Élet és Tudomány, 2013. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
2013-08-30 / 35. szám
ADATOK ÉS TÉNYEK A vízgazdálkodás új útjai „Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.” (Kurt Vonnegut) A bolygónk felületén található víznek mindössze 2,5%a (35 millió km3) alkalmas emberi fogyasztásra, ám a ténylegesen hasznosítható, megújuló — körforgó — éves mennyiség csak 2000 m3 fejenként. A vízigényt ugyanakkor 600 és 1000 m3/fő közé becsülik. Az utóbbi egyben stresszhatár, mely alatt a szűkösség miatt a gazdálkodás egyre nehezebbé válik. Az ökológiai lábnyom mintájára létezik a vízlábnyom is, mely globálisan, becslések szerint 1240 m3/fő/év (USA-ban 2480, Kínában 700 m3/fő/év). Az igények és a készletek mennyisége a fejlődés okozta bajok — a bolygónk lélekszámának gyarapodásával együtt járó ipari, mezőgazdasági és háztartási vízigények növekedése, az urbanizáció, a szennyvízkezelés gyakori megoldatlansága, a mind erőteljesebben érzékelhető klímaváltozás — következtében vészesen közelít egymáshoz. Jelenleg a Földön közel 800 millió ember egészséges ivóvízhez, 2,5 milliárdnak pedig a tisztálkodási lehetőségekhez való hozzájutása akadályozott. Jellemzően a szegényebb régiók és a vidéki népesség helyzete kedvezőtlenebb. Az emberiség által felhasznált vízmennyiségnek csak tizedét jelenti a személyes (ivó-, és higiéniás) célra felhasznált rész, kéttizede az ipar, héttizede pedig a táplálékigényt kiszolgáló mezőgazdaság szükséglete. Jose Gariano Silva, a FAO vezérigazgatója szerint a fenntartható vízgazdálkodáshoz a kulcs a mezőgazdaság kezében van. Sokan megkérdőjelezik a fejlett világ mezőgazdaságában a jelenlegi intenzitási szint szükségességét, és javasolják egy külterjes mezőgazdaság általános elterjesztését a fejlődő világban, ami sokat javíthatna az élelmiszerhiányon. Egészségi szempontból is figyelemre méltó az a felvetés, mely egy húsban szegényebb — és sokkal kevésbé vízigényes — étrend, elsősorban a gazdagabb országokra vonatkozó propagálását szorgalmazza. A komolyabb változásokat sürgetők felemlegetik, hogy a modern vízügyi irányítás kialakulása, a víz állami monopóliumba kerülése vezetett oda, hogy az elkényelmesedő emberek elfelejtették a vízgyűjtés és takarékosság sok évezreden át örökölt képességét. Magyarország ugyan jelentős, ám igen sebezhető vízkészletekkel rendelkezik. A felszíni és felszín alatti vízvagyon 93%-a külföldről érkezik, minőségére, meny-A Föld lakosságának vízellátottsága az országok fejlettsége szerint, 2011 nyiségére alig tudunk hatást gyakorolni. Az árvíz a lakosság negyedét rendszeresen veszélyezteti. Az országon belüli lefolyásból eredő saját készlet mindössze 600 m3/fő évente. Vízügyi szakemberink megegyeznek abban, hogy egyre sürgetőbb a tulajdonosi és szolgáltatási struktúra ellentmondásainak megszüntetése, a folyamatos rekonstrukció és az árvíz tározókban való visszafogásának megoldása, valamint a csapadékvíz hatékonyabb hasznosításának elterjesztése. Ám hazánkban is vannak olyanok, akik radikálisabb megoldásokat is felvetnek. A kevésbé intenzív tájgazdálkodáshoz való visszatérés, a fogyasztás helyett a szennyezést sújtó adóztatás egyelőre csak ötlet, ám a folyóink szabályozás előtti állapotát közelítő tájrehabilitációra már készült terv (az ormánsági Ős-Dráva Program). Ország József, a fenntartható és egészséges ivóvízellátás alternatív tudományos nézeteinek kutatója és hirdetője által háztartásokba ajánlott - és több helyen már gyakorlatban is működő - módszereit (TELESO rendszer, ásott kutak használata, száraz toalett, a „fekete” és „szürke” vizek elkülönítése és újrafelhasználása) ma még sem a vízművek, sem az önkormányzatok, sem a vízügyi szakemberek nem tanácsolják, de meddig? Jávorszkyné Nagy Anikó 2013 a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Éve, ennek alkalmából októberben Budapesten rendezik a Víz Világtalálkozót (http://budapestwatersummit.hu/). Élet és Tudomány ■ 2013/35 ■ 1113