Élet és Tudomány, 1992. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-11 / 50. szám

A duzzasztómű gépháza (Bojtár Ottó felvételei) az megépült 1948 után —- igaz, más címkével és másnak az érde­meként. A Kállay Miklós — majd az elnöki székben utóda, Lampl Hugó — idejében, tehát 1937 és 1948 között már el nem készült, de később megvalósított műveket nem az 1937. évi XX. törvénycikk sze­rint megépült műveknek nevezték, hanem átminősítették a „szocialis­ta rend nagy békeművei” -nek. Ez­zel csakugyan „béke”-művekké vál­tak: nem kis mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy hangzatos jel­szavak jegyében a vízügyi szakmá­nak is „békét hagyjanak”, esetleg meg is becsüljék azt. Nem egy tör­ténészünket is megtéveszti ez még ma is: volt, aki „gigantikus sztálini alkotás” -nak nevezte azt, amit még Kállay Miklós idejében, az ő elnö­ki aláírásával terveztek, de csak ké­sőbb építettek meg. A tiszalöki duz­zasztóművekre gondolok. A z első világháború után „pad­lóra került” vízügyi szolgá­lat az 1937. évi XX. törvény­cikk nyomán elevenedett meg: ter­vezési, kivitelezési és beruházási al­kalmakhoz jutott, s nemcsak a ki­szolgáló ipar fejlődött föl, hanem közvetlenül és áttételesen a vízügyi tudomány is. Az egyetemi oktatás évtizedeken át az öntözési törvény­nyel kapcsolatos építésekre hivatko­zott. A műegyetemi laboratóriu­mok alapítása vagy bővítése szin­tén az öntözésügyi törvény adta föl­lendülésnek volt köszönhető. Azok, akik 1950 és 1980 között a vízügyi szakmában számottevő sze­repet töltöttek be, nagy százalékuk­ban az Öntözésügyi Hivatal egyko­ri munkatársaiból kerültek ki... Eh­hez Kállay Miklós vízügyi tevé­kenysége is hozzájárult, megérdem­li, hogy ne borítsa a feledés fátyla. „Lassan rá kellett ébrednem, hogy hiába volt minden. Nagy törté­nelmi kataklizmák idején nem hall­ják meg a kis nemzetek szavát". Visz- szaemlékezéseiben Kállay így ösz- szegezte tevékenységének eredmé­nyét. Meg kell állapítanunk azon­ban, hogy öntözéseink szempontjá­ból biztosan nem volt hiábavaló, amit tett. Ha nem volna meg a tisza­löki vízlépcső, Debrecen ipara nem jutna vízhez. Ha nem volnának a békésszentandrási vízlépcső és az azóta megépült további körösi víz­lépcsők, 1992 sivatagi augusztusá­ban kiszáradt volna a Hármas-Kö­rös! Ha nem is mindenütt — hi­szen mezőgazdaságuk mindmáig nem tudott alkalmazkodni az öntö­zés lehetőségeihez —, de az éltető öntözővíz nagyon sok hektárnyi ter­mést mentett meg az aszálytól. A Magyar Tudományos Akadé­mia Vízgazdálkodástudományi Bi­zottsága 1992 őszén Békésszent- andráson ünnepélyesen megemléke­zett az ottani duzzasztómű üzembe helyezésének ötvenedik évforduló­járól. Erre meghívást kapott a mű egyik hajdani tervezője, Mosonyi Emil akadémikus, Kállay Kristóf (Kállay Miklósnak a fia) és Horthy Istvánnak. — akiről eredetileg a duzzasztóművet elnevezték — az özvegye. Az emberek jólétét meg­alapozó mérnöki alkotások minden rendszert és rendszerváltozást túlél­nek. Dr. Vágás István, a műszaki tudomány doktora 1992/50 ÉT/ 1589

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék