Élet és Irodalom, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-06 / 23. szám - -r -r: Hincz Gyula keleti útirajzairól (10. oldal) • képzőművészet-kritika •Dorottya utcai Kamaraterem - Fazekas Anna: Dalszövegek (10. oldal) • vers - Környei Elek: Újjáépül a székesfehérvári Vörösmarty Színház (10. oldal) - Csillag Pál: Egy este Brecht színházában (10. oldal) • színikritika •Theater am Schiffbauerdamm: A kaukázusi krétakör. A Berliner Ensemble előadása
Hincz Gyula keleti útirajzairól A távoli kelet országait járó művész, akiben megvan a készség más népek kultúrájának befogadására , nem kerülheti el a sok évszázados keleti piktúrával való sajátos újratalálkozást. A múzeumi gyűjteményekből és a képeskönyvek lapjairól ismert ábrázolások szellemisége különös élményerővel hat a honi környezetben; a keleti festészetet létrehozó táji- és emberi világ közvetlen megismerése a csodálét megértővé, a művészet értékeinek birtokosává alakítja. A birtokbavétel pedig, lényegénél fogva, részbeni átvételt is jelent, stiláris hatások szándékos-akaratlan befogadását. A művész tehetségén áll: külsőségeknél marad-e, vagy alkotó módon merít a kínálkozó értékekből, egyénisége részévé tudja-e tenni ahatásokat. Hincz Gyula kínai, koreai és vietnami útjának képes naplójában olyan meggyőző fiúség-érvénnyel tolmácsolja élményeit, stílusában is anynyira „keleti“ nyelven, mintha ecsetje annak a világnak képi örökítésére termett volna. Európai kulturáltságú, modern szemléletének látnivalóan hálás témákat nyújtott ez az utazás. Szerényen „jegyzetekének titulált képeinek formakincsében sok a keleties elem, azonban lényegükben különböznek a kínai képírók műhelyében honos alkotások stílusától. Ideges mozgalmassággal telített rajzaiban a művész felfokozva költi át a látványt; erős akcentusokat kedvelő ecsetje nyugtalan harmóniákat csihol a palettáról. A csöndes, vagy lágy hullámzású felületeket is viharzóvá korbácsolja, a magatehetetlenül meredező sziklacsonkokból ősvilági óriásrögöket varázsol, s vérrel itatja át a Hoang-ho tája felett ezerszín csillámlásban játszó égi tüneményeket. Az ilyen feszültségekkel terhes életérzés pedig nagyon is idegen a szolid kínai piktúrától, amely, hasonlóan ennek a földnek elégikusan bölcselkedő költészetéhez, árnyalatokkal modellált nyugalmas harmóniákat örökít. Legfeljebb néha enged világába egy-egy bizarrul félelmetes motívumot, figurát, feszítő dinamizmusát főként a szeszélyesen játékos vonalú ornamentikában éli ki. Kincz Gyula egyénisége nem ismeri a kimérten objektív, szenvtelen hozzáállást. Szubjektív, az élményre szenvedéllyel reagáló művész, érzelemvilága meleg humánummal telített. Figyelme az annyira változatos természetitárgyi világról minduntalan visszazökken az azt uralóteremtő emberre. Kiváló érzékkel kereste és találta meg azokat az arcokat, figurákat, amelyeknek sorozata maradék nélkül jellemezni tudja a százados elmaradottságból emberi életre ébredés lélekrajzát. Kohászában nemcsak a munkamozdulat elevensége ragad meg; körülötte érezzük a hatalmas ország épülő vaskombinátjainak kéményfüstjét. A bruegheli esetlenségű, bájos kis pekingi gyerkőcök vándorkedvű hancúrozását látva, kinek nem jut eszébe a régi Kína, a tízmilliókat pusztító éhségjárványok egykori hazája? Vagy ki ne gondolna az írástudatlanságnak valóban „Mennyei Birodalmára”, a pápaszemes, írást böngésző aszszony képe előtt, melyet épp olyan nagy szeretettel vázolt fel a művész — és milyen biztos kézzel, micsoda mesteri rajztudással! —, akár az operaelőadás áhítatos tekintetű hallgatóit. Egy másik lapon az egykor a család csapásának érzett, emberi és asszony mivoltában egyaránt áruvá alázott kínai leányt látjuk, aki ma rajztábla fölé hajolva ismerkedik a legmagasabbrendű emberi tevékenység, a művészi alkotómunka titkaival. Mert Hincz Gyula Kelet szocialista országainak