Élet és Tudomány, 2006. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-27 / 4. szám
napig terjedő államfogházzal büntethető”. Igaz, hogy a „párbajvétségért” kilátásba helyezett államfogház a korabeli büntető intézményrendszerben az elzárás legkomfortosabb formája volt: bár az úri foglyoknak a zárkájukban kellett tölteniük az éjszakát, nappal társasági életet élhettek a fegyházban, munkára nem kényszeríthették őket. Saját ruhájukat viselhették, nem kellett börtönkosztot enniük, akár el is borozgathattak (5 liter volt a napi fejadag), és zárkájukban hölgylátogatót is fogadhattak — igaz, egyszerre csak egyet. Casanova Pozsonyban párbajozott? A lányok és asszonyok erényeit védelmező apák és férjek gyakran álltak bosszút a csábítókon. Casanova, a híres kalandor és csábító többször is párbajozott, de jellemző módon sohasem szerelmi ügyek miatt. Hivatásos szerencsejátékosként azok a nemes urak hívták ki, akiknek különböző fondorlatokkal elnyerte a pénzét. Emlékirataiból kitűnik, hogy Magyarországon is megfordult, de csak két napig tartózkodott Pozsonyban, ahonnan — a kártyaasztalnál besöpört nyereséggel a zsebében — a lehető leghamarabb visszasietett Bécsbe, nehogy a vesztesek bosszút álljanak rajta. A prózai tények azonban nem zavarták Clair Vilmost, aki tudni vélte, hogy Casanova Magyarországon szerelmi ügyben párbajozott. Nagy visszhangot keltettek, komoly politikai következményekkel jártak azok a párbajok, amelyeket a „hivatali becsület” megsértése miatt, illetve nyíltan politikai indíttatásból kezdeményeztek egymással katonák, politikusok és újságírók. Clair Vilmos kedvenc történetei is a politikusok párbajairól szólnak. Ezek jellemzője, hogy a felek a parlamentben kezdett szópárbajokat, amelyben keveredtek a magánerkölcs és a politikai erkölcs normái, valódi duellumként folytatták a parlament falain kívül. A dualizmus korának politikai párbajai azonban a szimbolikus bosszúállás kategóriájába estek. Fel sem vetődött az ellenfelek megölése vagy súlyos megsebesítése, hiszen a párbajok inkább a véleménykülönbségek elrendezését szolgálták. Azzal ugyanis, hogy a politikusok egymással szemben kiálltak, kölcsönösen elismerték egymás úriember voltát, és azt, hogy ha nem is egyeznek a nézeteik, ugyanahhoz a politikai osztályhoz tartoznak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a politikusok és katonatisztek párbajai egyáltalán nem, vagy csak igen kevéssé befolyásolták a korabeli társadalom életét Németországban vagy az Osztrák-Magyar Monarchiában. De ha közelebbről megvizsgáljuk a polgárosodás folyamatát a térségben, azt látjuk, hogy a „lovagias erkölcs” normáit pajzsként használó hagyományos elitcsoportok a párbaj fennmaradt intézményét eszközül használták fel arra, hogy bizonyos polgári rétegeket, illetve értelmiségi csoportokat hátrányosan megkülönböztessenek, sőt az irántuk érzett ellenszenvüket „ ideológiai érvekkel” is alátámasszák. A párbajban szerzett sebesülések az „ új nemesség” ismertetőjegyeinek számítottak, vagyis a duellum fontos szerepet játszott a polgári középosztály meghatározásában, a „ nem odavalók” kirekesztésében. A polgári középosztályhoz tartozó „párbajképesek” provokálhatták és megalázhatták a „párbajképteleneket”, akik ezért a bíróságtól nem kaptak elégtételt. Állandó konfliktushoz vezetett, hogy a katonatisztek kihasználták kiváltságos státusukat. Közülük a legtöbb gondot a tiszti fegyverhasználat jogának érvényesítése okozta az „alantas státusú” egyénekkel szemben. A tisztnek törvényes joga volt megvédeni a becsületét, a sértést megtorolni. Ha valaki „megsértett” egy egyenruhás katonát, az a fegyveres erőket, végső fokon magát az uralkodót sértette meg, azaz felségsértést követett el. A párbaj vulgáris formája politikai indulatokat kavart, mérgezte a közérzetet, állandó konfliktust gerjesztett a társadalomban. Érthető, hogy 1901-ben Magyarországon is mozgalom indult a „ dzsentri virtusnak” tekintett párbajok betiltásáért, amelynek élére a szabadkőműves páholyok álltak. A „párbajellenes ligát” Vázsonyi Vilmos, a korszak kiemelkedő liberális politikusa szervezte meg, akit egyébként többször is provokáltak, de ő „elvi alapon” visszautasította a kihívásokat. A párbajellenes liga zászlóbontásáról Ady Endre is beszámolt a Nagyváradi Naplóban: „A Vázsonyi lobogója alatt megindult mozgalom elismerést, megtűrést akar csak kivívni az ország ama dolgozó millióinak, kik csak a polgári becsületet vallják, de lovagias becsületre nem vágyódnak. Aki párbajozni akar, ám párbajozzék, de senkit ne lehessen társadalmilag a maga köréből kiüldözni, amiért nem akar párbajozni.” Pelle János Lovagi torna Antwerpenben, 1494-ben (részlet) Illusztráció Clair Vilmos Párbaj-codex című könyvéből Élet és Tudomány ■ 2006/4 ■ 107