Irodalmi Ujság, 1952. július-december (3. évfolyam, 14-26. szám)

1952-07-17 / 15. szám - Somlyó György: A békeharc nagy költője (5. oldal) - Nezim Hikmet: Az életről | Szívem • vers • Fordította: Somlyó György | Blaskovics József és Tóth Tibor (5. oldal)

1952 július 17. Irodalmi Újság Nazin Hikmet most jár először Ma­gyarországon. Mégis úgy vártunk rá a repülőtéren, mint barátunkra, mint testvérünkre- Nem most ismertük meg. Mikor a repülőgép megjelent teli mosolyú kinyíló ajtajában arca, örömmel ismertünk rá a verseiből, tetteinek hí­réből, képekről már jól ismert, szere­tett vonásokra. Éppen ilyennek tud­tuk őt magunkban. Ilyen sudár­­növésűnek, ilyen egyenestart­ásúnak, ilyen határozottnak és ilyen kedves­nek, ilyen hasonlíthatatlanul egyéninek és mégis ilyen minden különcség nél­kül egyszerűnek és hétköznapinak- A boldog emberi életért mindenütt a vi­lágon küzdő egyszerű emberek típusá­nak. Büszkén és boldogan köszöntjük őt, mint közülünk valót, aki egy fejjel kiválik közülünk. ★ ,,Kétéves volt e század" — így éne­kelt születéséről Victor Hugo, aki büszkén vallotta magát százada gyer­mekének. Száz évvel azután ugyan­csak kétéves volt a mi századunk, mikor megszületett Hikmet, aki ugyan­ilyen büszkén és harcosan vallja ma­gát kora, a huszadik század fiának. E század, mely olyan szégyenletes a századom, amely nagy és nemes. Nem sajnálom, hogy ily korán születtem és büszke vagyok, hogy a huszadik század fia lehettem. S ez a félszázad, melyet korával együtt élt, azzá is avatja: százada hű és nagyszerű fiává, e század leg­nagyobb törekvéseinek nagy énekesé­­vé. Kora ifjúságától kezdve e század hasonlíthatatlanul nagy tettei, élenjáró emberei érdekelték és mindmáig azok­ról énekel s azok közül, a legelsők közül való ő maga is, legendás életé­vel és feledhetetlen költészetével. Az imperializmus és a proletárforra­dalom, a fasiszta háborúk és a világ­méretű békeharc katonája és énekese, börtönben és szabadon- Azon kevés költők, a legnagyobbak közül való, akik soha nem ejtenek szót felesleges dolgokról. Csak a legfontosabbakról be­szélnek kerülő, kibúvó és kertelés nél­kül. Világnézetük, a jövő és a boldogság világnézete és szívük, mely együtt do­bog — mint ahogy Hikmet egyik­ leg­szebb versében írja, akár a börtön legmélyén is — az egész világ szívé­vel, — nem engedi őket a mellékes, a felesleges útjára tévedni. Hikmet­­nél — s ez az igazi költői nagysága — a felesleges, a mellékes jelenségek­ről való hallgatás nem jelenti az élet gazdagságának leszűkítését; nem úgy kerüli a mellékest, hogy egyes dol­gokról nem beszél, hanem úgy, hogy mindent, élet és halál nagy mérkőzé­­sének, korunk világtörténelmi harcá­nak fontosságára tud emelni, mindent onnan nézve tud megmutatni, ahol az összefügg az ember jövőért vívott kötelmével­ A börtönből való kiszabadulása után fia született. És tavaly, a fran­cia parlamenti választások idején há­romhónapos kisfia nevében — s ezen keresztül, a világ minden kisgyereke nevében, akik „könnyen és gyorsan megszerették az életet” — szól a fran­cia néphez. Egyszerű jó francia emberek, szavazzatok az emberi békére és reményre, hogy élhessünk s hogy éljen Francia­ország. Ezt kéri Nazim Hikmet fia, Mehmet. Mint maga mondotta nekünk, nem ő az első török költő, aki költészetét a társadalmi harcok totta, de őneki jutott szolgálatába állt­az a dicsőség, hogy a török nép első kommunista költője legyen. A nagy kommunista nemzeti költő típusa ő, akinek fellépé­sével először jelent meg egy nagy­­múltú nép irodalmának történetében a­ legélenjáróbb világnézet és a nép leg­egyszerűbb költészetének szerves ös­­­szefonódása. Ez a világnézet, ez az irodalomtörté­neti helyzet s az ebből fakadó mon­danivaló és költői feladatvállalás termé­szetesen — mint minden eredendően nagy költészet — minden mástól elté­rő, teljességgel egyéni és mintegy újonnan született költői formát terem­tett a maga kifejezésére. Kevés köl­tőnél olyan sokatmondó a formai elem­zés, mint éppen Hikmetnél, kevés köl­tőnél lehet forma és tartalom szerves egymásbaépítettségét ily közvetlenül nyomonkövetni. Mi alig ismerjük a török irodalmat, még kevésbbé a török nyelvet- Így hát elég nagy merészség Hikmet költé­szetének éppen formai oldaláról be­szélni. De úgy érzem, jogot ad rá az a néhány órás beszélgetés, amelyben Hikmet éppen költészetének formai és tartalmi egységéről beszélt nekem így mintegy közös munkával próbáltuk s s próbáltam magyarul megszólaltatni néhány versét. Hikmet úgy tartja­, hogy igazán jó vers csak az lehet, amely­nek puszta tartalma, vagyis egy má­sik nyelven, a puszta nyersfordítása is erőteljes hatású. Hikmet versei való­ban ilyenek s a műfordítónak, aki nyersfordítással áll szemközt, a pusz­ta tartalom szinte ösztönösen sugallja az eredeti formának legalábbis fő elemeit, legfőbb jellegzetességét. Hikmet költeményeinek hangj­át, for­­máját, ritmikai és motiváló elemeit mindenekelőtt a költői mondanivaló határozza meg; az, hogy költőjük mindenekelőtt kommunista harcos, aki életének minden percében, minden tö­rekvésével a világ tudatos megváltoz­tatására törekszik. Aki, mint, ahogy egyik utóbbi versében írja: .. . Megszabadulva minden hangos kérdé s felkiáltójelektől kétség nélkül áll e harc első sorába. Hikmet mindenekelőtt egy gyar­­m­ati kizsákmányolásban tartott nép munkásaihoz és parasztjai­hoz akar szólni, akiknek nyolcvan százaléka ma is írástudatlan. Nem könyveket akar kezükbe adni elsősor­ban, nem irodalmat, hanem magát a meztelen szót. Ezért az emberek közti legtermészetesebb közlési mód, az egyszerű társalgás adja verseinek alaphangját. Ez a költő nem pódiumról beszél, nem szónoklatot tart, nem is könyvet ír, láthatólag egyik legfőbb formai törekvése, hogy minden távol­ságot lebontson maga és hallgatói közt s végül csak annyit tart meg, amennyi egy asztal mellett beszélgető két ember közt van- Abban, hogy az élőbeszédet teszi meg költészete alaphangjává — Maja­­kovszkij költői törekvéseinek társa és folytatója. zött s más De más körülmények kö­előjellel.. Majakovszkij a győzelmes forradalom költője, a győ­zelmes forradalomé, amely nyilvános, szabad, nagy népgyűlésekbe tömörítette a dolgozókat, ennek megfelelően Maja­kovszkij a forradalmi tömegekhez in­tézett szónoklat formáját és nyelvét kölcsönzte verseinek. Tudatosan épí­tette verseit a nagy tömegek előtt élőszóval elmondott szónoklat ritmu­sára. Innen származik annyira jelleg­zetes sortördelése is. Majakovszkij a győztes forradalmi tömegek előtt nyil­vánosan szónokló néptribun; Hillmet versei a rakpart egy zugában, az el­függönyözött munkáslakásban, egy kocsmai sarokasztalnál, az utcasarkon vagy éppen a börtönben, titokban, il­legális körülmények közt­ végzett egyéni agitáció, elvtársi és baráti be­szélgetés, élet és halál s az életért való küzdelem­­ dolgairól. Ha Maja­kovszkijt egymagadban olvasod, ak­kor is, mintha csak egy hatalmas zúgó néptömeg közepette hallanád. Hikmet, ha egy nagy teremben szavalják is, mindenkihez külön-külön szól. Mindig egy valakihez ,mtéd sz avát — s rajta keresztül szól mindenkihez. Még mikor „a legfurcsább teremt­ményről1” beszél, a közönyösről, arról, aki tétlenül várja, hogy letaglózza az imperializmus, akkor is egyenesen hozzá fordul: Akár a skorpió, barátom, olyan vagy te, akár a skorpió a rémitő sötétben. Szinte minden verse megszólítással kezdődik: „Üljetek le barátaim, isten hozott... (A halálról): „Ha szívem egyfele itt is van, doktor úr, a másik ott van Kína földjén ■.