szellemi újjászületését, gyarapodását mutatja meg. Egy a bozontos szőrme alól kibontakozó mongoloid arcés ráncokba gyűrődző homloka, egy meggörnyedt hátvonal a tanú rá: nem könnyű, szellemtől s izmoktól nem kevés fáradságot követelő folyamat ez. Hatalmas erőfeszítések árán alapozza emberibb jövőjét a világ negyedét kitevő néptömeg, nem feledkezvén meg közben arról sem, hogy megőrizze nagy múltjának kőcsipkés emlékműveit, s a népi lelemény és örömvágy szülte ősi játékok szokásait. Hogy a temérdek látnivalóból mit vesz irónia, esetre élére az újra-mindig-éhes művész, az világnézeti állásfoglalás dolga is. Hincz Gyula kommunista művész, szocialista szemlélete szabta meg érdeklődése irányát, meghatározva egyben kinn szerzett emberi-művészi gyarapodása minőségét is. Ez a tudatos hozzáállás a magyarázata annak, hogy útirajzainak gyűjteménye (csak kis részét állította ki a magával hozott anyagnak) önmagában teljesértékű műalkotásként hat, nemcsak darabjainak egyedi minőségében, hanem összességükben is. Hogy mit dolgoz fel majd belőlük, mit visz át és mennyi életszerűséggel más műfajba, nem tudjuk még. A Dorottya utcai tárlat legszebb példányaival bizonyára találkozni fogunk újra a művésznek a közeljövőre tervezett — már igencsak időszerű! — nagy kiállításán, mint eddigi életműve egyik legértékesebb periódusának tanúival. —! —! A SZOVJETUNIÓBAN a forradalom óta 54 ország 1874 írójának műveit adták ki több mint 500 millió példányban. A legismertebb külföldi szerző Jack London, akinek regényei és elbeszélései 662 kiadást értek el. A legkedveltebb angol szerzők: Dickens, Wells, Swift és Shakespeare. A PÁRIZSI NEMZETEK SZÍNHÁZA legnagyobb anyagi sikereit a pekingi opera előadásaival érte el. A magyar színházlátogatót színházaink műsorpolitikája nem nagyon kényeztette el olyan szempontból, hogy kellően megismerkedhettünk volna azzal a korszakos jelentőségű művel, ami Beaduit Brecht nevéhez fűződik. Az utóbbi hónapok néhány bemutatója semmiképp sem pótolhatja ezt a hiányt és bízvást elmondhatjuk: színházaink, de a kritika is adósak Brecht kellő méltánylásával, a közönség pedig szegényebb olyan élményekkel, amelyek még a közismerten igényes budapesti nézők számára is igen sokat jelentenének. Sokszor és sokat hallottunk már Brechtről— igaz. Ez a „sok“ azonban legtöbbször ájuldozó, ömlengő sznobizmus volt — vagy vaskalapos elutasítás, formalizmusra való hivatkozás stb. Úgy érzem, indokolt az a gyanú, hogy közönségünk nagy részének tudatából hiányzik Bertolt Brecht igazi értékének ismerete. E sorok írója természetesen nem illetékes arra, hogy Brecht helyéről a drámairodalomban értekezzen. Ez a cikk csupán szerény krónika kíván lenni, híradás egy nagyszerű színház előadásáról és atmoszférájáról. Meg kell őszintén, vallanom, hogy a hazai „Brecht-kultusz“ ellentmondásainak hatására kétségek között indultam az előadásra. Ismerek néhány színházatra joggal büszke európai várost, láttam előadásokat Moszkvában, Párizsban és Budapesten. Tudtam, hogy Brecht színháza fogalom és éppúgy hozzátartozik a berlini kulturális élet arculatához, mint ahogy — kissé triviálisnak tarthatják a hasonlatot — a városképtől elválaszthatatlan a Brandenburger Tér. Védekezni akartam még a vélt sznobizmus ellen is — éppen az említett ömlengésekre és vaskalaposságra emlékezve — és nem voltam mentes a tipikus német „leg“-ekkel szembeni gyanakvástól sem. Az ilyen ,,leg“-ekkel kapcsolatban kialakul az emberben valami akadékoskodó pesti“ gőg. A hibákra a kifogásolnivalókra állítottam be magam. Néhány szó a külsőségekről A Friedrichstrasse-i pályaudvar környéke a spreeparti Schiffbauerdamm-nál, a demokratikus szektor egyik legforgalmasabb gócpontja. A házak, a villanyújság és a neonhirdetések fémfürdőjében úsznak, a csillogó utcán gépkocsik áradata. Ahol a rakpart és a színház teret zár be, régiónyi autó parkol. Nézem a rendszámtáblákat: zömmel külföldi és nyugatberlini kocsik. Csodálkozó kérdésemre kísérőm megnyugtat: nincs ma semmi alkalom, ez mindennapos Berliniben. Jó színházat látni idejárnak nyugatról. ..Ne felejtse el — teszi hozzá — ez Brecht színháza.