Irodalmi Ujság, 1952. július-december (3. évfolyam, 14-26. szám)
1952-07-17 / 15. szám - Somlyó György: A békeharc nagy költője (5. oldal) - Nezim Hikmet: Az életről | Szívem • vers • Fordította: Somlyó György | Blaskovics József és Tóth Tibor (5. oldal)
1952 július 17. Irodalmi Újság Nazin Hikmet most jár először Magyarországon. Mégis úgy vártunk rá a repülőtéren, mint barátunkra, mint testvérünkre- Nem most ismertük meg. Mikor a repülőgép megjelent teli mosolyú kinyíló ajtajában arca, örömmel ismertünk rá a verseiből, tetteinek híréből, képekről már jól ismert, szeretett vonásokra. Éppen ilyennek tudtuk őt magunkban. Ilyen sudárnövésűnek, ilyen egyenestartásúnak, ilyen határozottnak és ilyen kedvesnek, ilyen hasonlíthatatlanul egyéninek és mégis ilyen minden különcség nélkül egyszerűnek és hétköznapinak- A boldog emberi életért mindenütt a világon küzdő egyszerű emberek típusának. Büszkén és boldogan köszöntjük őt, mint közülünk valót, aki egy fejjel kiválik közülünk. ★ ,,Kétéves volt e század" — így énekelt születéséről Victor Hugo, aki büszkén vallotta magát százada gyermekének. Száz évvel azután ugyancsak kétéves volt a mi századunk, mikor megszületett Hikmet, aki ugyanilyen büszkén és harcosan vallja magát kora, a huszadik század fiának. E század, mely olyan szégyenletes a századom, amely nagy és nemes. Nem sajnálom, hogy ily korán születtem és büszke vagyok, hogy a huszadik század fia lehettem. S ez a félszázad, melyet korával együtt élt, azzá is avatja: százada hű és nagyszerű fiává, e század legnagyobb törekvéseinek nagy énekesévé. Kora ifjúságától kezdve e század hasonlíthatatlanul nagy tettei, élenjáró emberei érdekelték és mindmáig azokról énekel s azok közül, a legelsők közül való ő maga is, legendás életével és feledhetetlen költészetével. Az imperializmus és a proletárforradalom, a fasiszta háborúk és a világméretű békeharc katonája és énekese, börtönben és szabadon- Azon kevés költők, a legnagyobbak közül való, akik soha nem ejtenek szót felesleges dolgokról. Csak a legfontosabbakról beszélnek kerülő, kibúvó és kertelés nélkül. Világnézetük, a jövő és a boldogság világnézete és szívük, mely együtt dobog — mint ahogy Hikmet egyik legszebb versében írja, akár a börtön legmélyén is — az egész világ szívével, — nem engedi őket a mellékes, a felesleges útjára tévedni. Hikmetnél — s ez az igazi költői nagysága — a felesleges, a mellékes jelenségekről való hallgatás nem jelenti az élet gazdagságának leszűkítését; nem úgy kerüli a mellékest, hogy egyes dolgokról nem beszél, hanem úgy, hogy mindent, élet és halál nagy mérkőzésének, korunk világtörténelmi harcának fontosságára tud emelni, mindent onnan nézve tud megmutatni, ahol az összefügg az ember jövőért vívott kötelmével A börtönből való kiszabadulása után fia született. És tavaly, a francia parlamenti választások idején háromhónapos kisfia nevében — s ezen keresztül, a világ minden kisgyereke nevében, akik „könnyen és gyorsan megszerették az életet” — szól a francia néphez. Egyszerű jó francia emberek, szavazzatok az emberi békére és reményre, hogy élhessünk s hogy éljen Franciaország. Ezt kéri Nazim Hikmet fia, Mehmet. Mint maga mondotta nekünk, nem ő az első török költő, aki költészetét a társadalmi harcok totta, de őneki jutott szolgálatába álltaz a dicsőség, hogy a török nép első kommunista költője legyen. A nagy kommunista nemzeti költő típusa ő, akinek fellépésével először jelent meg egy