Élet, 1943. március-június (34. évfolyam, 13-26. szám)
1943-04-18 / 16. szám
— Apám dicsősége? — visszhangozta Zrínyi György, s tekintete nem értő volt, arcán a vonások megfeszültek. Az Alapy gyerek bólogatott. — Az a ! Ott az a szép vezérség Pozsonyban ! Az, hogy a Horvátországból, Szlavóniából gyűlt három ezer vitéz őt választó vezetőjének a koronázáskor. Ez futott a bán úr szívére. S halljuk : egy kicsi oka van is a haragra, ő a horvát bán és a horvát vitézek más úton vonultak a koronázásra. De ezt már nem jól tudta az Alapy fiú. Zrínyi magyarázta is neki . Nem horvát vitézek választék apámuramat vezérekül, hanem az összes magyar vitézek, kik a koronázásra gyűltek. — No, annál kutyább ! — vélte Alapy Miklós s akárcsak Zrínyi, ő is merev tekintettel nézett bele a gyönyörű őszi verőfénybe. Nagysokára még annyit mondott. — Jó lesz, ha tágulsz innen. De Zrínyinek más úton jártak a gondolatai. Nagy csalódással vallotta a giz-gazos patakparton: — De hogy ily dologért keljen harag a szívében, ilyen kiváló embernek ! Ily kicsiség felér hozzá? — s most már az is fájdalmat okozott neki, hogy akire éveken át tisztelettel nézett föl, az így megtörpült előtte. Az Alapú gyerek, nemcsak a vitézi dolgokat tanulta buzgón Vörösváron, de a tanítómester beszédét is jól megjegyezte és filozofálva mondta — Kiváló emberek rendesen kicsi kőben botlanak meg — simogatva ráütött Zrínyi vállára. — Így történt, nem változtathatsz rajta. Értsd, hogy zavarod a békességet itten. Elég, ha meglátnak ! Máris forr a harag bennük. Mert mindig a pozsonyi sérelmet, juttatod eszünkbe. A Zrínyi gyerek feje erre nagy elhatározással billent meg. — Megyek ! — jelentette ki. — Még ma ! De bizony egy hét múlva is ott volt még. Erdődy nem engedte, csak úgy, hogy «szeretnék Szigetvárra menni». — írj apádnak — parancsolt rá Erdődy — s ha őkegyelme helyesli, hogy távozz innen, engedlek. Máskép nem. György aztán írt. Kertelés nélkül megírta az igazat. Kis csapat hozta meg a választ. Jöttek Györgyért, hogy hazakísérjék. A vezetőjük, a somogyi Telekessyek közül való hadnagy nagy botránkozással mondta az úton: — Ily semmi dologért haragot szítani két ily család között! Elhanyjuk, hogy nem bírják más felmagasztalását látni ! György tette mint aki nem hall. De majd hogy nem hallotta a körülötte hangzó beszédeket. Nyakig bent fuldokolt az emlékezésben. A hároméves barátság, egy kezdődő szerelem és atyja helyett atyja híres vitéze iránti rajongó szeretet pusztulása sajgott a szívében. KönyvEU Massimo Bontempelli : A Nap útján Bontempelli regényeiben mindig van valami meghökkentő, izgalmasan vagy groteszkül különös. Új kötetébe foglalt három kisregénye is furcsa, vagy ha nem furcsa, beállításában különös tárgyat dolgoz fel. Az «Európa utazása» a mitológiai történetnek ad karrikatúrás és ugyanakkor furcsa fordulatokat, a «Kolumbusz útja» Amerika felfedezését foglalja érdekes lélektani furcsaságokban bővelkedő keretbe, a «Hippogriff szárnyain» meglepő gondolatokban bővelkedve mesél el egy meghökkentő történetet. Vakmerő életfelfogása érdekes íróval ismertet meg ezekben is, ha ez az életfelfogás meglehetősen idegen is a szívből keresztény gondolkodásnak. B. G. Tömörkény István : Gerendás szobákból Aki kutatott már utcai könyvbódékban, poros, régi füzeteket, ismeretlen írókat halászva elő és «felfedezett» magának olyan elfeledett alkotókat, mint Török Gyula vagy Gholnoky Viktor, örömmel üdvözölheti az «Új egyetemes regénytár» vállalkozását, melyben a méltatlanul elfelejtett, még a huszadik század magyar irodalomtörténetéből is kihagyott kitűnő írók műveit mentik meg a feledésből. A sorozat első kötete Tömörkény Istvánt, a szegedi realistát mutatja be egy maroknyi válogatott novellával. Kitűnő író Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond «középarányosa», sajátosan egyéni hanggal, remek íráskészséggel, formásan meglátott és rögzített alakokkal. A sorozat következő köteteinek címlapjain Lövik Károly, Krúdy Gyula, Justh Zsigmond, Petelei István nevét látjuk, s bizonyára gazdagodása lenne a nagyközönség irodalomszemléletének, ha e keretben Cholnoky Viktor, Bányai Elemér, Török Gyula, Színi Gyula és még annyi más írásaival is megismerkedhetnénk. Nemcsak irodalmi «honismerete» gazdagodnék ezzel, hanem azt is megtudhatná, hogy ezek a felejtésből elővett írók különb szórakozást nyújtanak divatos mostani nagyregényeinknél. T. G. Kosztolányi Dezső : Idegen költők Tudjuk jól, mekkora hatással volt annak idején Kosztolányi «Modern költők» című antológiája, amely az első világháború körüli európai költészet remekeit nyújtotta színvonalas fordításokban, egy egész kis kincsesházat szebbnél-szebb versekből. A költő hagyatékából még egy ilyen hatalmas kötetre is sor kerülhetett, mely Kosztolányi többi fordításait tartalmazza, a latinoktól egészen a közelmúlt évek feuilleton-költészetéig. Ezekben is elsősorban kitűnő, vakmerő formabiztonságú költőnek mutatkozik, aki inkább egy-egy vers hangulatát adja vissza, azt, ami benne az eredeti költőt jellemzi, és csak azután a verset magát. De minden önkényessége és tágan értelmezett szóhűsége ellenére is páratlan szolgálatot tesz e kötettel is az olvasónak. B. G. Szabó Zoltán : Parasztok Az újabb idők eseményei sodrában az érdeklődés ismét a nép felé fordult. Részvéttel szemléljük sorsát, erőfeszítéseit, lemossuk arcáról a népszínművek hamis színeit. Vonatkozásokat keresünk benne és közöttünk, és eredményeinket ezen keresztül is vizsgáljuk. Szemlélgetjük a kölcsönhatásokat, hogy mi az, amit kaptunk, és mennyit adtunk vissza. Ezt teszi Szabó Zoltán is — távol a politikától —: az irodalom, a művészet és a história tükrében nézi, amikor breviáriumot állít össze a népről a népért. A szerző, — az előszón és jegyzeteken kívül —, háttérben marad. Maga helyett szemelvényeket szólaltat meg a történelmi sorrend ritmusában. A bennük áramló ítéletet az olvasó bontja ki, aki meg kell, hogy lássa nemcsak a lombosodást, a magyar intellektus, eredményeit és ami szükségszerűen még megoldásra vár, hanem a gyökereket is, ahonnan az életnedvek elindultak. G. J.