“ Nem, nem felejtettem el egy pillanatra sem, csak felágaskodik bennem ismét a sanda nézet: Hát igen, ott is vannak sznobok ... Belépünk az előcsarnokba. És itt már kezd érződni valami abból a tabulejtő hangulatból, ami később — az előadás alatt — szinte észrevétlenül győzi le az embert. Tíz perccel kezdés előtt érkeztünk és a kis előcsarnokban a a zsúfoltság ellenére is meglepően diszkrét csend uralkodik. A falakon — tucatnyi nyelvet számoltam meg — plakátok, amelyek a Berliner Ensemble vendégjátékait, vagy Brecht darabjainak bemutatóit hirdetik Európa országaiban, — óh vaskalap, óh vaskalap — többségben nyugaton. A fel-alá sétáló közönség németül, angolul,, oroszul olaszul, csehül és kínaiul nyüzsög, a társalgás fojtott hangú, még a fiatalok is alaposan megfékezik fel-feltörő temperamentumukat, vagy éppen neveletlenségüket. Szinte ünnepi hangulat terjeng, amelyet felvillanyozóan halkít le még jobban a nézőtérre szólító gongütés. A nézőtér súlyos, porosz bárok ornamentikája a múltat idézi. S a széksorokkal szemben — meghökkentő ellentéttel — az egész függönyt, elfoglaló Picasso-galamb figyelmeztet, hogy itt valami újról és egészen másról van szó. A darab, amelyet ezen az estén játszanak: A kaukázusi krétakör. A krétakör ősrégi, kínai legendáját Klabund nyomán ismerjük, szép, költői történet. Mi lesz vele Brecht tolla nyomán? Tudatos társadalmi tanmese, a szó olyan őszinte jelentőségével és olyan gyönyörködtetven szívhezszóló egyszerűséggel, amire csak a legnagyobb költők képesek. A címet a kínai történetből átvett ,,krétakör-próba'* motívuma adja. Ez a próba annak eldöntését szolgálja, hogy a gyermeket, akit vér szerinti anyja elvesztett és másik aszszony nevelt fel , később jogot formál rá, kinek ítélje a bíró amikor az igazi szülő gyermekére ismét rátalál. A kicsit a földre rajzolt krétakörbe állítják és a két asszonyt felszóllítják, hogy húzza magához gyermekét. Az ősi bölcsesség logikus döntése a következő: A „győztes“ csak „vesztes*” lehet, mert az igazi anya félti és kíméli gyermekét és nem teszi ki a ráangatás okozta megrázkódtatásnak. Brecht darabjában a kínai legendát a kaukázusi hercegségi háborúk történetébe és milieu-jébe helyezi át. A fejedelmi családot a lázadó herceg elüldözi. A fejedelmet elfogják és kivégzik, felesége menekülni kényszerül és csecsemőjét sorsára hagyja. Az elhagyottat Gruse, a kis udvari cselédlány veszi gondjaiba. Példátlan szenvedések között a hegyek közé húzódik vele, hogy elrejtőzzenek a lázadó herceg pribékjei elől. A magáénak mondott „törvénytelen“ gyermek biztonsága érdekében vállalja a megalázkodást bigott családja előtt, vállalja a nincstelenséget és megvetést a kis hegyi faluban, vállalja, hogy vőlegénye elfordul tőle. És közben az igazi anya szenvedélyes szeretetével és féltő gondjával neveli a gyermeket A hadiszerencse azonban forgandó. Amikor a fejedelem asszony visszatér trónjára, felkutattatja Gruset és a kis Michelt és a bíró előtt perli vissza a gyermeket. Gruse azonban megállja a krétakör-próbát, mert ő lett az „igazi“ anya. ő kínlódott, ő szenvedett a kis Michelért. ő hozta meg érte a legnagyobb áldozatokat is, az ő szívében vert gyökeret az anyaság érzése, és a gőgös fejedelemaszszony vesztesként vonul el a bíró elől. Amikor Brecht bírája — megfordítva az eredeti legenda ítéletét — megfosztja az „igazi” anyát gyermekétől, magasabb fokú igazságot szolgáltat, mint a vér joga. Nagyon messzire vezető és mélyen kicsengő tanulság ez Németországban és mindenhol a világon, ahol a születéssel szerzett jogok társadalmi törvényt