Élet és Tudomány, 1996. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-05 / 27. szám
A MAGYAROK NYILAI HONFOGLALÓ ŐSEINK FEGYVERE Sikerült pontosan rekonstruálni honfoglaló őseink ma összetett vagy - más felosztás szerint - reflexíónak nevezett fegyverét. Cikkünk szerzője, az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) támogatásával, fizikai tulajdonságai alapján hasonlította össze ezt az íj típust a korabeli nyugat-európai gyalogsági fegyverekkel, a botíjakkal. Volt-e valami különleges titka a magyarok fegyverének? Az 1834-ben Benepusztán előkésrült első honfoglalás kori sírlelet, majd az ezt követő feltárások alapján hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a | honfoglaló magyar harcosokat teljes | fegyverzetben temették el. Ám a ré- igészeti kutatások majd száz éven át nem találtak a magyar sírokban íj maradványokat, holott az egykorú le- ■ írások a magyarok fő fegyvereként az | íjat említik. Találtak ellenben nyílhegyeket és tegezmaradványokat, to- t vábbá néhány furcsa, keskeny, kés- pengeszerű csontlapot. Az utóbbinak a rendeltetését nem tudtál egyértelműen tisztázni, legtöbbjzatlan formájuk alapján botíjakat és reflexíjakat különböztetünk meg egymástól. A botíjak ajzatlanul többé-kevésbé egyenesek. A reflexíjak viszont mindig íveltek, s az ilyen íjat felajzásakor (amikor az ideget az íjra akasztják) ezzel az ívvel ellentétes irányban hajlítják meg. (A reflexíj szónak elfogadott magyarítása a „visszacsapó íj”. Ezek az íjak azonban - ahogy a többi sem - nem csapnak vissza, legfeljebb „visszahajló íj”-nak nevezhetnénk őket.) A reflexíjaknak két alcsoportja: a teljes hosszukban rugalmas reflexíjak, valamint a végeiken 5-25 centiméteres hosszon emelőként működő, merev csontlapokkal megerősített „merev szarvú” reflexíjak. Ez utóbbiba tartoznak a honfoglaló magyarok íjai is. Az íjak a rugalmas részek szerkezete alapján szintén két csoportra oszthatók. Az egyszerű íjak rugalmas részei homogének, az összetett íjakéi réteges szerkezetűek. (Az „egyszerű” jelző ez esetben nem valamiféle lebecsülést fejez ki, hanem egy új típust jelöl.) Szinte minden típuskombinációra találhatunk példát a történelmi íjak vagy a természeti népek íjai, esetleg a modern sportíjak között. Az európai sztyeppi lovas népekben készoknak vagy kardhüvely borításának tartják. Honnan tudjuk, hogy milyen volt? A titok nyitjára Cs. Sebestyén Károly, a Szegedi Városi Múzeum néprajzkutatója jött rá az 1930-as évek elején. Felismerte, hogy ama furcsa csontlemezek az íj markolatát és két végét, az úgynevezett merev szarvakat borították. Bolygatatlan sírokban a csontlemezek egymáshoz viszonyított helyzete értékes adatokkal szolgált az íj méretéről, formájáról és arányairól. Cs. Sebestyén így a honfoglaló magyarok és a mongolok összetett reflexíjat használtak, míg a nyugat-európai gyalogság egyszerű boztját. Mivel az íjak használati értékét végső soron a kilőtt nyíl áthatolósebessége, sebző- és előhatása adja meg, a nyíl jellemzői közül gyakorlati szempontból a nyíl mozgási energiája az elsődleges. A mérések tanúsága szerint a természetes anyagú íjak esetében ezt döntően az íj ereje határozza meg. (Igaz ugyan, hogy az erőt növelve növekszik az íjkarok tehetetlensége és vele együtt azonos nyilat használva csökken a hatásfoka, az íj teljesítménye mégis növekszik.) Az optimálisnál erősebb íjak teljesítménynövekedése aránytalanul kisebb, mint a kifejtendő erő és a befektetendő energia növekedése, de a nagyobb teljesítmény elérésének legegyszerűbb eszköze mégiscsak az íj erejének növelése. A természetes anyagokból készült, átlagos minőségű íjak ereje közötti különbség meglehetősen pontosan jelzi abszolút teljesítőképességük különbségét. Magyarul: ha két természetes anyagú íj között az erőkülönbség meghaladja a 10 fontot, szinte biztosra vehető, hogy az erősebb íjjal érhető el nagyobb nyílvesszősebesség, bármilyen rossz is az íj relatív teljesítménye, ezekből, illetőleg a belső- és közép-ázsiai népek, valamint az oszmán törökök íját tanulmányozó Sfiuiftuhva rekonstruálta őseink"""IwlAlA) fegyverét. Elméleti munkája ma is helytálló. A honfoglaló magyarok íjának pontosabb megismeréséhez vezető úton a következő mérföldkő Fábián Gyula gödöllői zoológiaprofesszor munkássága volt 1939 és 1985 között. Elsőként ő készített eredeti anyagok felhasználásával hiteles, működőképes honfoglalás kori magyar íjrekonstrukciókat. Ezek lehetővé tették, hogy megmérjék a magyar íj erejét, kiszámítsák energiatároló képességét, meghatározzák a belőle kilőtt különböző nyilak sebességét és a legnagyobb lőtávolságot. Az ilyen íjakkal végzett távlövési kísérletekből tudjuk, hogy egy átlagos erejű (körülbelül 40 fontos*) honfoglalás kori íj legnagyobb lőtávolsága 30 gramm tömegű nyíllal 180-200 méter lehetett. Célzott lövés esetén a feltételezhető legnagyobb lőtáv 60- 70 méter volt. Melyik a „tökéletesebb"? Kísérleteimben hét természetes anyagú íjat vizsgáltam: öt nyugateurópai egyszerű botiját, valamint két ín-fa-szaru rétegből álló, merev szarvú reflexíjat (lásd bővebben Az íj ereje című írásunkat! — A szerk.). Vizsgálataim egyik legfontosabb és legalapvetőbb tanulsága: az összetett íjaknak az egyszerű íjakkal szembeni műszaki fölénye nem akkora, hogy 10 font vagy annál nagyobb erőfölényt ellensúlyozni tudna. Az a tény, hogy az egyszerű boríjak között volt olyan, amelyiknek a relatív teljesítménye jóval meghaladta az egyébként igen kiváló összetett reflexíjakét, azt mutatja, hogy az összetett AZ ÍJ EREJE Élet és Tudomány ■ 1996/27 ■ 835