Élet és Tudomány, 1996. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-13 / 37. szám

Sarki fény nappal A kutatóknak mind ez ideig be kellett várniuk a sötéte­dést, hogy a csodálatos szépsé­gű és mindmáig tudományos szempontból is érdekes sarki fényt tanulmányozhassák. A Nasa Polaris nevű - vagyis az északi és a déli pólus fölött rendszeresen áthaladó - mes­terséges holdján most egy olyan ultraibolya-kamerát he­lyeztek el, amely, különleges színszűrő segítségével, nappal is lehetővé teszi a sarki fény közvetlen tanulmányozását. A szóban forgó mesterséges holdtól azt várják a kutatók, hogy hozzájáruljon a Napból áramló töltött részecskék (az úgynevezett napszél), a felső légkör és a földi mágneses tér kölcsönhatásának a mélyebb megértéséhez. Mivel Földünk mágneses tere a napszél elekt­romosan töltött részecskéit el­sősorban a mágneses pólusok irányába tereli, azok elsősor­ban ott találkoznak a magas­légkör molekuláival, s ott ger­jesztik fénykibocsátásra a lég­kört alkotó gázmolekulákat. Ez a sarki fény. Az új mesterséges hold első ÉSZAKI FÉNYGYŰRŰ AZ ÉSZAKI­SARK KÖRÜL. AZ ÉSZAKI- SARK­VIDÉK FÖLÖTT TÁNCOLÓ ÉSZAKIFÉNY-KORONA SAJÁTOS ASZIMMETRIÁT MUTAT. AZ AL­SÓ RÉSZEN DÉL, FENT ÉJFÉL KÖRÜL JÁR AZ IDŐ, LENT TE­HÁT NAPPAL, FENT ÉJSZAKA VAN. KÜLÖNLEGES KAMERÁKKAL MOST ELŐSZÖR SIKERÜLT FELVÉ­TELT KÉSZÍTENI A NAPPALI SARKI FÉNYRŐL adatai szerint a sarki fény az éj­szakai és a nappali - tehát a földárnyékban levő és a napsü­tötte - területek fölött nem egyformán reagál az úgyneve­zett mágneses viharokra vagy a napszél egyéb zavaraira. A ké­pünkön bemutatott, 1996. ápri­lis 6-án készült hamis színes felvételen például világosan lát­ható, hogy a nappali részen (ké­pünk alsó felén) mennyire más az északi fény borította terület formája és kiterjedése, mint az éjszaka­in (fent). A képen a vörös részek azt jelzik, hogy ott különös­képpen nagyszámú töltött ré­szecske érkezik a Napból Föl­dünk felső légkörébe, tehát igen erős a sarki fény. (Bild der Wissenschaft) A Mágnesvasút Tokió és Oszaka között­ ilágszerte immár évtizedek óta kísérleteznek a mágnesvasúttal, s most úgy látszik, Japánban az ezred­fordulóra elkészül az első igazi, ke­rék és sín nélküli közlekedésre al­kalmas vasútvonal Tokió és Oszaka között. A jelenleg ott közlekedő Shinkansen szuperexpressz évtize­dekkel ezelőtt szintén technikai cso­dának számított, s máig évente 130 millió utast szállít a Central Japan Railway Company (CJRC) 515 ki­lométer hosszú hagyományos pá­lyáján. A vonalat folyamatosan tö­kéletesítik, de a kapacitása ma már kevés, és ezért új vasutat kell építe­ni, némileg eltérő nyomvonallal, Tokió-Kofu-Nagoya-Oszaka és ezek elképesztően növekedő agglomerá­ciós övezeteinek összekötésére. Az első, 42,8 kilométer hosszú pá­lyaszakaszt 1990-ben kezdték épí­teni. Ebből 34,6 kilométert tesz ki tizenhárom alagút, amelyek kö­zött a leghosszabb 15 kilométeres. A különleges, vályúszerű pálya csak rendkívül enyhe ívű kanyarokat vi­sel el, a minimális ívsugár 8 kilomé­ter, de akad 20 kilométeres sugarú kanyar is. A betonvályú falaiba építik be a váltakozó pólusú elektromágnese­ket, míg a jármű oldalfalaiba szup­ravezető mágnesek kerülnek. A vo­nat egyik oldala az egyik, a másik oldala a másik mágneses pólust hor­dozza. A vonat sebessége az áram­erősség növelésével fokozható, fé­kezésre pedig a vadászrepülőgépek­ről ismert féklapokat használnak. A vonat szolgálati sebessége 500 kilo­­méter/óra lesz, a kísérleti szerel­vény már tartósan 350 kilomé­­ ­­­­80 ■ Élet és Tudomány ■ 1996/37

Next