nagymúltú nép irodalmának történetében a legélenjáróbb világnézet és a nép legegyszerűbb költészetének szerves összefonódása. Ez a világnézet, ez az irodalomtörténeti helyzet s az ebből fakadó mondanivaló és költői feladatvállalás természetesen — mint minden eredendően nagy költészet — minden mástól eltérő, teljességgel egyéni és mintegy újonnan született költői formát teremtett a maga kifejezésére. Kevés költőnél olyan sokatmondó a formai elemzés, mint éppen Hikmetnél, kevés költőnél lehet forma és tartalom szerves egymásbaépítettségét ily közvetlenül nyomonkövetni. Mi alig ismerjük a török irodalmat, még kevésbbé a török nyelvet- Így hát elég nagy merészség Hikmet költészetének éppen formai oldaláról beszélni. De úgy érzem, jogot ad rá az a néhány órás beszélgetés, amelyben Hikmet éppen költészetének formai és tartalmi egységéről beszélt nekem így mintegy közös munkával próbáltuk s s próbáltam magyarul megszólaltatni néhány versét. Hikmet úgy tartja, hogy igazán jó vers csak az lehet, amelynek puszta tartalma, vagyis egy másik nyelven, a puszta nyersfordítása is erőteljes hatású. Hikmet versei valóban ilyenek s a műfordítónak, aki nyersfordítással áll szemközt, a puszta tartalom szinte ösztönösen sugallja az eredeti formának legalábbis fő elemeit, legfőbb jellegzetességét. Hikmet költeményeinek hangját, formáját, ritmikai és motiváló elemeit mindenekelőtt a költői mondanivaló határozza meg; az, hogy költőjük mindenekelőtt kommunista harcos, aki életének minden percében, minden törekvésével a világ tudatos megváltoztatására törekszik. Aki, mint, ahogy egyik utóbbi versében írja: .. . Megszabadulva minden hangos kérdé s felkiáltójelektől kétség nélkül áll e harc első sorába. Hikmet mindenekelőtt egy gyarmati kizsákmányolásban tartott nép munkásaihoz és parasztjaihoz akar szólni, akiknek nyolcvan százaléka ma is írástudatlan. Nem könyveket akar kezükbe adni elsősorban, nem irodalmat, hanem magát a meztelen szót. Ezért az emberek közti legtermészetesebb közlési mód, az egyszerű társalgás adja verseinek alaphangját. Ez a költő nem pódiumról beszél, nem szónoklatot tart, nem is könyvet ír, láthatólag egyik legfőbb formai törekvése, hogy minden távolságot lebontson maga és hallgatói közt s végül csak annyit tart meg, amennyi egy asztal mellett beszélgető két ember közt van- Abban, hogy az élőbeszédet teszi meg költészete alaphangjává — Majakovszkij költői törekvéseinek társa és folytatója. zött s más De más körülmények köelőjellel.. Majakovszkij a győzelmes forradalom költője, a győzelmes forradalomé, amely nyilvános, szabad, nagy népgyűlésekbe tömörítette a dolgozókat, ennek megfelelően Majakovszkij a forradalmi tömegekhez intézett szónoklat formáját és nyelvét kölcsönzte verseinek. Tudatosan építette verseit a nagy tömegek előtt élőszóval elmondott szónoklat ritmusára. Innen származik annyira jellegzetes sortördelése is. Majakovszkij a győztes forradalmi tömegek előtt nyilvánosan szónokló néptribun; Hillmet versei a rakpart egy zugában, az elfüggönyözött munkáslakásban, egy kocsmai sarokasztalnál, az utcasarkon vagy éppen a börtönben, titokban, illegális körülmények közt végzett egyéni agitáció, elvtársi és baráti beszélgetés, élet és halál s az életért való küzdelem dolgairól. Ha Majakovszkijt egymagadban olvasod, akkor is, mintha csak egy hatalmas zúgó néptömeg közepette hallanád. Hikmet, ha egy nagy teremben szavalják is, mindenkihez külön-külön szól. Mindig egy valakihez ,mtéd sz avát — s rajta keresztül szól mindenkihez. Még mikor „a legfurcsább teremtményről1” beszél, a közönyösről, arról, aki tétlenül várja, hogy letaglózza az imperializmus, akkor is egyenesen hozzá fordul: Akár a skorpió, barátom, olyan vagy te, akár a skorpió a rémitő sötétben. Szinte minden verse megszólítással kezdődik: „Üljetek le barátaim, isten hozott... (A halálról): „Ha szívem egyfele itt is van, doktor úr, a másik ott van Kína földjén ■.