Élet, 1912. július-december (4. évfolyam, 27-49. szám)

1912-07-01 / 27. szám

álarcosbál, hol a mondain emberek jelmezeket öltve társalogtak. Az érzelmek a szalonban sohasem bántóak és tolakodók, a gesztusok lanyhák, minden ember beburkolódzik a tartózkodás csillám­­lóan hús poseában. Igaz, hogy az emberek később (Franciaországban és a XVIII-ik század­végén) más egyenruházatszerű lelki öltönyt kezdtek hordani, unalmas egyformaság fojto­gatta az összejöveteleket, de ekkor a felfogás a kitűnő és megfelelő szalonemberről meg­változott. Az irodalom betört a szalonba. Jöttek Rousseauszerű alakok az ő kedves, kevéssé gyámoltalan genialitású természetes­ségével, Voltaire az éles iróniájával, rettenetes erejű elmeélével, Diderot a parasztos, élénk lendülésű, kissé hangos és rusticus humorával, hatalmas tudásanyagával. A szalon elvesztette határozott arisztokrata jellegét, ha demokrata nem is lett, de erőteljesen megváltozott az irodalmi behatások következtében. A szalon természetrajzában ez az etappe a legérdekesebb. Az asszonyok filozofálni és a filozófusok elmélkedni kezdtek az asszonyok­ról, megszületett a nőprobléma és a pszicho­lógiai regény. Az irodalom diadalmas erővel elfoglalta a szalont, jóformán kisajátította ma­gának, de egyszersmind megismerkedett azzal a női típussal, mely az előző szalonéletben kifejlődött. A bájos, dekadens, komplikált asszonnyal, mely előttük a mindent megma­gyarázni akarók, az ideges érzékenységüek előtt már nem bonyodalmas játékszer, de érde­kes és izgalmas probléma lett. Elkábította őket egy kevéssé a finoman kifestett, finom ujjú, selymekbe burkolt bálványoknak elismerő mosolygása, az álarc finom szövete, mely úgy reá­simult a valódi arcra, hogy a gyakorlatlan és polgári szem igaznak vélte azt, írták egy­másután a nők számára alkalmatos szalon bölcselkedéseket és csakhamar kitűnt, hogy a filozófia mely épp oly egyszerű dolog, mint a próza (egy egykorú dáma megjegyzése ez) újabb és ragyogóbb csalétek a mondann nő számára a férfiak ellen. A causeur és a nagy­világi asszony fogalma némileg megváltozott, a rabulisztika otthonos lett a finomkodó zsöllyék között és a mindenség mindannyi témája lett a társalgásnak. Lassankint azonban új alakok kezdenek be­sompolyogni a szalonokba. Kezd a csevegés kiszorulni, mert mindég több és több ember lesz, aki minden mást akar a szalonban, csak beszélgetni nem. A mélységekből, gyanús isme­retlenségből, korántsem ragyogó elzárkózott­­ságból felbukkannak csapzott üstökkel, de ele­gáns redingotban holmi irodalmi és politikai condottierik. A XVIII. században legfeljebb az ablakok előtt lábujj hegyen ágaskodva kan­dikálhattak volna be egy szalonba, hol akkor 4000 DALOS És A KÖZÖNSÉG Bálint János felvétele 847

Next