Élet és Tudomány, 2011. január-június (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-05-20 / 20. szám

A CINCOGÓ TÖKCZINEGE A cinegefélék családjába tartozó fajok legfeljebb veréb nagyságúak vagy annál is kisebb termett­ek. Tollazatuk sűrű és puha, szárnyuk lekerekített. Csőrük árszerű vagy enyhén kúpos és rövidebb, mint a fej. A családnak Eurázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában 56 faja fordul elő. Hazánkban 6 cinegefaj költ, melyek közül egyértelműen a leg­ismertebb és leggyakoribb az idei év madara. A széncinege feje és nyaka fényesen kékesfeke­te, arcfoltja fehér. Hátoldala zöldes színű, a tarkón sárgás folt található. Kékesszürke szárnyát fehér sáv díszíti. Torokfoltjából hosszanti fekete szalag indul ki, ami végigfut a citromsárga has közepén. Ez a hímeknél a lábak között erősen kiszélesedik. A tojók hasoldala gyakran halványabb sárga, feke­te sávjuk pedig keskenyebb. A farok és a farokcsík szürkéskék. A fiatal madarak pofafoltja sárgás színű, amelynek szegélye oldalt nem ér össze. Az európai fajok közül a széncinegének van a legnagyobb elterjedési területe, amely Eurázsiára és Észak-Afrikára terjed ki. Hatalmas elterjedési területén majdnem 30 alfaja ismert. Hazánkban csak a törzsalak fordul elő, ugrálnak, majd a legvékonyabb ágacskák legvégére szinte felakaszkodnak, hin­táznak, ide-oda forgolódnak, miközben sokszor fejjel alácsüngnek vagy oldalt ló­bálnak s a rügyeket tisztogatják meg ro­varellenségeiktől. Ha valami keményebb rovarra, bábra vagy héjas magra akad­Cinege szavunk hangutánzó eredetű, a nyelvé­szek a cincog igéből származtatják a madár vékony, csipogó hangja miatt. A széncinege neve a német „Kohlmeise"szó tükörfordításából adódik. Az egyet­len madárfajunk, amelynek nevében a szén szó szerepel. Számtalan egyéb, népi neve ismert, így az alábbiak: kancsicsmadár, tökczinege, tükrös czin. „Közönséges voltánál ő is egyike magyarságunk népszerű madarainak, mely éppen gyakoriságá­nál, feltünőségénél fogva népünk felfogásában határozott helyet kapott. Közmondás, mondóka, népdal, rege s igaz magyar, eredeti költőink művei, melyek a természetet, valóságot híven tolmácsol­ták és festették, egyaránt megemlékeznek róla.... Egyébként madarunk népünk szemében s közfel­fogásban, mint a kicsiség, soványság példázója szerepel...’-írja Chernel István. A széncinegéről olvashatunk egyebek között Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Móra Ferenc műveiben is. Hangja rendkívül változatos. Csengő kora tavaszi énekére számtalan hangutánzó kifejezés ismert, így „kicsit-ér, kicsit-ér", „kis-cipő, kis-cipő" vagy „nyitni-kék, nyitni-kék". Hívó és veszélyt jelző hangja hasonló a többi cinegéhez. Gyakori hangja az erdei pintyhez hasonló „pink, pink". Jak, vastagabb ágra szállnak vele, lába­ikkal s karmocskáikkal leszorítják és erős, biztos csőrvágásokkal addig kopá­­csolják, míg az ehető rész kiválik”— írja le táplálkozásukat Chernel István. A széncinege a többi cinegéhez ha­sonlóan elsősorban a lombkoronában táplálkozik. Rendkívül élénk, éber madár. Hajnaltól alkonyatig mozog, hol a fák törzsét, hol a vékonyabb ágakat kutatja át ide-oda röppenve. Minden mozdulata ügyes, figyelmét semmi nem kerüli el. Éles szemével a rejtett résekben telelő rovarlárvákat, petéket is észreveszi, majd kúpos cső­rével kiszedi. Ahol nem kell veszély­től tartani, ott nagyon bizalmassá vá­lik. Viselkedését nagyfokú alkalmaz­kodóképesség jellemzi, más urbanizá­­lódásra hajlamos fajokhoz hasonlóan. A hazai cinegefajok egy része ha­sonló élőhelyen fordul elő, de közöt­tük finom, a táplálék — konkurenciát kerülő különbségek vannak. A kuta­tók megfigyelései szerint a széncine­ge költési időben méretéből adódóan is a vastagabb ágakat fésüli át, míg a könnyebb kékcinege inkább a véko­nyabbakat. Költési időn kívül a szén­cinege előszeretettel táplálkozik a ta­lajról. A megfigyelések szerint a szülők a fiókáikat kezdetben rovarpetékkel, majd később elsősorban lombfogyasz­tó hernyókkal táplálják. Kutatók azt tapasztalták, hogy a gondos szülők a nagyobb termetű hernyók erősen ki­­tines fejét etetés előtt lecsípik. Mada­runk a hernyók mellett gyakran zsák- Fióka ki repülés után Élet és Tudomány ■ 2011/20 ■ 625

Next