(Angina pectoris), „Ha most elalhatnál én kedvesem..." (Huszadik század); „Az étet nem tréfadolog, vedd hát komolyan.." (Az életről); „Nem dicsekvésből mondom kedvesem...’ (A régi szív s a régi ész) stb Többnyire ebből az egyszerű megszólításformából, a közvetlen társalgási hangból indul ki az a feledhetetlenül egyéni, mindenkihez különkülön szóló, végtelenül meggyőző hang, amely nem véletlenül vált az egyszerű emberek világméretű békeharcának egyik legmélyebb és legáltalánosabb költői kifejezésévé. Ahogy a tartalom, a mondanivaló szükségképpen választotta Hikmettel ezt a hangot, ez a hang tovább szükségképpen választja magának azt a rendkívül egyéni, szabálytalannak tűnő, mégis annyi különböző formaelemből oly nagy tudatossággal épített versformát, amelyről Hikmet minden verse megismerszik. Szabálytalan ez a forma, egészében semilyen hagyományos nemzeti mértéket, vagy versformát se idegenből hozottat nem vesz át, de mindezeknek az elemeit bőven felhasználja. Mindenekelőtt a hallatlanul gazdag, ősi török népdalformákat, népi fordulatokat, szólásokat, de mellettük rengeteg keleti és nyugati költői eszközt és formát, Omár Khatam ,s a perzsa költészet ruháijátiaitól Mankovszkij és a modern francia költészet formájáig. Mindezek az eszközök rendkívüli tudatossággal épülnek egymásra. Sokszor egy költeményen belül is. Ez a közvetlenül egy emberhez intézett beszéd kizár a versben minden ünnepégességet, a forma minden önmagáért való külön létezését. Ahogy beszélgetésözben Hikmet egy kicsit triviálisnak tató, de rendkívül találó hasonlattal mondta: az igazi költői forma nem olyan, mint a parasztlányok hímzett, kötött harisnyája, amely eltakarja a lapot, hanem mint az átlátszó selyemharisnya, amely csak a láb eredeti alakját és a bőr eredeti színét domborítja ki, de önmaga láthatatlan. Ezért szabadította fel Hikmet a maga mondanivalóját a kötött formák alól, végig egy azonos mértékben, ritmusában és rímelésben tartott formák alól. Ugyanegy versen belül is sokszor, a tartalomtól, a tartalom követelte hangulattól és indulattól függően, a legkülönbözőbb nyelvi és stíluselemek váltják egymást. Egyik, magyarra még le nem fordított gyönyörű költeményében, amelyet közvetlenül a börtönből való kiszabadulása után írt, például az indító társalgási hangot egyszerre csak a török népi epika hősi formája váltja fel négy soron keresztül, mely azután a vers végén újabb négyorba visszatér. Ott, ahol születő gyermekéről beszél. Mikor együttes munkáví próbáltuk magyarra ültetni ezt a verset, megmagyarázta, miért. Az i számára, mondta (mint ahogy Gorki számára is,), a születés az élet legnagyobb eseménye, ennélfogva a róla való beszámolás hőskölteménybe ült és hősi hangzást kíván. Ebben a maga teremtette formában Hikmet így : legkülönbözőbb hangulatokat, érzelmeket és gondolatokat tudja költőileg megoldani. Versébe így — ahogy közvetlen emberi beszédbe — közvetlen egymásutánban a legkülönbözőbb elemek illenek bele. Lehet ez a