Élet, 1919. január-április (11. évfolyam, 1-14. szám)
1919-01-05 / 1. szám
MAGYAR IRODALOM JÖVŐJE ÍRTA: ANKA JÁNOS A világháború az európai kultúra katasztrófája volt. A jövő új világrendjét pedig a kultúra szellemi hatásával lehet megszilárdítani. A napóleoni háborúk után egykor a szabadelvű eszmék kultúrenergiáiból indult meg a korszakos fejlődés, mely filozófiai rendszereken, politikai s gazdasági válságokon át, végül a kapitalista inperializmushoz és a proletár szocializmushoz vezetett. Ezúttal is a világesemények nyomán korszakos fordulat új irányvonala rajzolódik ki Európa politikai s kulturális térképén. A szociális gondolat lesz az új világ gravitációs törvénye. A kultúra is ehez a vonzó erőhöz fog igazodni, az irodalom, a művészet is e forró égöv törvényei szerint fog virágozni, de kérdés, hogy miképen fogja felolvasztani az új világrend az anarkiába kirobbanó antikulturális ösztönöket. A világnézeti szakadékok mögött kulturális válságok rejlenek. A szociális földrengés mélyéből Madách falanszerének szellemei kísértenek. Michel Angelót ipari műhelybe akarja kényszeríteni a proletárdiktatúra. A kultúra jövője a társadalmi fejlődés kérdése is, mert a politikai erők, a szellemi hatások egymásba kapcsolódnak. A kultúra nivelláló eszköze a politikai világrendnek, de életfeltételei az erkölcsi, szellemi éghajlattól függnek. A XIX-ik század politikai terheltsége, gazdasági élete rányomta a maga bélyegét a kultúrára is. Az irodalom is átivódott azokkal az áramlatokkal, melyekből a század politikai, gazdasági vérkeringése táplálkozott. A kapitalista erők nyomása, a szociális gondolat vulkanikus feszültsége a szellemi életet is kiemelte a lelki kultúra talajából. A múltak bűnei, forrongásai, dekadens érzései tükröződnek a modern irodalom szellemében. Azt is átjárta, bevonta a maga színeivel a kor szellemi levegője. A kultúrára is ráfeküdt az a politikai atmoszféra, melyet forradalmi robbanásokkal törnek át az új kórházak történelmi energiái. A technikai csodák világában az irodalom csupa forrongás, nyugtalanság, megoldatlan probléma, érzéki kultúra volt. A politikai szélsőségekhez hasonlóan esztétikai elméletek, materiális világnézetek útvesztőjébe tévedt. A formakultusz virágzott, mikor a tartalmi fejlődés irodalomtörténeti szükség lett volna. Ezek a megállapítások természetesen jellemzik a magyar irodalmi viszonyokat is. Modern irodalmi, művészeti kultúránk is általában abban az örvényben vergődik, melybe politikai életünk zuhant az európai vérözön után. A nemzeti politikának nincs egy vezérlő gondolata, mely összefogja, talpraállítja az egész nemzetet; az irodalomnak pedig nincs hatalma a lelkek fölött. Valamikor a magyar írók, költők váteszei voltak a nemzeti küzdelemnek, most pedig a kabaréban, vagy a lapokban szórakoztatják a könnyűvérű közönséget. Az idők, a viszonyok megváltoztak, de az irodalom is a mártírkoszorú helyett csörgősipkát tett a fejére. Vörösmarty egetvívó hite, Petőfi mártírhazaszeretete. Arany komolysága kiveszett az utódokból, kik idegenül többnyire az aranyborjú körül táncolnak. Magyarország hanyatlása, második mohácsi katasztrófája valójában ott kezdődött, ahol az irodalom a nemzeti élet gravitációs köréből elszakadt. A magyarság lelki mannája, olcsó fűszer, ebédutáni csemege lett. Az irodalmi dekadencia, az érzéki kultúra elsorvasztotta, megmérgezte a nemzeti öntudatot is. A forradalom halált kiált a háborús vezérek fejére, de előbb azokat kellene felakasztani, kik sajtóban, irodalomban, politikában meggyilkolták a nemzeti szellemet. Az élet vizei csak ebből az eliszaposított forrásból fakadhatnak. Az irodalom, a kultúra nemzeti reneszánsza hozhatja el a tengernyitó csodavesszőt a Vörös-tenger innenső partján vergődő magyarságnak. A politikában, a közéletben új erőket szabadítottunk fel, az ország jövőjét új alapokra építjük , a kultúrában is teremtsünk új Magyarországot. Forradalmi haraggal seperjünk az irodalomban is. Az idegen szellem szemétje, az érzékiség iszapja, az epikureusi világnézet mérge vastag rétegekben fekszik a magyar kultúra oltárain. Ezt is seperje el a magyar lélek, a magyar ízlés, a magyar talentumok forradalma. Széchenyi István azt mondotta, hogy annyit érünk az emberiség számára, amennyi értéket adunk faji jellemünkkel, nemzeti szellemiségünkkel az emberi kultúrának. Csak a nemzeti géniusznak van súlya az európai ítélet mérlegén. A napokban egy világhírű 2