményországi katasztrófát. A hírekben azonban — szokásos módon — keveredett a földrengés erősségét jelző adat (ezt hol a 12 fokozatú Mercalli—Sieberg-féle tapasztalati skála, hol a rengés energiáját, méretét kifejező 10 fokozatú Richter-skála szerint adták meg). Mivel a földrengés- vizsgáló műszerek az épület összeomlása miatt tönkrementek, a rengés erejét a Richter-skála szerinti 7-es és 8-as fokozat közötti értékűre becsülték (egy-egy Richter-fokozat között harmincszoros az energiakülönbség !). Nyugtalan térség Leninakán — Örményország második legnagyobb városa — 1500 méteres tengerszint fölötti magasságban terül el. Az átlagosnál hidegebb időjárás jellemzi, s a tél is korábban szokott beköszönteni, mint az általában is magasan elterülő köztársaság egyéb részein. Örményország területének 90 százaléka az 1000 méternél magasabb tengerszint fölötti térségben van, a legalacsonyabb északi részei is 500 méter körüli magasságban húzódnak. Ez az örmény-felföld Szovjetunió, Örményország, Szpitak, 1988. december 7. Az elmúlt 80 év legsúlyosabb kaukázusi földrengése pusztított Leninakani utcakép három nappal a természeti katasztrófa után .