Élet és Tudomány, 1998. július-december (53. évfolyam, 27-52. szám)
1998-07-03 / 27. szám
VüL \ ívu^^wrw |y BESZÉLGETÉS DR. DETRE CSABA GEOLÓGUSSAL ~o.»6* FOLDUN ÉS A SZUPERNÓVÁK Detre Csaba geológus neve az utóbbi időben egyaránt ismerősen cseng a földtudományok és a csillagászat művelőinek körében. Ő és munkatársai a perm és a triász földtörténeti kor közötti átmenet mintegy 270-250 millió évvel ezelőtt keletkezett rétegeiben mikronnyi méretű, nagy vastartalmú, jól azonosítható ásványgömböcskéket, úgynevezett szferulákat kerestek és találtak. Ezek egy, a földi életet csaknem teljesen kipusztító, közeli szupernóva-robbanás lehetőségét vetik fel. Detre Csaba legutóbb június 12-én a tokiói Országos Sarkkutatási Intézet (National Institute of Polar Research) szimpóziumán számolt be eredményeiről. — Hogyan került kapcsolatba a címbeli kutatási területtel? — A szüleim csillagászok. Gyermekkoromat az MTA Csillagászati Kutatóintézetében töltöttem a Sváb-hegyen, s ez meghatározta az életemet. Később az ELTE-n geológusi diplomát szereztem, s harminc évig paleontológusként dolgoztam. Kutatásaim egyik fő iránya már évek óta a perm-triász határ, a földtörténet 250 millió évvel ezelőtti eseménye. Ekkor volt a földi élet eddigi legnagyobb krízise: kihalt az élővilág több mint 90 százaléka. Ezt a geológusok már legalább kétszáz éve felismerték. Azóta több száz magyarázat született rá. Felismerték azt is, hogy ennek a perm időszak végén kimutatható nagy oxigénhiány volt az egyik fő tényezője. Az oxigénhiányos időszak 270 millió éve kezdődött.A tudomány mivel próbálta indokolni ezt az oxigénhiányt? — Sokféle elmélet született. Gondoltak erős vulkáni tevékenységre is, de kiderült, hogy nem volt ilyen. Próbálták meteoritbombázásokkal magyarázni, de ez sem igazolható. Egyszerűen nem akadt megfelelő érv. Az én ötletem az volt, hogy megfordítottam az oksági sorrendet. Nem az oxigénhiány pusztította ki az élővilág nagy részét, hanem az élővilág kipusztulása hozta létre az oxigénhiányt. — Gondolom, elsősorban az oxigéntermelő növényzet pusztulásáról van szó... — Főleg a növényekről és a sekélytengeri élővilágról, tehát a tenger felszínének közelében lebegő, valamint az úgynevezett selfi régiókban a tengerfenékhez kötött életmódú, úgynevezett szesszilis bentosz- lényekről. Ha megvizsgáljuk a biomassza összetételét, az előbb felsorolt helyeken élő lények alkotják nagyjában az élővilág tömegének 90 százalékát. Ha egyszerre kipusztul a biomassza 90 százaléka, és az elkezd a szó szoros értelmében rothadni, az olyan óriási mennyiségű oxigént von el a légkörből és a tengerekből, hogy különféle geokémiai módszerekkel még ma is nagyon jól kimutatható. A dolog lényege: a pusztulás nem a hagyományos értelemben vett perm-triász határon, tehát 250 millió évvel ezelőtt történt, hanem nagyjában 20 millió évvel korábban. Ezt egy 20 millió éves krízis követte. Ennek végén jelentek meg a különféle túlélő csoportok legelső új alakjai, ez már a reneszánsz. A perme triász határ előtt egészen más jellegű kihalásról volt szó, mint például a kréta végén, amely most már bizonyíthatóan kisbolygók becsapódásának a következménye. Hangsúlyozom a többes számot, ugyanis nem csak egy kisbolygó csapódott be. A Földet a kréta végén, körülbelül 65 millió éve szinte pergőtűz érte. Az élővilág igazi nagy krízise a perm-triászati krkc. volt, ennek a következményeit még mindig érezzük. Azóta sem állt vissza a légkör oxigénszintje. Ez a karbon végén és a perm elején nagyjában 35 százalék volt, s a felső perm elején körülbelül 10-12 százalékra csökkent. Tehát a kisbolygó-becsapódásnál jóval nagyobb kataklizmának kellett történnie. - Ön egy teljesen új elmélettel állt elő, amely szerint az élőlényeknek a kihalása egy közeli szupernóva-robbanás következménye. Hogyan tudják mindezt bizonyítani? — Az elmélet csillagászati oldalát a barátom, Tóth Imre csillagász dolgozta ki. Az ő számításai szerint ennek a szupernóvának a távolsága 30—40 fényév lehetett a Naprendszertől. Ez már véghezvihette azt az óriási kipusztulást, amelyet mi, geológusok észleltünk. Harminc fényévnél közelebb nem lehetett, mert az már az élettelen világban is súlyos nyomokat hagyott volna, például megolvasztotta volna a kőzeteket, s irgalmatlanul kiirtotta volna a teljes élővilágot. DR. DETRE CSABA Élet és Tudomány ■ 1998/27 ■ 835