Élet és Tudomány, 2000. július-december (55. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-25 / 34. szám
■ ■ i Bte*. lIj O JM „Keveredő" M neutrínóhipotézisek old.islu ^ sz^Hetet^ modell nem annyira független egymástól, mint eddig gondolták. Mindkét modell a neutrínóoszcilláción, azaz a különféle fajta (elektron-, müon- és tau-)neutrínók egymásba alakulásán alapul, s lényegében abban térnek el egymástól, hogy az oszcilláció hol erőteljesebb: a Naptól a Földig terjedő úton (vákuumoszcilláció), vagy a Nap középpontja és felszíne közti szakaszon (a Nap anyagával való kölcsönhatástól függő oszcilláció, az úgynevezett Mikheyev— Smirnov—Wolfenstein, röviden: MSW-effektus). Hogy melyik hatás dominál, azt lényegében a neutrínók egyelőre még ismeretlen tömege döntené el. A vákuum-oszcilláció akkor válik dominánssá, ha a különféle neutrínófajták tömegkülönbsége kicsi, míg az MSW-effektus nagyobb tömegkülönbségek esetében válik uralkodóvá. A legtöbb eddigi számítás vagy csupán az egyik, vagy csupán a másik lehetőséget vette figyelembe, ám most Alexander Friedland, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatója megmutatta, hogy a kettő között van egy fontos átfedési tartomány, ahol egyik hatás sem hanyagolható el. A legfrissebb tömegkorlátokat betáplálva a számítógépébe arra az eredményre jutott, hogy ha az elektron- és a müoneutrínók tömegnégyzetének a különbsége 5 x 10‘10 és 10 ’' eV2 közé esik, akkor mindkét hatást figyelembe kell venni. John Baccall, a princetoni Institute for Advanced Study nagytekintélyű neutrínófizikusa szerint Friedland eredménye nem csupán a napneutrínók rejtélyével és magukkal a neutrínókkal kapcsolatban fontos, hanem a továbbiakban más asztrofizikai jelenségeknél is számításba kell venni. A jelenlegi mérési adatok ugyanis egyelőre nem zárják ki, hogy a tömegkülönbség ebbe a tartományba essen, pontosabb eredményekre pedig még legalább néhány évig várni kell. Forrás: Phys. Rev. Lett. 85,936 (2000) Öl Naprendszeren kívüli bolygószomszédunk ért A Texasi Egyetem austini McDonald Obszervatóriumának csillagászai egy nemzetközi kutatócsoport tagjaival közösen új Naprendszeren kívüli bolygót (exobolygót) fedeztek fel szinte a „tőszomszédságunkban”, mindössze 10,5 fényévre a Földtől. A gázóriás az Epsilon Eridani, az Eridanus csillagkép ötödik legfényesebb csillaga körül kering. Az eredményt a kutatócsoportot vezető William D. Cochran, a Texasi Egyetem csillagászprofesszora jelentette be augusztusban, a Nemzetközi Csillagászati Szövetség (IAU) 24. közgyűlésén az angliai Manchesterben. Ugyanezen a konferencián összesen kilenc új exobolygóról számoltak be különböző kutatócsoportok, köztük egy olyanról is, amelyben a központi csillag körül legalább két, Szaturnusz méretű bolygó kering. Az Upsilon Andromedae után ez a második olyan Földön kívüli bolygórendszer, amelyben egynél több bolygót sikerült kimutatni, és második atekintetben, hogy bolygói a Jupiternél kisebbek. A Vela csillagképben, tőlünk 141 fényévre levő FID 83443 csillaghoz nagyon közeli két bolygó keringési ideje 2,98 és 29,8 nap. A kutatók úgy vélik, csupán idő kérdése, hogy egyre több hasonlóra találjanak, ami bizonyítja majd, hogy a Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek meglehetősen gyakoriak a Világegyetemben. Az elmúlt öt évben az említett kilenccel együtt immár csaknem ötven idegen nap körül keringő exobolygót fedeztek fel. (Közülük a legtöbbet Geoffrey Marcy, a legsikeresebb „bolygóvadász”, a San Franciscói Állami Egyetem csillagászprofesszora találta.) Az Epsilon Eridani bolygója azért különösen érdekes számunkra, mert ez az eddig találtak között a legközelebbi exobolygó — csillagászati értelemben gyakorlatilag a tőszomszédságunkban van. Ráadásul maga a csillag is nagyon hasonló Napunkhoz, bár egy kicsit kisebb és hűvösebb, s valószínűleg fiatalabb is. Napunk 4,5 milliárd évével szemben mindössze 1 milliárd éves. A bolygó napjától 478 millió kilométerre kering - ez Naprendszerünkben a kisbolygóövezet távolságának felel meg. (Neve egyébként — csakúgy, mint a többi exobolygónak — egyelőre nincs, mert a névadás rendjére eddig még nem született nemzetközi megállapodás az IAU-ban.) A kutatócsoport felfedezése négy távcsővel és három különböző mérési eljárással összegyűjtött, összesen hat független adathalmazon alapult. A távcsövek a texasi McDonald Obszervatórium 2,7 méteres Harlan Smith-távcsöve, a hawaii Mauna Kea Obszervatórium, a santa cruzi Lick Obszervatórium és a chilei La Serenában levő Európai Déli Obszervatórium eszközei voltak. Az Epsilon Eridani bolygójának tömege a becslések szerint 0,6—1,6 Jupiter-tömeg között van. Keringési ideje 7 év körüli - ez mintegy 60 százaléka a Jupiterének, de mindenesetre jóval hosszabb, mint az eddig felfedezett exobolygók túlnyomó többségéé, amelyek többnyire anyacsillagukhoz sokkal közelebb keringenek. Az új bolygó így nagyjából a Jupiterre emlékeztet, ami azért hozta különösen izgalomba a csillagászokat, mert az asztrobiológusok szerint a Jupiternek fontos szerepe lehetett a földi élet kialakulásában. Naprendszerünk Naptól számított ötödik és legnagyobb bolygója hatalmas gázgömb, amelynek gravitációs vonzása olyan „védőernyőt” képez, amely megvédi Fölcet . A kanadai Sudbury Neutrínó Obszervatórium fénydetektorai Kép: Sudbury Neutrino Observatory it-O THE UNIVERSITY OF H TEXAS U --------AT AUSTIN--------ELI ______________ Q LU CtZ U-l Élet és Tudomány » 2000/34 « 1059