Élet és Tudomány, 2013. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-18 / 42. szám
Okos városok a jövő szakemberei Rio de Janeiróban a pontos időjárás-előrejelzés garantálja a megapolisz közlekedésbiztonságát, Birminghamben mobil applikáció segít a parkolóhely-keresésben, míg Szingapúrban a forgalom valós idejű követésével dolgoznak a dugók elhárításán a városfejlesztők. A városvezetők világszerte hasonló problémákra keresnek megoldást, amelyhez a modern technológiák és rendszerek kiépítése mellett óriási adatmennyiség feldolgozására van szükség; a szenzorokból, járművekből, az áramszolgáltatótól vagy éppen a rendőrségtől begyűjtött nyers adatok elemzése és értelmezése pedig jól képzett szakembereket kíván. A Gartner piackutató vállalat szerint 2015-ig világszerte 4,4 millió munkahelyet kell majd betölteni a Big Data-elemzésben jártas szakemberekkel, s ebben az egyetemek, főiskolák szerepe nem elhanyagolható. Az IBM világszerte több mint ezer felsőoktatási intézménnyel dolgozik együtt, hogy felkészítse a friss diplomásokat a legkorszerűbb Big Data-technológiák elsajátítására. A megfelelő utánpótlás érdekében Írországban egyetemi képzés is indult, a Dublin City Universityn mesterszakon oktatják az élhető város szolgálatába állított adatelemzést. Az IBM Magyarország most közvetlenül a diákokhoz szól, és közös ötletelésre hívja a jövő szakembereit. A mai napon meghirdetett Kötetlen pályautak az okos városba című pályázatára olyan városfejlesztési javaslatokat vár a vállalat, amelyek a közlekedési dugók, a parkolási helyzet, vagy épp a tömegközlekedés fejlesztésére javasolnak újszerű megoldásokat. A versenyre legfeljebb 4 fős csapatok jelentkezhetnek: leendő mérnökök, közgazdászok, informatikusok, városszociológusok és grafikusok, illetve bárki, aki a felsőoktatásban tanul és elképzeléseit képes vizuálisan is jól megfogalmazni. A pályázók feladata ugyanis, hogy azonosítsanak egy közlekedési problémát valamelyik hazai nagyvárosban, majd infografikán mutassák be, milyen megoldást találtak rá. A pályamunkák közül a legjobbakat szakértő zsűri és a közönség választja majd ki. (Forrás: IBM Magyarország) MŰHOLD KUTATTA FEL AZ IVÓVIZET ■ Két hatalmas víztározó is nyugszik Kenya legszárazabb és egyben legszegényebb térsége alatt. Az UNESCO által támogatott műholdas megfigyelőrendszer szerint Turkana alatt — állítólag nem is túl mélyen - több milliárd köbméter vizet tárol a föld. Kenya máris azt tervezi, hogy újabb területeket vizsgál meg a magasból, hogy kiderüljön, hol van még ekkora kincs. A teljesen kopasz, félsivatagos Turkana-régióban csupán 700 ezer ember él, és a legtöbbjük teve-, birka- vagy kecskepásztor. Egész évben 30 Celsius-fok feletti a hőség és a víz nagy kincs. A legtöbb embernek csupán napi 10 liter víz jut a megélhetéshez, ez a fele az átlagos napi szükségletnek. A műholdas rendszerről felfedezett föld alatti víztározók azonban gyökeresen megváltoztathatják az ott élők hétköznapjait. Az egyik vízkészlet igen közel található Lodwarhoz, a térség egyik legnagyobb városához. A becslések szerint a mélyben csaknem 10 milliárd köbméter friss víz van. A másik természetes tározó a szudáni határhoz közelebb, Lotikipinél húzódik, itt legalább 200 milliárd köbméter vizet rejt a mély. Ezekhez a víztározókhoz a víz a környező dombokból és hegyekből érkezik, és hiába használ föl belőle a jövőben Kenya a tervek szerint csaknem 1,2 milliárd köbméternyit, évente akkor is újratöltődnek. Ez a mennyiség az egész térség vízellátását biztosíthatná, sőt még jutna akár gazdálkodásra is. A francia cég által üzemeltetett műholdrendszert, amelyet szinte elsőként vett igénybe az UNESCO a víz felkutatására, korábban olajmezők feltérképezésére használták. A kutatást tavaly novemberben kezdték meg, majd az űrből kapott szeizmikus adatokat egy japán ügynökség dolgozta fel. Ezzel a technológiával — akár egy hagyma többrétegű héját — le tudják csupaszítani a föld rétegeit, hogy megnézhessék, mi van a mélyben. Az elemzések azt is kimutatták, merre található a víztározók földfelszínéhez legközelebb eső része. Ezekből kiindulva végeztek próbafúrásokat Turkanában és találtak rá a mindössze 50 méter mélyen lappangó temérdek menynyiségű vízre. A szakemberek azonban tovább is fúrtak és a víztározó újabb három rétegére bukkantak... (wwwgreenfo.hu) »,*?v zöld iránytű a neten , I j?' www.greenfo.hu 1340 ■ Élet és Tudomány • 2013/42