Élet és Tudomány, 2017. január-június (72. évfolyam, 1-26. szám)
2017-04-28 / 17. szám
fordítások esetében a színháztörténeti fogadtatás és utóélet nagyobb szerepet kap a korábbi, az 1961-es kritikai kiadáshoz képest, amelyet Ruttkay Kálmán rendezett sajtó alá. A mai műfordítás-elmélet legfontosabb hozadékának pedig azt tartom, hogy a jó vagy rossz minősítések helyett megpróbáljuk megvilágítani egy-egy fordítói megoldás értelmét. — Az Arany János által fordított Hamlet azóta nagy téma színház- és irodalomtörténészek, de politika-történészek körében is, amióta az 1860- as években kortársai tudomást szereztek róla. Végleges választ kaphatunk azokra a kérdésekre, amelyeket a legnépszerűbb Hamlet-fordítással kapcsolatban az elmúlt másfél század során megfogalmaztak? — Bizonyos kérdésekben kialakulhat egy hellyel-közzel véglegesnek tekinthető válasz. Például abban, hogy Arany nem egyetlen szöveg alapján fordította Shakespeare műveit, különböző angol és német kiadásokat is felhasznált a fordítás különböző szakaszaiban. Mint ahogyan az is bizonyosan állítható, hogy a Delius-féle kiadásnak — korszerű jegyzetanyaga miatt - kiemelt szerep jutott. Megoszlanak azonban a vélemények a Hamlet-fordítás keletkezésének idejét és körülményeit illetően, nem beszélve arról a kérdésről, hogy miért pont ezt a darabot választotta. De míg a keletkezés idejét illetően még elképzelhető, hogy kialakul egy tudományos konszenzus, a választás kérdésében aligha kapunk valaha is végleges feleletet. Az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének a XIX. századi osztályán, Korompay H. János irányításával készülő Arany János munkái című sorozatnak a Shakespeare-fordításokat tartalmazó kötete a kortárs fordítások, és az évek során előkerült töredékek figyelembevételével készül. Elképzelhető, hogy ezek a XX—XXI. századi „leletek” árnyalják, esetleg módosítják is a kétszáz éve született Arany Jánosról őrzött képet? — Az új kritikai kiadásnak a három Shakespeare-fordítás keletkezése áll a középpontjában, utóéletüket tekintve pedig Arany János halála a határ. Az újonnan előkerült töredékek vagy az új források bevonása mindenképpen része a munkának. A Szentivánéji álom esetében például az első bemutató súgópéldánya is szerepelni fog a szövegváltozatok között, mert dokumentálható Arany János közreműködése a színházi változat elkészítésében. A kortárs fordítások figyelembevétele azonban csak elenyésző szerephez jut a kritikai kiadásban, legfeljebb egy-egy jegyzet erejéig. Az újabb fordítások mindig új megvilágításban mutatják meg a régit. Nádasdy Ádám például, úgy véli, hogy Arany János fordításai költőibbek a shakespeare-i eredetinél. Ez a megjegyzés lehetőséget ad például arra, hogy összevessük az 1860-as évek és napjaink költőiség-eszményét. De színháztörténeti szempontból is nézhetjük a kérdést, hiszen a színészek egy része nehezen mondhatónak, irodalmiasnak érezte a szöveget az 1868-as bemutatón. Arany János Hamletjének későbbi sikere azonban cáfolta azt az állítást, hogy fordításai igazán csak olvasva érvényesülnek. Arra a kérdésére pedig, hogy miért ragaszkodunk Arany fordításaihoz „össznemzetileg”, azt tudom válaszolni, hogy azt a fajta távolságot, ódonságot, költőiséget tudja hozni, amit — éppen Arany Jánosnak köszönhetően — a közönség egy része a mai napig elvár Shakespeare-től. Lőcsei Gabriella következik. Mintha ifjúkori vágyait valósítaná meg... Folytatás az 520. oldalról. Ha a két faktor biológiai szerepét külön szeretnénk meghatározni, akkor azt mondhatjuk, hogy a táplálékmennyiségnek a túlélésben, míg a D3-vitaminnak a szaporodási sikerben van szerepe. Általánosan elmondható, hogy a jó szaporodási potenciálú egyedeknek érdemes óvatosabbnak lenniük, hiszen nekik több veszteni valójuk van, mint kevésbé attraktív társaiknak. Azonban, ha éhezés hatására a túlélési esély és így a jövőbeli szaporodás valószínűsége drasztikusan csökken, az attraktívabb egyedeknek is megéri kockázatvállalóbbnak lenniük, főleg ha ez azonnali szaporodási előnyökkel jár. Ez az eredmény egy jól ismert jelenséggel, a végső befektetés elvével áll összhangban. Alapkutatást végző biológusok gyakran szembesülnek azzal, hogy szűkebb tudományterületükön nem, vagy kevésbé jártas személyek kutatásaik „értelméről” kérdezik őket. Jelen cikk olvasása során is bizonyára sokakban felmerül: mi újat tudhatunk meg az állati személyiségek kutatása révén, hogyan profitálhat ezekből az eredményekből a társadalom? Erre a kérdésre két, különböző megközelítés szerinti válasz adható: Egy híres szállóige szerint „a biológiában minden csak az evolúció fényében értelmezhető”, így az állati személyiség mögött megbúvó folyamatok megismerése is elsődleges fontosságú, hiszen csak így nyerhetnek „értelmet” olyan jelenségek, melyeket korábban nem tudtunk megmagyarázni, vagy nem tűntek biológiailag fontosnak ahhoz, hogy magyarázatot keressünk rájuk. Az állati személyiség megléte ma már rengeteg gerinctelen és gerinces állatcsoportnál bizonyított, vizsgálata révén tehát a viselkedés evolúcióját, végső soron az emberi viselkedés mintázatait kialakító folyamatokat is jobban megérthetjük. Ez az alapkutatással megszerzett tudás a viselkedésökológián kívül egy sor más területen is hasznosítható, példának okáért a természetvédelemben, állattenyésztésben vagy a mesterséges intelligencia kutatásában. Mindezeken túl pedig, talán lassan hozzájárulhat az emberiséget az állatvilágtól elválasztó, szemléletbeli szakadék szűkítéséhez is. Horváth Gergely Pavel Konneka nemzetközi hírű sziluettje a Szentivánéji álom 1880-as díszkiadásához készült Iit és Tudomány • 2017/17 ■ 523