Élet és Tudomány, 2011. január-június (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-05-20 / 20. szám
május 17. 1836-ban ezen a napon született Rugbyben Joseph Norman Lockyer angol csillagász (megh.: 1920. augusztus 16., Lakombe Regis). Egyetemi tanulmányait Svájcban és Franciaországban végezte, majd hazatérve Angliába, Wimbledonban telepedett le. 1871-től a Cambridge-i Egyetemen csillagászatot tanított. Különös érdeklődést mutatott a napfizika iránt. 1885 és 1913 között a Kensingtoni Napfizikai Obszervatórium igazgatója volt. 1868-ban egy új eljárást dolgozott ki a Nap protuberanciáinak megfigyelésére. Rendkívül foglalkoztatta az égitestek elektromágneses sugárzásának spektroszkópiai vizsgálata, a színképelemzés. 1868-ban észrevett a Nap színképében, a nátrium „D” vonalának közelében egy 588 nm-es hullámhosszúságú színképvonalat, amelyet korábban nátriumvonalnak tartottak. A részletesebb vizsgálatok kimutatták, hogy ez a vonal egyetlen addig ismert földi elemnek sem felel meg. Lockyer feltételezte, hogy ez egy olyan kémiai elem, amely csak a Napban fordul elő, és a görög Héliosz napistenről héliumnak nevezte el. Vele csaknem egyidőben a francia Pierre Janssen is kimutatta a Nap színképben a héliumot. Felfedezésük után 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy William Ramsey-nek földi anyagokban is sikerüljön megtalálnia az új elemet. Lockyer nyolc napfogyatkozás-expedíciót szervezett és vezetett, többek között 1870-ben Szicíliára, 1871-ben és 1898-ban Indiába, 1882-ben pedig Egyiptomba. Könyvet írt Stonehenge csillagászati tájolásáról, így első képviselője volt a megalitikus csillagászattal foglalkozó kutatóknak. Ő volt a ma is létező legnagyobb tekintélyű tudományos folyóiratnak, a Nature-nek első főszerkesztője. Nyugdíjazása után, 1911- ben magán csillagvizsgálót hozott létre otthona közelében, Salcombe Regis városkában. Eredeti neve Hill Obszervatórium volt. Lockyer halála után a Devon megyei Tanács Nonnan Lockyer Asztrofizikai Obszervatóriumnak keresztelte át és üzemeltetésre az exeteri egyetemnek adta. 1858-ban e napon született Angliában a Staffordshire-i Cheadle-ben Mary Adela Blagg csillagásznő (megh.: 1944. április 14., Cheadle). Bátyja tankönyveiből autodidakta módon sajátította el a matematikai ismereteket. 1875-ben tette le vizsgáit Kensingtonban algebrából és német nyelvből. Kiskora óta foglalkoztatta a csillagászat. Részt vett egy csillagászati kurzuson Oxfordban, ahol tanára, Joseph A. Hardcastle bevonta holdtérképezési munkájába. Mary Blagg javaslatot tett egy egységes holdi nomenklatúra létrehozására, mivel abban a korban a Holdon látható alakzatoknak az egyes megfigyelők önkényesen adtak neveket. 1905-ben az újonnan alakult Nemzetközi Szövetségi Akadémia megbízta, hogy állítson össze egy listát a Hold felszínének minden részletéről. A hatalmas munkát az ismert angol amatőrcsillagásszal, S. A. Saunderrel együtt végezték el, aki több részletgazdag fényképfelvétellel szolgált a Holdról. A mind a mai napig használatban lévő holdi nevezéktannal 1913-ra készültek el Ezen kívül változócsillagokkal is foglalkozott. 1916-ban — mint elsőt a nők között — a Royal Astronomical Society rendes tagjává választotta. 1922-ben a Nemzetközi csillagászati Unió felkérte, hogy az osztrák Karl Müllerrel együtt készítsék el a Hold egységes katalógusát és térképét. Az 1935-ben kiadott kétkötetes mű 681 holdbéli alakzat nevét és 6400 jelölést tartalmazott. A Holdon egy krátert neveztek el róla. május 18. 1969. Az Apollo-10 amerikai űrhajó startja. A parancsnoki modul (CM), a szervizmodul (SM) és a holdkomp (LAT) alkotta Apollo-űrhajórendszer Holdraszállás előtti utolsó főpróbája. Egyesítette mindazokat a vizsgálatokat, amelyeket korábban az Apollo-8, majd az Apollo-9 űrhajó legénysége végzett. A küldetés parancsnoka Thomas E Stafford. A parancsnoki űrhajó pilótája John W. Young, a holdkomp pilótája pedig Eugene A. Cernan volt. Még a Föld közelében a CM-SM űrhajó levált az a Saturn-V hordozórakéta utolsó fokozatáról, az S-IVB-ről, megfordult és rákapcsolódott a rakéta csúcsán elhelyezkedő holdkompra. Ezután együtt kezdték meg az utazást a Hold felé, ami az indulástól számítva 3 napig tartott. A Holdhoz érve kipróbálták az összes műszert, kommunikációs lehetőségeket, dokkolásokat, színes TV-közvetítést. Az űrhajósok először körülrepülték a Holdat, majd 110-30 km magasságú pályára álltak körülötte. Ezt később 111 km felszín feletti magasságú körpályára módosították. Hatvankét óra alatt 31-szer kerülték meg a Holdat. Stafford és Cemnan átszálltak a holdkompba, amely szétvált az anyaűrhajótól. Önállóan repülve végrehajtották a Holdraszállás szimulációs programot, melynek során 15 km-re közelítették meg a felszínt. Ezután leválasztották a holdkomp leszállóegységét, ők pedig összekapcsolódtak a parkolópályán keringő parancsnoki modullal. Az űrhajósok átszállása után a holdkomp felszálló egységét becsapatták a Hold felszínébe. Beindították a szervizmodul hajtóműveit és visszaindultak a Föld felé. A parancsnoki modul a három űrhajóssal május 26-án szállt le a Csendes-óceánra. május 19. 1996. Az STS-77 Endavour űrrepülőgép indítása. Az űrrepülőgép parancsnoka John H. Casper, pilótája Curtis Brown volt. A személyzet többi tagját Andy Thomas, Daniel W. Bursch, 628 ■ Élet és Tudomány ■ 2011/20 ŰR-KORSÉTA 20. hét