beszélgetési forma egyszerű, rövid felkiáltások sorozata, mint például a török népmesehőst, az igazság keresése közben elégő Keremet idéző versben: Égjek hamuvá, váljak hamuvá, egekik csapó lánggal, mint Kerem! Ha nem lángolok, ha nem lángolunk, marad a föld örökké fénytelen. (Kuczka Péter fordítása) S ugyanakkor lehet a nyugodt, lassú magyarázás, egy egyszerű dolog egyszerű módon való megértetésének csendesen az értelemre ható formája amely ugyanakkor mégis végtelenü költői, mint például az „Ellenség” című vers: Ellensége ő Redzsepnek, a brüsszal takácsnak, ellensége Hasszánnak, kiszerelő a a karabuki gyárban, ellensége Hadzsennek, az öreg parasztasszonynak, ellensége Szulejmánnak, a béresnek, ellensége az embernek, aki gondolkozik. De a haza ezeknek az embereknek így hát ő a hazának ellensége,a háza, kedvesem. Ugyanilyen elvek szerint bánik a rímmel is. Sohasem helyezi őket el szabályosan, egy meghatározott rend szerint. Az ő verseiben nem arra valók a rímek, hogy egy bizonyos egységes hangulatba ringassák az olvasót vagy hallgatót, hogy jó hangzásukkal gyönyörködtessenek, hogy megteremtsék egy ilyen vagy olyan hangulatú költői beszéd alapszövetét. Sosem ott villannak fel, ahol előre várhatnánk őket. A rímek funkciója nála — ebben Majakovszkij követője — mindenekelőtt kiemelő, magyarázó; egy-egy fontos szót vagy gondolatcsoportot, vagy két kifejezés kapcsolatát akarja kiemelni velük, jobban belevésni az emlékezetbe. Úgy csattannak fel egyes sorvégei, mint mikor a zenekarban a hegedűk zsongó fészkéből egyszerre csak egy hangcsoportot hirtelen magasba repít a trombitaszó. Nazim Hikmet a börtönben fppÚ!Mi mint a börtönön kívül, minden idejét és minden erejét a békéért vívott harc szolgálatába akarta, és tudta állítani. Részletes elemzés helyett hadd említsek csak két jellegzetes példát még a börtön előtti, kevésbbé ismert időszakából. Első börtönbevetése idején ismerkedett meg a XIV. századi legendás török misztikus forradalmár, Bedreddin sejk és tanítványai. Musztafa történetével, akikről egy későbbi történész azt mondja, hogy hitvallásuk szerint „közös tulajdonba kell venni mindent, amijük csak a törökökban van, élelmet, ruházatot, földet, kivéve az asszonyokat". Mikor a török kommunisták ellen azt a jól ismert burzsoá rágalmat kezdték terjeszteni, hogy eszméik „idegenek a török néptől”, Hikmet Bedreddin és Musztafa utópista-kommunista lázadásának egy hosszú költeményben való feldolgozásával szállt harcba ez ellen a rágalom ellen. S egyben ebben a könyvben nyomták ki függelékként névtelenül Leninnek a nagyoroszok nemzeti büszkeségéről szóló cikkét, amelyet akkor Törökországban legálisan kinyomtatni nem lehetett. Hasonlóképpen állította Hikmet közvetlenül a párt mindennapi agitációjának szolgálatába egy másik nagyméretű költeményének, a Taranta Babu-nak kiadását. Ehhez a költeményhez, mely harcos kiállás volt az olasz fasiszták abessziniai betörése ellen, Hikmet előszóként egy Olaszországból hozzá írt levél formájában csatolt bevezetést. Ebben a levélben szerepelnek Dimitrov elvtársnak Komintern VII. kongresszusán a fasizmusról adott klasszikus meghatározásai, melyeket más formában akkor Törökországban legálisan lenyomatni nem lehetett volna. A jövőért és a békéért való harc nem követelhetett tőle olyan formát, amelyet Hikmet költészetével és életével ne vállalt volna. Ezért maradt fiatal és csodálatosan tetterős tizenhárom évi börtön letöltése után is. Ezért