Élet, 1937. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1937-01-03 / 1. szám

Riasztó jelekben indul az új esztendő. Minden­felé — széles e világon — nyugtalan készülődés láza szökik rohamosan a kritikus pont felé. Halálmagszóró tankok özöne, mérges gázokat permetező repülőgépek légiója borít be rövidesen földet és eget. Kirobbantják lábunk alól a talajt, hogy a föld, amelybe esztelen rövidlátással oly gör­csösen kapaszkodunk, kivessen magából. Elfelhőzik előlünk az eget, hogy átok hulljon ránk onnan, ahon­nan elfelejtettünk áldást kérni. Országok, nemzetek, társadalmak, intézmények recsegnek-ropognak eresztékeikben, családok, egyé­nek törnek derékba, mert elveszett lábuk alól a szikla­alap, a tiszta erkölcs. Mindenütt érzik: elhi­báztuk valahol, mindenütt belátják: tennünk kell valamit. Mégis, ahelyett, hogy a kipróbált régi jót elfogadnák, inkább új, de bizonytalan utakat kere­sünk a menekülésre. Mintha csak a Jelenések Könyvé­nek­ (20, 7—8.) szörnyű hajnalán állnánk, amikor «a sátán felszabadul és kilő, elcsábítja a nemzeteket a föld négy sarkán s összegyűjti őket viadalra ... és körülveszik a szentek táborát és a kedves várost«. De, ha még nem jött is el az idők teljessége, egé­szen bizonyos, hogy ez a pattanásig feszült forradalmi és háborús lelkűlét a felszabaduló sátán útjának egyengetője, uralmának szálláscsinálója. Veszedel­mes ez a lelkűlét, mert nem szeretetből fakad, hanem gyűlöletből, nem építeni akar előbb, hanem csak a meglévőt lerombolni s ezért nem boldogságra ve­zet, hanem kárhozatba taszít. Milyen jó nekünk, magyaroknak, hogy e sötét kép láttán még megalázottságunkban, földhözvert­­ségünkben sem kell kétségbeesnünk, mert még ide­jében az odaföntvalókra emelhetjük szemünket. Keresztelő Szent Jánosként a bűnbe, tévelygésbe merült nemzetek között a pusztában kiáltó szava lehetünk a Szent István jubiláris év, de még inkább az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésével. Ez lesz a mi lázas készülődésünk, ennek jegyében fog lezajlani ez az év s ennek a nagy készületnek ránk eső részét hűséggel, kitartással vállalja az Élet is. Nem akarunk programmot adni, irányt szabni: ez az arra hivatott körök feladata. De az ugartörp, vetés alá készítő munkából, a lelkek előkészítéséből részt kérünk magunknak, mint ahogy eddig is — huszon­nyolcadik éve lesz már — becsülettel szolgáltuk a magyar katolikus léleknek szép után áhítozó vágyát. Ne várjon senki ezen a téren forradalmat, sem pedig múló esztétikai divathoz való szolgai alkalmazko­dást tőlünk. A mi törekvésünk csakis a katolikus erkölcsi felfo­gást teljes egészében tiszteletben tartó esztétikai mérték minél tökéletesebb megközelítése lehet. Nem ismerünk öncélú művészetet, mert csak Isten van önmagáért. Minden egyéb pedig csak ő érette, az ő dicsőségéért és azért van, hogy őt szolgálja. Ez alól az irodalom sem kivétel. Ellenkezőleg, annál tökéle­tesebb lesz az irodalom, minél jobban megközelíti ezt a rendeltetését. Ebben és ezért van a katolikus irodalomnak jövője. A mi feladatunk tehát csak az lehet, hogy ebben az értelemben felvértezzük olvasóink ítélőképességét minden, ezzel ellentétes szellemi áramlattal szem­ben s eltöltvén őket egy újabb ezredév biztosításá­hoz szükséges országépítő szentistváni lelkűlét­tel, előkészítsük elesett hazánkban az eucharisztikus Jézus küszöbön álló diadalmas bevonulását. Ha a mindent lekaszáló halálkocsik és mérges­­gázmadarak tíz- és százezres szériagyártása helyett az Űr útját készítjük elő, talán mi leszünk a közel­múlt napok szörnyű földrengésében elpusztult San Vincente romjai között egyedül épségben maradt, ég felé mutató óratoronyhoz hasonlóan az a jel, amely a népek és nemzetek lelkiismeretéhez szól: «Először az odaföntvalókat keressétek s a többi mind hozzáadatik nektek«• XXVIII. ÉVF. 1. SZ. 1937 JAN. 3. NAGY KÉSZÜLŐDÉSEK ÉVE Irta ERDŐSI KÁROLY Élet ■Bonn

Next