jelentettek, vagy jelentenek ma is. Ez a tanulság talál utat a nézők szívéhez és értelméhez, ez — a fejéről a talpára állított igazság, mely a költői játékot reálissá teszi — a mű értelme és sikerének kulcsa. Az előadás A legegyszerűbb volna azt mondani, hogy az előadás nagyszerűen szolgálja Brecht céljait és tökéletesen kifejezésre juttatja mindazokat a gondolatokat, amelyeket a szerző a közönséggel közölni akart. Kevés azonban ezt kijelenteni, amikor Brechtről, a rendezőről van szó. Nála a színpad hatalmas és lenyűgöző gépezet és zenekar egyszerre, amelyben minden kerék és minden hangszer tökéletes összhangban mozog és játszik, miközben működését nem, csak hatását érzékeljük. Ez abban nyilvánul meg, hogy a néző nem a kiváló színpadi technikát látja és veszi tudomásul, (ezt csak később, az előadás egyes részleteinek emlékét felidézve, ismeri fel) nem a játék stílusában és a stilizált nyelvezet szárnyalásában gyönyörködik, hanem az első percektől kezdve foglyul esik az érzelmek és gondolatok áradásának, egy pillanatra sem szabadul fel a brechti mondanivaló ellenállhatatlan bűvöletéből és felzaklatott, de a „Jó“ és az „Igaz“ győzelmén érzett elégtétellel lelkében távozik az előadás után. Aligha lehetne mást mondani, mint hogy az előadás után néhány órára Brecht gondolkodik és szolgáltat igazságot a nézők fejében — és aligha lehetne nagyobb eredményt elérni a színházzal egyáltalán. A színészek alázatos és minden „önérvényesített’ feláldozó eszközei a szerző elgondolásainak és mégis, — épp ezért — egyéniségek valamennyien Hármójuk nevét ismeri egész Európa és megérdemlik, hogy a magyar közönség is minél többet tudjon róluk. Gruse szerepében Angelika Hurwicz, a fejedelemasszony Helena Weigel (Brecht özvegye) és a bírót alakító Ernst Busch. A krónikás itt befejezi élményeinek elbeszélését. Ismételten bevallja: szégyenkezik az előzetes gyanakvásokért. Egyben megpendíti azt a gondolatot, nem volna-e helyénvaló — Európa többi fővárosa után —, hogy Budapest is megnyerje vendégszereplésre a Berliner Ensemble-t? Lehet, hogy szégyenkezni kevesen fognak, vagy kevesen vallják be — gyönyörködni és életre szóló élményt szerezni annál többen. CSILLAG PÁL Egy este Brecht színházában Hickler am Schiffbauerdamm. A Kaukázusi krétakör — a Berliner Ensemble előadása FAZEKAS ANNA : Dalszövegek 1. A domboldalra mentem virágot gyűjteni, fonott kosárkám menten virággal lett teli. De jött egy víg legényke, mint nyírfa, oly sudár, virágot ő is tépne, szólt, s nyúlt kezem után. Kidőlt a kis kosárka, pír lepte arcomat, s ajkát ajkamra zárva szedtünk virágokat. 2. Oh, hányszor lestem orcád tündöklő szerelem, oh, hányszor eltemettem elárvult életem, oh, hányszor tévelyegtem szivárvány útjain! Sirassatok meg felhők, szelíd kis húgaim! 3. Zárt kelyhed bolyhos bársonya ezüstharmattal ékes, fanyár vagy mint az áfonya, színed, szagod megmérgez. Friss, zsenge hajtás nem fakad komor fa gyűrűs törzsin, tavaszt, szerelmet, lázakat ne ébresztgess, kökörcsin! ! Újjáépül a székesfehérvári Vörösmarty Színház Székesfehérvárott a város több helyén kiállították az újjáépülő Vörösmarty Színház terveit. A háborúban elpusztult színház újjáépítésére mind nagyobb arányokat öltő társadalmi mozgalom indult Fejér megyében. Székesfehérvár és Fejér megye jogosan büszke nagy színháztörténeti múltjára. MiA székesfehérvári állandó színház a múlt század második felében épült a lakosság áldozatkészségéből és 1874. augusztus 22-én nyílt meg a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplésével. Katona József Bánk-bán-ját mutatták be ünnepi előadásban, Gertrud szerepét Laborfalvi Róza alakította. A színházavató ünnepre a prológust Jókai Mór írta. A magyar színészet e távoli emlékeit Székesfehérvár lakossága értékes hagyományként tartja számon. Hetven évig töltötte be hivatását a előtt Pesten állandó otthont kapott a magyar színészet, Székesfehérvárnak fontos szerepe volt a magyar színjátszás történetében. A fehérvári színjátszótársaság tagjaiként, 1812—1825 között, olyan kiváló színésznők szereztek becsületet itt a magyar színészetnek, mint Déryné és Kántorné. Vörösmarty Színház. 