hallják szavát a világbékéért küzdő száz és százmilliói. Ezért tudott olyan eredeti és nagy költészetet teremteni. Ezért a szabad emberek és szabad harcosok büszkesége mindenütt a világon az ötvenéves költő, akire az imperialisták elvetemült bérencei eddig összesen 56 évnyi börtönbüntetést róttak ki. Somlyó György A BÉKEHARC NAGY KÖLTŐJE Zádor István rajza NAZIM HIKMET KÉT VERSE Az életről Az élet nem tréfadolog, vedd hát komolyan, oly komolyan, mint például a mókus, ki semmit se vár föntről vagy kívülről. S akkor nem lesz más gondod, mint csak élni. Az élet nem tréfadolog, vedd hát komolyan, de oly komolyan, hogy például a falhoz állítva, bilincsben, vagy laboratóriumban, fehér köpenyben, védőszemüveggel meg tudj halni azért, hogy más emberek éljenek, emberek, akiket tán sose láttál, s úgy tudj meghalni, percre sem feledve, hogy az életnél nincs semmi se szebb, nincs semmi valódibb. Vedd hát komolyan, de oly komolyan, mint aki például hetvenévesen ültet olajfát, de nem azért, hogy legyen a gyermekeinek, hanem, mert nem tud hinni a halálban, s mert bármennyire fél is, mindig az élet felé billen a mérleg. SOMLYÓ GYÖRGY fordítása 1948 5 Szívem Szívemben tizenöt seb ég! Szívembe tizenöt kés fúrta hegyét! De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog! Szívemben tizenöt seb ég! Hosszan kígyózó fekete vizek ülnek szívem tizenöt sebén! Fekete vizek fojtogatnak, szívem vérére szomjúhoznak, mert a vér nekik sose elég!!! Szívembe tizenöt kés fúrta hegyét. De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog!... Szivemben tizenöt seb ég! Tizenötször verték szivembe a hideg vasat, azt hitték, szívem a bánattól meghasad, De szívem mégis dobog, szívem mégis dobogni fog!!/ Tizenöt sebem tizenöt lánggal ég tizenöt fekete kés szívembe törte hegyét... 5 szivem véres zászlóként lobog és dobogni fog!! 1925 Fordították: BLASKOVICS JÓZSEF és TÓTH TIBOR OLVASÓINK ÍRJÁK !Most került a kezembe a Sztálin-díjas tatár írónak, Basirovnak „Be*■csület” című regénye, amely az Uj Magyar Könykiadónál, a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjában, 1952-ben jelent meg. Első sorától az utolsóig érdeklődéssel és örömmel olvastam a regényt, amely a Volga-vidék tatár falvainak életéről adott hű és igaz képet. Annál inkább bosszantottak azok a felületességek, amelyek a regény magyar kiadásánál jelentkeztek. Elsősorban a könyv fedőlapjának rajzára gondolok. A rajzoló, úgy látszik, nem olvasta el a regényt, különben nem rajzolt volna tipikus téglalap alakú magyar tanyépületet, amikor a regényben a kolhozparasztok hatszögletes házai jellemzik legjobban a cselekmény színhelyét. A paraszti dolgokhoz való nemértés a fordítás egyik-másik helyén is megmutatkozik. A brigád vezetőjének és a kolhoz elnökének egyik párbeszédében azt olvashatjuk, hogy „hatszáz hajtás egy méteren, még az sem lesz sűrű. Azonkívül keresztalakban vetünk, ahogy Gaziz tanította. Ilyen módszerrel minden hajtásra elegendő nedvesség jut.” Valószínű, hogy nem méterről, hanem négyzetméterről van az eredeti szövegben szó. A fordító a hektáronként várható búzatermést egyik helyen 23 mázsának (140 padnak), a másik helyen 10—15 mázsának tünteti fel. A második esetben bizonyára nem hektárról, hanem valami más területegységről van szó. Ez a hiba azért súlyos, mert úgy tünteti fel, mintha a szovjet kolhozokban a 10—15 mázsás hektáronkénti búzatermés volna a kiemelkedő eredmény, nem pedig a 23 mázsás! KERTÉSZ DÁNIEL