Élet és Tudomány, 1989. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 35. szám
Hétjegyű telefonszámok Budapesten az első automatikus telefonközpontot, a Krisztinát 1928. április 28- án helyezték üzembe, ötjegyű hívószámokkal. A hatjegyű telefonszámot 1936-ban vezették be. Ezek napjainkra csaknem teljesen elfogytak. A budapesti állomások szeptember 2-án 0 órától hét számot tárcsázva hívhatók. Egyebek között ez a számváltozás a föltétele annak, hogy a jövőben a hálózatot tovább bővíthessék. Csak a fele osztható ki Ez az állítás meglepő lehet, hiszen hat számjegyei — elvileg — akár 1 millió telefonállomás is „megcímezhető”. Igen ám, csakhogy a számoknak körülbelül a feléről le kell mondanunk. Ez a budapesti telefonhálózatnak a felépítésével függ össze (lásd a keretben levő cikket. — A szerk.). A budapesti főközpontok számkiosztását az ábrán tanulmányozhatjuk. A 10x10- es négyzetháló mindegyik négyzete tízezer számot jelöl. A néhány nullával kezdődő kétjegyű hívószám és a kilenccel kezdődő postai vizsgálószámok kétsornyi, azaz kétszázezer hívószámot lekötnek. így az egymillióból már elvileg is csak nyolcszázezer telefonszám osztható ki. Ezt azután kétszázezerrel csökkentik a beszédforgalom irányításában felhasznált számok (az úgynevezett tendemgépek és a síkváltók), illetőleg — a forgalmi torlódást elkerülendő — üresen hagyott „emeletek”. A 19-eel és a 10-zel, illetőleg a 39-cel és a 30-cal kezdődő számok nem adhatók ki, mert ezek ütköznének a kétjegyű hívószámokkal. Végül pedig nem mindegyik központot építették ki teljesen, vagyis negyvenezer állomásra (ezek ma már nem bővíthetők, mert a hozzájuk szükséges kapcsológépeket már 1976 óta sehol sem' gyártják). Mindent összevetve az egymillióból csak alig több mint félmillió számmal gazdagodhatunk, s a budapesti központok kapacitása már 489 ezer állomás (a központokba csak 436 ezer állomás van bekapcsolva, mintegy 50 ezer vonal tartalékul szolgál). A fővárosban 2000-ig — a tervek szerint — mintegy ötszázezer űj távbeszélőállomást létesítenek. Ehhez szükség van a hetedik számjegyre is. Ez a jelenlegi hívószám elé kerül, s a régi központok kiváltásáig csak 1-es vagy 2-ies lehet. Szeptember 2-án valameny- nyi budapesti előfizető 1-es előtétszámot kap, 2-essel csak az ezután épülő központokba bekötött állomások hívószáma kezdődik majd. (A budapesti 'kétjegyű számok, illetőleg a budapesti és a vidéki körzetkijelölő számok nem változnak meg.) A 2-es előtétszámú sík első központjait — a Budafokot, a Zuglót, a Csepelt és a Városmajor II-t — ez év végén és a jövő év elején helyezik üzembe. A budapesti távbeszélő- hálózatban 2000-ig — a régi központok kiváltásáig — 1,5 millió, azt követően pedig akár 8 millió telefonállomás is létesíthető. Ahhoz, hogy a hétjegyű telefonszámot bevezethessük, az ország valamennyi telefonközpontját fel kellett készíteni a hetedik számjegynek a fogadására és a kezelésére. A munka már a hetvenes évek végén megkezdődött. Mindenekelőtt felmértük, hogy hazánkban milyen típusú központok üzemelnek, s hogy melyiket milyen mértékben kell átalakítani. Ennek során kiderült, hogy a budai várbeli, a várpalotai és a balatonfüredi központoknak az átalakítása túlontúl sokba kerülne, s hogy ezért ezeket célszerűbb újakkal — korszerűekkel — felváltani. Majd elkészítettük az ország 190 központjának az átalakítási tervét — egy- egy ilyen dokumentum rendre felsorolja mindazokat az áramköröket, amelyekben valamit változtatni kell, megadja az átkötést listát, és azt is, hogy a műszerészeknek az átálláskor pontosan mi a teendőjük. Átállás: péntek éjszaka Elsőként a budapesti, majd a vidéki központokat alakítottuk át. mintegy hetvenezer órányi munkával és 300 millió forintnyi költséggel. A munka méretére és jellegére jellemző, hogy csupán a budapesti Ferenc központban 315 áramkört módosítottunk, és több ezer vezetéket kötöttünk át. Bizonyos feladatok, persze, még hátravannak, hiszen a rendszernek egészen a hétjegyű hívószámok bevezetésének a pillanatáig, azaz szeptember 2-án 0 óráig hat számjeggyel kell működnie. A rendszer átállításának időpontjául egy péntekről szombatra virradó éjszakát választottunk. Ilyenkor a telefonforgalom a csúcsideinek csupán a töredéke, s a munkával végezve két, ugyancsak kicsi forgalmú napunk van arra, hogy a vonalakat — a rendszernek a működőképességét — ellenőrizzük. Péntek éjszaka a rendszer átállításán mintegy ezer mérnök és technikus dolgozik majd. Éjfél előtt néhány órával valamennyi központban kiveszik a for9 l I I , . 1.. . 1 _______1_________________L 1------------1-----------1 8 1 Lágymányos 1. I Zugló 1. ■‘| Lágymányos II. 1 Óbuda I 1 Újpest I 7 1 üres 1 Teréz il. 1 1 Városmajor 1. I 1 Ferenc II. | 1 üres I 6 1 Lágymányos 1. I 1 Zugló 1. I 1 Lágymányos II. 1 1 Űbudo 1 1 Újpest 1 v' 1 1 1 1 1 É 5 o üres Teréz 11. I Városmajor 1. | Ferenc II. I üres i o « Erzsébet I 1 tendem-irány 1 1 síkvóltő-iróny | 1 Ferenc 1. 1 1 Lipót aj 1 1 1 I | 3 Teréz 1. I József 1 Krisztina I Belváros 2 1 Erzsébet I 1 tendem-irány 1 1 sikváltó-irórty I Ferenc 1. 1 t Lipót I 1 1 Teréz 1. 1 1 József 1 1 Krisztina 1 _ 1 Belváros _ 1 ■\l 0 1 i 1- - - ke i i i l tjegyű hívószámok — — — — — —*------________i _____________i_______________i_______ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 második számjegy 1108 A budapesti távbeszélő-központok számkiosztása