Élet és Tudomány, 2010. június-december (65. évfolyam, 26-53. szám)
2010-07-16 / 29. szám
Latin neve Aquila (Aql). A nyári égbolt kicsi, de nagyon szép csillagképe. A Sas legfényesebb csillaga, az Altair egyike a Nyári Háromszöget alkotó csillaghármasnak. 562 négyzetfok területével nagyságát tekintve a 22-ik a csillagképek között. Már a legrégibb időktől kezdve ismert volt, valószínűleg mezopotámiai eredetű Ptolemaioszt megelőzően már Eudoxosz is szólt róla az Kr. e. IV. században. A sumér-akkád mítoszokban a Sas „Nagy Szellem” volt, amely a delelő Napot szimbolizálta és minden valószínűség szerint ez tekinthető mai konstelláció eredetének. Már egy Kr. e. 1200-ból származó mezopotámiai sztélén láthatjuk a Sas alakját. A rómaiaknál Vultur Volans, „Repülő Keselyű” volt a neve, amely nem tévesztendő össze a Vultur Cadenssel, ami a Lant csillagkép la tin neve. A görög mitológia szerint a Sas Zeusz madara volt, hol királyi szolga, hol pedig harc állat. Általában azzal a sassal azonosították, amelyik Ganümédeszt (a Vízöntőt) ragadta el Zeusz számára és vitte az Olümposzra, hogy ott az isten pohárnokakén szolgáljon. Ezért ábrázolják úgy, hogy karmai között egy ifjút tart. Hallhatunk arról is, hogy ez volt az a Sas, amelyik Naxosz szigetén segítette Zeuszt, amikor harcba bocsátkozott a titánokkal. Rákossy László könyvében olvashatjuk Meropsnak, Kós sziget királyának történetét. A király felesége, Ethemea nimfa volt, aki felhagyott Artemisz szolgálatával, mire az istennő félelmetes nyilait kezdte rá lövöldözni. Perszephoné azonban megsajnálta, s még élve elrejtette a halottak birodalmában. Férje vigasztalhatatlan volt, s bánatában öngyilkos akart lenni. Héra ezért könyörületből sassá változtatta és a csillagok közé emelte. Azért nem emberi alakban, nehogy tovább vágyakozzék az asszonya után. Egy másik változat szerint annak a sasnak a képét láthatjuk az égen, amely naponta lakmározott Prométheusz májából. Prométheusz tanította meg az embereket különböző mesterségekre és a tűz használatára. Zeuszt ez felbőszítette és a titánt büntetésből egy sziklához láncolta a Kaukázusban, majd elrendelte, hogy egy sas minden nap a máját tépkedje. Kheirón a bölcs kentaur elcserélte halhatatlanságát Prométheusz szabadulásáért, hogy a halál megszabadítsa véget nem érő szenvedésétől. Mikor Zeusz beleegyezett a cserébe, Heraklész nyilával szívén lőtte a Sast. A XIX. században megjelent „Urania’s Mirror” művészien megrajzolt csillagképkártyáján a Delfinen kívül még a Nyíl (Sagitta) és az Antinous alakját is láthatjuk. Antinous ma már nem számít hivatalos csillagképnek, eltűnt az atlaszokból. Ptolemaiosz az Almagesztben már említi, mint a Sashoz tartozó alakot, az első képi ábrázolása 1536-ban egy csillaggömbön látható, amelyet a német matematikus és térképész Gáspár Vopel szerkesztett. Tycho Brahe mint különálló csillaképet vette nyilvántartásba 1602-ben, amelyet széles körben elfogadtak egészen a XIX. századig. Ellentétben a csillagképként ábrázolt mitológiai alakokkal, Antinous a források szerint élő ember volt, mégpedig Hadrianusz római császár kegyence és fiúszeretője is egyben. Kr. u. 130- ban, Hadriánusz egyiptomi utazása során, különös körülmények között a Nílusban lelte halálát. A császár isteni tiszteletben részesítette, s emlékére alapította Egyiptomban Antinoopolisz városát. A hindu mitológiában a Sas csillagképet Garudának, egy félig ember, félig madár istenségnek képzelték. A kínaiaknál Qi Xi költő által ismert szerelmi történet egyik szereplője. Esze rint ugyanis Niu Lang (Sas) örökre el lett szakítva szerelmétől Zhiu Nu-tól (Vega), mert a folyó (Tejút) két átellenes partjára kerültek. A csillagkép legfényesebb csillagát, az Altairt őseink Cigánynak nevezték: „A Cigány e’mönt a Szérűrű szalmát lopni. Lopott is jócskán, vitte hazafelé. A Csősz (Vega) észrevette, mönt utána, most is mén, ebbe akar kerüni, de nem bír. Amőre a Cigány mönt, mindenütt e’szórta a szalmát, azóta lácoik az égen az Országút (Tejút)” Hívták az Altairt Tévelygőjuhásznak is, aki elaludt, s közben birkái szétszéledtek. „Szaladt utánuk az Országút felé, hol a szalmát cipelő Szent Péterrel találkozott, s nyája után tudakolt. Keresd meg az Országúton! - mondta neki Péter. Máiglan keresi. Nyája az Országút fordulóján ment át, ahol a Sas farka vagyon. Bárhogyan siet, a távolság nem fogy közte és birkái közt s ha utol is ér egy-kettőt, nyája odaveszett.” Bár a csillagkép a Tejút sávja mentén fekszik, híján van a látnivalóknak. Az a Aquilae, az Altair arab elnevezés, magyarul repülő sast jelent. Fényes, fehér színű csillag, mindössze 16 fényévre van tőlünk. Az q Aquilae az egyik legfényesebb cefeida típusú változó. A csillag fényessége 7,2 napos periódussal 4,1 és 5,3 magnitúdó között ingadozik. G.A. ÉGI KÉPESKÖNYV A SAS Él. És Tudomány 2010/29 ■ 905