(Angina pectoris), „Ha most elalhatnál én kedvesem..." (Huszadik század); „Az étet nem tréfadolog, vedd hát komo­lyan.­." (Az életről); „Nem dicsek­vésből mondom kedvesem...’­ (A régi szív s a régi ész) stb­ Többnyire ebből az egyszerű meg­szólításformából, a közvetlen társal­gási hangból indul ki az a feledhe­tetlenül egyéni, mindenkihez külön­­külön szóló, végtelenül meggyőző hang, amely nem véletlenül vált az egyszerű emberek világméretű béke­­harcának egyik legmélyebb és legál­talánosabb költői kifejezésévé. Ahogy a tartalom, a mondanivaló szükségképpen választotta Hikmettel ezt a hangot, ez a hang tovább szük­ségképpen választja magának azt a rendkívül egyéni, szabálytalannak tűnő, mégis annyi különböző forma­elemből oly nagy tudatossággal épített versformát, amelyről Hikmet minden verse megismerszik. Szabálytalan ez a forma, egészében semilyen hagyomá­­nyos nemzeti mértéket, vagy versfor­mát se idegenből hozottat nem vesz át, de mindezeknek az elemeit bőven felhasználja. Mindenekelőtt a hallat­lanul gazdag, ősi török népdal­formá­kat, népi fordulatokat, szólásokat, de mellettük rengeteg keleti és nyu­gati költői eszközt és formát, Omár Khatam ,s a perzsa költészet ruháijátiaitól Ma­­nkovszkij és a modern francia költészet formájáig. Mindezek az eszközök rend­­­kívüli tudatossággal épülnek egymásra. Sokszor egy költeményen belül is. Ez a közvetlenül egy emberhez intézett be­széd kizár a versben minden ünnepé­­gességet, a forma minden önmagáért való külön létezését. Ahogy beszélgetés­­özben Hikmet egy kicsit triviálisnak tató, de rendkívül találó hasonlattal mondta: az igazi költői forma nem olyan, mint a parasztlányok hímzett, k­ötött harisnyája, amely eltakarja a lapot, hanem mint az átlátszó selyem­harisnya, amely csak a láb eredeti alakját és a bőr eredeti színét dombo­rítja ki, de önmaga láthatatlan. Ezért szabadította fel Hikmet a maga mon­danivalóját a kötött formák alól, végig egy azonos mértékben, ritmus­á­ban és rímelésben tartott formák alól. Ugyanegy versen belül is sokszor, a tartalomtól, a tartalom követelte han­gulattól és indulattól függően, a leg­különbözőbb nyelvi és stíluselemek váltják egymást. Egyik, magyarra még le nem fordított gyönyörű költeményé­ben, amelyet közvetlenül a börtönből való kiszabadulása után írt, például az indító társalgási hangot egyszerre csak a török népi epika hősi formája váltja fel négy soron keresztül, mely azután a vers végén újabb négy­­­orba visszatér. Ott, ahol születő gyermeké­ről beszél. Mikor együttes munkáví próbáltuk magyarra ültetni ezt a ver­set, megmagyarázta,­­ miért. Az i számára, mondta (mint ahogy Gorki számára is,), a születés az élet legna­gyobb eseménye, ennélfogva a róla való beszámolás hőskölteménybe ült és hősi hangzást kíván. Ebben a ma­ga teremtette formában Hikmet így : legkülönbözőbb hangulatokat, érzelme­ket és gondolatokat tudja költőileg megoldani. Versébe így — ahogy­­ közvetlen emberi beszédbe — közvet­len egymásutánban a legkülönbözőbb elemek illenek bele. Lehet ez a beszél­getési forma egyszerű, rövid felkiáltá­sok sorozata, mint például a török nép­­mesehőst, az igazság keresése köz­ben elégő Keremet idéző versben: Égjek hamuvá, váljak hamuvá, egekik csapó lánggal, mint Kerem! Ha nem lángolok, ha nem lángolunk, marad a föld örökké fénytelen. (Kuczka Péter fordítása) S ugyanakkor lehet a nyugodt, lassú magyarázás, egy egyszerű dolog egy­szerű módon való megértetésének csen­desen az értelemre ható formája amely ugyanakkor mégis végtelenü költői, mint például az „Ellenség” cí­mű vers: Ellensége ő Redzsepnek, a brüsszal takácsnak, ellensége Hasszánnak, ki­szerelő a a karabuki gyárban, ellensége Hadzsennek, az öreg paraszt­asszonynak, ellensége Szulejmánnak, a béresnek, ellensége­­ az embernek, aki gondol­kozik. De a haza ezeknek az embereknek így hát ő a hazának ellensége,a háza, kedvesem. Ugyanilyen elvek szerint bánik a rím­mel is. Sohasem helyezi őket el szabá­lyosan, egy meghatározott rend szerint. Az ő verseiben nem arra valók a rímek, hogy egy bizonyos egységes hangulatba ringassák a­z olvasót vagy hallgatót, hogy jó hangzásukkal gyönyörköd­tessenek, hogy megteremtsék egy ilyen vagy olyan hangulatú költői beszéd alapszövetét. Sosem ott villannak fel, ahol előre várhatnánk őket. A rímek funkciója nála — ebben Majakov­szkij követője — mindenekelőtt ki­emelő, magyarázó; egy-egy fontos szót vagy gondolatcsoportot, vagy két ki­fejezés kapcsolatát akarja kiemelni ve­lük, jobban belevésni az emlékezetbe. Úgy csattannak fel egyes sorvégei, mint mikor a zenekarban a hegedűk zsongó fészkéből egyszerre csak egy hangcsop­ortot hirtelen magasba repít a trombitaszó. Nazim Hikmet a börtönben fppÚ!M­i mint a börtönön kívül, minden idejét és minden erejét a békéért vívott harc szolgálatába akarta, és tudta állítani. Részletes elemzés helyett hadd említ­sek csak két jellegzetes példát még a börtön előtti, kevésbbé ismert idősza­kából. Első börtönbevetése idején is­merkedett meg a XIV. századi legen­dás török misztikus forradalmár, Bedreddin sejk és tanítványai. Musz­­tafa történetével, akikről egy későbbi történész azt mondja, hogy hitvallá­suk szerint „közös tulajdonba kell venni mindent, amijük csak a törökök­­ban van, élelmet, ruházatot, földet, ki­véve az asszonyokat". Mikor a török kommunisták ellen azt a jól ismert bur­­zsoá rágalmat kezdték terjeszteni, hogy eszméik „idegenek a török nép­től”, Hikmet Bedreddin és Mu­sztafa utópista-kommunista lázadásának egy hosszú költeményben való feldolgozá­sával szállt harcba ez ellen a rágalom ellen. S egyben ebben a könyvben nyomták ki függelékként névtelenül Leninnek a nagyoroszok nemzeti büsz­keségéről szóló cikkét, amelyet akkor Törökországban legálisan kinyomtatni nem lehetett. Hasonlóképpen állította Hikmet közvetlenül a párt mindennapi agitációjának szolgálatába egy másik nagyméretű költeményének, a Taranta Babu-nak kiadását. Ehhez a költe­ményhez, mely harcos kiállás volt az olasz fasiszták abessziniai betörése el­len, Hikmet előszóként egy Olaszor­szágból hozzá írt levél formájában csatolt bevezetést. Ebben a levélben szerepelnek Dimitrov elvtársnak Komintern VII. kongresszusán a fasiz­­­musról adott klasszikus meghatározá­sai, melyeket más formában akkor Törökországban legálisan lenyomatni nem lehetett volna. A jövőért és a­ békéért való harc nem követelhetett tőle olyan formát, amelyet Hikmet költészetével és életé­vel ne vállalt volna. Ezért maradt fia­tal és csodálatosan tetterős tizenhá­rom évi börtön