1944 decemberében a háborús események áldozataként a tűzvész elpusztította. Csak a puszta kőfalak maradtak meg, az egész színház kiégett. Múlt évben a székesfehérvári városi tanács — a Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottságának javaslatára — bátor kezdeményezéssel döntést hozott a színházkérdésben: a nagymúltú Vörösmarty Színházat újra fel kell építeni! A Művelődésügyi Minisztérium is magáévá tette a fehérváriak kezdeményezését és megindult a társadalmi mozgalom az erőforrások felkutatására. Néhány hónap alatt több százezer forint gyűlt össze. Számos ipari üzem, vállalat bocsátott jelentős összeget a színházépítés javára nyereségrészesedésből. A Székesfehérvári Vadásztölténygyár dolgozói például 100 000 forintot, a Székesfehérvári MÁV Jármű javító Vállalat dolgozói 25 000 forintot, a Székesfehérvári Motorjavító Vállalat dolgozói 33 000 forintot, a Székesfehérvári Könnyűipari Szerszám* gépgyár dolgozói 23 000 forintot adtak a színházépítési alapra — hogy csak néhány vállalatot említsünk. Most kerülnek kibocsátásra az egész megyében a Vörösmarty Színház-téglajegyek 5, 10, 20, 50, 100 és 200 forintos értékben. A téglajegyeket Áron Nagy Lajos, Munkácsy-díjas székesfehérvári festőművész tervezte. A mintegy 15 millió forint kivitelező költséggel újjáépülő színház a tervek szerint 1961- ben készül el. De már a jövő évben filmelőadásokat akarnak benne tartani és az új mozi jövedelmét kizárólag a színházépítés céljára fordítják. A színházban összesen 880 ülőhely lesz. Áldozatkészségből — másodszor Mit mond a tervező? A Vörösmarty Színház újjáépítésének tervezésére Klemens Antal építészmérnök, az ÉM Győri Tervező Vállalat Fejér megyei irodájának tervezője, az építési munkák elvégzésére pedig a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat kapott megbízást. Az újjáépülő színház az ország egyik legkorszerűbb, legszebb vidéki színháza lesz. De hallgassuk meg magát a tervező mérnököt: — Általában egy színház akkor mondható jó színháznak, ha a közönség, az előadóművészek és a színház névtelen dolgozóinak igényeit is kielégíti, vagyis, ha a néző a színházban kellemesen érzi magát, ha jól látja és hallja a darabot, ha a színművész és együttes megerőltetés és hiányossági gátlások nélkül művészete legjavát nyújthatja, és végül, ha a díszletezők és öltöztetők is emberhez méltó módon végezhetik fáradságos munkájukat. E követelményeknek kívántam eleget tenni tervjavaslatommal. A színpadi rész tervezésénél figyelemmel voltam a nézőtér nagyságának megfelelő játéktérre, melyben forgó színpaddal kombinált, süllyesztőkkel ellátott színpadot terveztem. A hátsó színpad padlózata alatt, csapóajtóval ellátott, felgöngyölített lógódíszlet-tároló lesz. A zenekari rész területe hatvan zenésznek ad megfelelő helyet, tehát nemcsak operettek, hanem operák zenekarának is lesz bőven helye. — A régi színház külső homlokzati megjelenése a maga idejében talán számottevő építészeti alkotás volt, de műtörténeti szempontból egyáltalán nem jelentős. A tervezésnél ezért eltekintettem ezektől a formáktól és a város képébe beillő, a környezet hangulatába illeszkedő architektúrát alkalmaztam. A főhomlokzat befejező jobb és baloldali falfelületét a „Csongor és Tünde” egy-egy jelenetét ábrázoló kőből faragott dombormű díszíti majd. A székesfehérvári Vörösmarty Színház újjáépítését — akár csak annak idején a színház építését — a társadalmi összefogás indította el. De az új Vörösmarty Színház megépítése, megváltozott társadalmi viszonyainkhoz híven, a dolgozók érdeme lesz. KÖRNYEI ELEK