Élet, 1922 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1922-03-19 / 6. szám
sebtében vázolt rajza is arra vall, hogy Jászai Marinak szinte küldetéses része van benne, hogy az alkotmányosság helyreállításával megélénkült magyar szellemi élet a színjátszás terén is lépést tartott Európával. 3. A második évtized A Paulay-korszak. A Nemzeti Színház örök dicsősége. A népszínmű már korábban átköltözött a Népszínházba s most a daljáték is új, állandó otthont kapott a Sugár úton. A dráma végre a hét minden estéjén szóhoz jut, ez gazdagabb műsort kíván, s Paulay megteremti a műsort is. Jászai Mari is a műsor élén jár: " , testben megedződik, tudásban, fantáziában nőttön-nő; az önképzés hatalmas lendületével, tanulással és utazással hódítja meg azt a birodalmat, amelyből a nagy művészek minden kincsüket nyerik: az emberi lélek mélységét. Közönsége büszke örömmel hódol meg az új zsarnoknak : a mindenki mástól elkülönülő művész egyéniségnek. Már a múltak magasztalói sem keresik játékában Jókainé örökségét. Ez a hatalmas lelkű asszony nem szerencsés örökös, nem kölcsönfényben tündöklik, hanem önmagát emésztő lány, mint minden művész. Tehetségének egyetlen mértéke sem az előd, sem bármelyik kortárs, hanem az évtizedek elejére esik az ember tragédiájának bemutatása. Jászai Mari madáchi erővel rajzolja meg a korok köntösébe költözött örök asszonyt. Nézőit az öntudatlanság elragadtatásába ejti, kritikusait kemény munkára kényszeríti, amikor e hatást tudatossá akarják tenni. A kor legjobb tollai sietnek ábrázolása nyomába. Érzik, hogy feladatuk kikívánkozik a színibírálatok keretéből: külön tárcák és tanulmányok keresik a visszhangot egy-egy alakításához s a színeket teljes művészi arcképéhez. A korszak egyik szép ígérete, a finom tollú Justh Zsigmond, aki nagy világjáró volt s a színjátszásnak nagy szerelmese, habozás nélkül hirdeti: „Szerintem Európa legkiválóbb tragikája“. Megérzi az új megnyilatkozásban az örök kapcsolatot a múltak (talán évezredek) művészetével; így ír : „művészete nagyszerű vonalai úgy hatnak a mai művészre, mint a Colosseum óriási aránya hat a modern turistára: lesújtólag és felemelőleg egyaránt“. E korszak négy új shakespearei ábrázolását is hozza, köztük Kleopátrát (mely szerep nem egészen talált egyéniségéhez, s Jászai — hál’ Istennek — nem tartozott a „mindenben egyformán jó“, valóságban tehát egyéniségtelen színészekhez), továbbá a János király Konstantiáját, melyben most, az ötvenéves fordulón, ünnepi pompában, jubilált. Még a Stuart Mária címszerepe tartozik ez időszakhoz, egyike legmaradóbb alkotásainak. (Mostanában Erzsébetet játssza ugyane drámában.) Az évtizedet pedig két görög alak életrekeltése zárja le : Grillparzer Medeája (1890) s ugyanez év utolsó napjaiban Elektra bemutatója. Itt, a hellén szellemben, Jászai Mari alkalmát lelte egyénisége leghiánytalanabb kibontásának. Diadala: az egység és egyszerűség diadala volt, s lényének mindig jelenvaló ünneplés jellege, egyenesen visszautalt a tragédia vallásos eredetére . Jászai e szerepeiben szinte istentiszteletté nemesítette a komédiajátszást. A kritika lerakta fegyvereit. Az egyetlen (külsőségekbe kapaszkodó) gáncsolódást tárcák és tanulmányok özöne torkolta le. Történt pedig ez Sarah Berndhardt és Duse hódító világjárása idején. A magyar tragika állta az összehasonlítást. Akik pedig akkoriban is csak a kívülről jött dicséretre adtak valamit, megkapták azt is: 1891-ben itt járt Ibsen Henrik. Megrendítő, monumentális művészi alkotásnak mondotta Jászai Elektráját”, s nem a vendég kötelező udvariasságából, henem jóval utóbb, otthon, meghittjeinek tett nyilatkozatban, — csupáncsak önmaga. JÁSZAI MARI LEÁNYKORI ARCKÉPE 123