letöltése után is. Ezért hallják szavát a világ­békéért küzdő száz és százmilliói. Ezért tudott olyan eredeti és nagy költészetet teremteni. Ezért a szabad emberek és szabad har­cosok büszkesége mindenütt a világon az ötvenéves költő, akire az imperia­listák elvetemült bérencei eddig ös­­­szesen 56 évnyi börtönbüntetést róttak ki. Somlyó György A BÉKE­HARC NAGY KÖLTŐJE Zádor István rajza NAZIM HIKMET KÉT VERSE Az életről Az élet nem tréfadolog, vedd hát komolyan, oly komolyan, mint például a mókus, ki semmit se vár föntről vagy kívülről. S akkor nem lesz más gondod, mint csak élni. Az élet nem tréfadolog, vedd hát komolyan, de oly komolyan, hogy például a falhoz állítva, bilincsben, vagy laboratóriumban, fehér köpenyben, védő­szemüveggel meg tudj halni azért, hogy más emberek éljenek, emberek, akiket tán sose láttál, s úgy tudj meghalni, percre sem feledve, hogy az életnél nincs semmi se szebb, nincs semmi valódibb. Vedd hát komolyan, de oly komolyan, mint aki például hetvenévesen ültet olajfát, de nem azért, hogy legyen a gyermekeinek, hanem, mert nem tud hinni a halálban, s mert bármennyire fél is, mindig az élet felé billen a mérleg. SOMLYÓ GYÖRGY fordítása 1948 5 S­zívem Szívemben tizenöt seb ég! Szívembe tizenöt kés fúrta hegyét! De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog! Szívemben tizenöt seb ég! Hosszan kígyózó fekete vizek ülnek szívem tizenöt sebén! Fekete vizek fojtogatnak, szívem vérére szomjúhoznak, mert a vér nekik sose elég!!! Szívembe tizenöt kés fúrta hegyét. De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog!... Szivemben tizenöt seb ég! Tizenötször verték szivembe a hideg vasat, azt hitték, szívem a bánattól meghasad, De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog!!/ Tizenöt sebem tizenöt lánggal ég tizenöt fekete kés szívembe törte hegyét... 5 szivem véres zászlóként lobog és dobogni fog!! 1925 Fordították: BLASKOVICS JÓZSEF és TÓTH TIBOR OLVASÓINK ÍRJÁK !Most került a kezembe a Sztálin-díjas tatár írónak, Basirovnak „Be­­­*■­csület” című regénye, amely az Uj Magyar Könykiadónál, a Ma­gyar-Szovjet Barátság Hónapjában, 1952-ben jelent meg. Első sorától az utolsóig érdeklődéssel és örömmel olvastam a­ regényt, amely a Volga-vidék tatár falvainak életéről adott hű és igaz képet. Annál inkább bosszantottak azok a felületességek, amelyek a regény magyar kiadá­sánál jelentkeztek. Elsősorban a könyv fedőlapjának rajzára gondolok. A rajzoló, úgy látszik, nem olvasta el a regényt, különben nem rajzolt volna tipikus téglalap alakú magyar tanyépületet, amikor a regényben a kolhoz­­parasztok hatszögletes házai jellemzik legjobban a cselekmény színhelyét. A paraszti dolgokhoz való nemértés a fordítás egyik-másik helyén is megmutatkozik. A brigád vezetőjének és a kolhoz elnökének egyik pár­beszédében azt olvashatjuk, hogy „hatszáz hajtás egy méteren, még az sem lesz­­ sűrű. Azonkívül keresztalakban vetünk, ahogy Gaziz tanította. Ilyen módszerrel minden hajtásra elegendő nedvesség jut.” Valószínű, hogy nem méterről, hanem négyzetméterről van az eredeti szövegben szó. A fordító a hektáronként várható búzatermést egyik helyen 23 mázsá­nak (140 padnak), a másik helyen 10—15 mázsának tünteti fel. A második esetben bizonyára nem hektárról, hanem valami más területegységről van szó. Ez a hiba azért súlyos, mert úgy tünteti fel, mintha a szovjet kolhozok­ban a 10—15 mázsás hektáronkénti búzatermés volna a kiemelkedő ered­mény, nem pedig a 23 mázsás! KERTÉSZ DÁNIEL

Next