Élet és Tudomány, 2008. július-december (63. évfolyam, 27-52. szám)

2008-08-01 / 31. szám

D­avy Crockett, Jim Brid­­ger, Kit Carson, Wild Bill, Buffalo Bill, a James-fiúk, Wyatt Earp, Billy, a Kölyök, Calamity Jane és a többiek - úgy vonultak be a vadnyugati krónikák lapjaira, mint a mítoszok félistenei. A Vadnyugat tör­ténete azonban időben még nincsen olyan tá­vol, hogy a történelmet és a legendát ne lehetne könnyűszerrel szem­besíteni. Mindazok, akiknek nevét, tetteit megőrizte az emléke­zet, bármi vezérelte őket, a társadalom, s így a történelem formálóivá is váltak. Tudták, vagy nem tudták ezt maguk­ról, tették, amit a társa­dalom és benne elfoglalt helyzetük, a sors — ahogy mondani szokás - kijelölt számukra. A Mississippitől nyugatra a Csen­des-óceánig, az északi Manitobától a déli Texasig bejárták a prérik és a he­gyek hatalmas térségeit. Szinte kivétel nélkül mind magányos fegyveresek. Olykor bandákba tömörültek. Vil­lámgyorsan rántották elő coltjaikat, s kezükben hamar elsült a fegyver. Vér­díjat tűztek ki a fejükre, áthajszolták őket az Államokon. A telepes kuny­hók népe, a farmerek félelemmel be­széltek róluk, hogy aztán később hőst formáljanak belőlük. Ma már mind­egyikről fellelhető egy többé-kevésbé hiteles életrajz, egy-egy régi fénykép. Jelentéktelen külsejű, ártatlannak tű­nő, majdnem gyerekemberek. Elegáns urak, szelíd és kifejezéstelen arcú legé­nyek; gyakorta az intelligencia látha­tó jele nélkül. A magányosság jeleivel az arcukon. Tetteikről régi újságok sárga lap­jai, köröző plakátok, börtönnaplók, szállodai és bordélyházi bejegy­zések, halotti levelek adnak számot. Kopott fegyvereiket, személyes tárgyaikat ma ájtatos turistáknak mutogatják. V­isszaemlékezéseiket, a szemtanúk elbeszé­léseit az újságírók még a XIX. század végén, a XX. század elején összegyűjtötték. Feljegyezték a nép ajkán terjedő dalo­kat, balladákat, amelyek időről időre visszatérően a könyv- és hanglemezpi­ac szenzációinak számítanak. A Vad­nyugat és hőseinek történetei pedig a filmművészetben újra és újra megúju­ló műfajt teremtettek. A földeket feltörő farmereknek, a vasutakat építő munkások ezreinek, a bányák robotosainak nevét senki nem jegyezte fel. Egy híres pisztolypárbaj vagy napokig tartó lövöldözéses üldö­zés történetét, a nagy posta-, vonat- és bankrablások elkövetőinek és a tör­vény nevében fellépő férfiaknak, seri­feknek nevét megőrizte az emlékezet. Ők azok, akik derekukon ezüstveretes céljaikkal, megeresztett kantárszárral lovagoltak be a Vadnyugat panteon­jába. Davy Crockett „.. .Egy délután az erdőben sétáltam, amikor észrevettem egy mosómedvét a fán. A vállamhoz emeltem a pus­kámat, és éppen azon voltam, hogy szíven lövöm az állatot, amikor fel­emelte egyik mellső lábát, és így szólt hozzám: - Az ön neve Davy Crockett? Azt feleltem: - Ez egyszer igaza van, mert így hív­nak. - Akkor nincs értelme a további fá­radozásnak - szólt a mosómedve -, mert sokkal egyszerűbb, ha szó nélkül lejövök. Azzal szépen lemászott a fá­ról, és úgy tekintette magát, mint akit agyonlőttek. Lehajoltam, megsimo­gattam a fejét, és így szóltam: - Inkább magamat lövöm agyon, mint hogy önnek egyetlen haja szála is meggörbüljön, mert életemben még ilyen bókot nem kaptam. - Ahogy gondolja - felelte a mosó­medve -, én most rögtön elmegyek, mert nem kételkedem a szavában, azonban előfordulhat, hogy később megváltoztatja a véleményét. Ezzel, uzsgyi, elinúlt.. Davy Crockettről (1786-1836) szám­talan ilyen és ehhez hasonló tréfás A NYUGAT HŐSEI ÉS LEGENDÁI I. PANTEON VAGY PANOPTIKUM? A legendateremtés már korán, a Nyugat meghódításának első éveiben megkezdődött. Névtelen százezrek és milliók, akik Amerika földjére lépve legyőzték a vad természetet és önmaguk félelmeit, akik még hittek minden ember egyenlőségében, s akiknek e hitben oly hamar kellett csalatkozniuk, ők voltak formálói egy születő társadalom arculatának. Ők voltak azok, akik már a kezdetek kezdetén tábortüzeik fényeinél, gerendaházaikban, vándorlásaik közben meg­kezdték a „mítosz” megteremtését. A legendák, ha megszépítik is a múltat, mindig leleplezik magukat, és így nem takarják el, hanem megerősítik a történelem igazságait. Ezért talán nem tanulság nélkül való egy-egy rövid séta a Vadnyugat eme különös „emlékcsarnokában”. Panteon vagy panoptikum? Mindenki döntse el maga... Davy Crockett 970 ■ Élet és Tudomány ■ 2008/31

Next