Élet és Tudomány, 1996. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-13 / 37. szám
Sarki fény nappal A kutatóknak mind ez ideig be kellett várniuk a sötétedést, hogy a csodálatos szépségű és mindmáig tudományos szempontból is érdekes sarki fényt tanulmányozhassák. A Nasa Polaris nevű - vagyis az északi és a déli pólus fölött rendszeresen áthaladó - mesterséges holdján most egy olyan ultraibolya-kamerát helyeztek el, amely, különleges színszűrő segítségével, nappal is lehetővé teszi a sarki fény közvetlen tanulmányozását. A szóban forgó mesterséges holdtól azt várják a kutatók, hogy hozzájáruljon a Napból áramló töltött részecskék (az úgynevezett napszél), a felső légkör és a földi mágneses tér kölcsönhatásának a mélyebb megértéséhez. Mivel Földünk mágneses tere a napszél elektromosan töltött részecskéit elsősorban a mágneses pólusok irányába tereli, azok elsősorban ott találkoznak a magaslégkör molekuláival, s ott gerjesztik fénykibocsátásra a légkört alkotó gázmolekulákat. Ez a sarki fény. Az új mesterséges hold első ÉSZAKI FÉNYGYŰRŰ AZ ÉSZAKISARK KÖRÜL. AZ ÉSZAKI- SARKVIDÉK FÖLÖTT TÁNCOLÓ ÉSZAKIFÉNY-KORONA SAJÁTOS ASZIMMETRIÁT MUTAT. AZ ALSÓ RÉSZEN DÉL, FENT ÉJFÉL KÖRÜL JÁR AZ IDŐ, LENT TEHÁT NAPPAL, FENT ÉJSZAKA VAN. KÜLÖNLEGES KAMERÁKKAL MOST ELŐSZÖR SIKERÜLT FELVÉTELT KÉSZÍTENI A NAPPALI SARKI FÉNYRŐL adatai szerint a sarki fény az éjszakai és a nappali - tehát a földárnyékban levő és a napsütötte - területek fölött nem egyformán reagál az úgynevezett mágneses viharokra vagy a napszél egyéb zavaraira. A képünkön bemutatott, 1996. április 6-án készült hamis színes felvételen például világosan látható, hogy a nappali részen (képünk alsó felén) mennyire más az északi fény borította terület formája és kiterjedése, mint az éjszakain (fent). A képen a vörös részek azt jelzik, hogy ott különösképpen nagyszámú töltött részecske érkezik a Napból Földünk felső légkörébe, tehát igen erős a sarki fény. (Bild der Wissenschaft) A Mágnesvasút Tokió és Oszaka között ilágszerte immár évtizedek óta kísérleteznek a mágnesvasúttal, s most úgy látszik, Japánban az ezredfordulóra elkészül az első igazi, kerék és sín nélküli közlekedésre alkalmas vasútvonal Tokió és Oszaka között. A jelenleg ott közlekedő Shinkansen szuperexpressz évtizedekkel ezelőtt szintén technikai csodának számított, s máig évente 130 millió utast szállít a Central Japan Railway Company (CJRC) 515 kilométer hosszú hagyományos pályáján. A vonalat folyamatosan tökéletesítik, de a kapacitása ma már kevés, és ezért új vasutat kell építeni, némileg eltérő nyomvonallal, Tokió-Kofu-Nagoya-Oszaka és ezek elképesztően növekedő agglomerációs övezeteinek összekötésére. Az első, 42,8 kilométer hosszú pályaszakaszt 1990-ben kezdték építeni. Ebből 34,6 kilométert tesz ki tizenhárom alagút, amelyek között a leghosszabb 15 kilométeres. A különleges, vályúszerű pálya csak rendkívül enyhe ívű kanyarokat visel el, a minimális ívsugár 8 kilométer, de akad 20 kilométeres sugarú kanyar is. A betonvályú falaiba építik be a váltakozó pólusú elektromágneseket, míg a jármű oldalfalaiba szupravezető mágnesek kerülnek. A vonat egyik oldala az egyik, a másik oldala a másik mágneses pólust hordozza. A vonat sebessége az áramerősség növelésével fokozható, fékezésre pedig a vadászrepülőgépekről ismert féklapokat használnak. A vonat szolgálati sebessége 500 kilométer/óra lesz, a kísérleti szerelvény már tartósan 350 kilomé 80 ■ Élet és Tudomány ■ 1996/37