Élet és Tudomány, 2008. július-december (63. évfolyam, 27-52. szám)
2008-12-19 / 51-52. szám
A Ősi szimbólumaink az érzékszerveken keresztül siettek az ünnep tartalmának kibontásában. A szem befogadja a gyertyaláng fényét, az illatok érzékelése az orr feladata. A karácsonyi ünnepet ülő templomok levegője három illattal is gazdagabb a hétköznapok megszokottságánál. Éppen az egyediség adja eredetiségét, s karácsonykor a tömjén, a fenyő és a viaszból készült gyertya illatának egybeolvadása, együttes hatása adja azt az utánozhatatlan benyomást, amit legnyitottabban gyermekkorában tapasztalhat meg az ember. Gyermekként megragadja ezt az élményt, s viszi magával „hamubasült pogácsaként” felnőtt korára, antikor nyitottsága már eltűnőben, és nem tudja magát olyan teljesen átadni az ünnep örömének, mint egykoron. Jöhet a gyermekkori emlék elemzése, s talán elég a karácsonyt mint ünnepet elgondolni, és az ember lelke megtelik fénnyel, édes illatokkal, a még kevésbé megfogható reménységgel, szeretettel. Minden kultúrának, vallásnak szüksége van a szimbólumok szolgáltatta ősi nyelvre, amely az emberhez szavakban nehezen megfogalmazható igazságokról szól. A tömjén illatszer, annak füstje, a rituális füstölés, az illatáldozat, jelen van a buddhizmusban éppen úgy, mint a zsidóknál, egyiptomiaknál, görögöknél, rómaiaknál. A kereszténységnek volt honnan merítenie, s volt mitől elhatárolódnia. Az Arab-félszigeten és Kelet-Afrikában tenyészik a Boswellia Carteri nevű fa, amelynek kérgéből nyerhető gyantaféle a tömjén. A Molukki szigeteken ennek rokona, a Boswellia glabra nevű fa kérgéből szintén lehet tömjént „csapolni”, a fa kérgét ugyanis bevagdalják, s az ilyen mesterséges seben türemkedik ki a gyanta, a fát „gyógyítani” akarván, s megszáradva tömjénné lesz. Az ember fantáziáját ősidőktől fogva foglalkoztatta ez a különös anyag, amelyből illatos fáklyát lehetett készíteni, vagy amelynek elégetésekor kellemes illatú, dús füst szállt fel. Gyógyszerként is használták, sebtapaszok készítéséhez szinte napjainkig nélkülözhetetlen volt keleten. A Biblia szerint a tömjén Sábából származik, amint Jeremiás prófétánál olvasható: „Mit törődöm én a tömjénnel, amelyet Sábából hoztok, és a távoli földről szerzett jó illatú fahéjjal” (6,20). Sába az Arab-öböl partvidéke, lakói kereskedtek a tömjénnel, szervezték meg szállítását a karavánokkal. Sába mellett Szomália is tömjéntermő országnak számított. A tömjén rituális használatának eredete a halottkultuszban gyökerezik. Egyiptomban található a legősibb emlék erre vonatkozóan, Jézus Krisztus születése előtt 2500-ból. Az egyiptomiak tömjént áldoztak magában vagy más áldozati tárgyakkal. Minden egyiptomi istent megilletett a tekintélyes mennyiségben elégetett tömjén. II. Ramszesz 31 éves uralma alatt 1 millió 933 766 darab tömjént áldozott. Szimbolikus értelme szerint a tömjén füstje az égbe viszi az imádságot. A halottért fölajánlott tömjénáldozat a halott lelkét elvezette a túlvilágra. Az istenek megbékélnek a tömjénfüst kellemessége miatt, gyönyörűségüket lelik benne. A babiloniak szintén alkalmazták a tömjénezést. A perzsák naponta ötször áldoztak tömjént. Hérodotosz szerint Dáriusz király gazdagságát mutatja az általa felajánlott tömjén mennyisége. A rituális tisztaság megteremtését is szolgálta a tömjénezés. Homérosz korában a görögök „ ■■■ÉGESSEN RAJTA JÓ ILLATÚ FŰSZEREKET” ,ILLATAI Emlékezetünk olyan benyomásokat is megőriz, amelyek talán nem a legfontosabbak, azonban kiegészítik, teljessé teszik a többit. Karácsony ünnepére gondolván az ember emlékezetében a gyertyalángok fényei mellett felidéződnek az ünnep illatai. Élet és Tudomány ■ 2008/51-52 ■ 1603