Élet és Irodalom, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-06 / 23. szám - -r -r: Hincz Gyula keleti útirajzairól (10. oldal) • képzőművészet-kritika •Dorottya utcai Kamaraterem - Fazekas Anna: Dalszövegek (10. oldal) • vers - Környei Elek: Újjáépül a székesfehérvári Vörösmarty Színház (10. oldal) - Csillag Pál: Egy este Brecht színházában (10. oldal) • színikritika •Theater am Schiffbauerdamm: A kaukázusi krétakör. A Berliner Ensemble előadása

Hincz Gyula keleti útirajzairól A távoli kelet országait járó művész, akiben megvan a készség más népek kultúrájá­nak befogadására , nem ke­rülheti el a sok évszázados ke­leti piktúrával való sajátos újra­találkozást. A múzeumi gyűjteményekből és a képes­könyvek lapjairól ismert ábrá­zolások szellemisége különös élményerővel hat a honi kör­nyezetben; a keleti festészetet létrehozó táji- és emberi világ közvetlen megismerése a cso­dálét megértővé, a művészet értékeinek birtokosává ala­kítja. A birtokbavétel pedig, lényegénél fogva, részbeni át­vételt is jelent, stiláris hatá­sok szándékos-akaratlan be­fogadását. A művész tehetsé­gén áll: külsőségeknél ma­rad-e, vagy alkotó módon merít a kínálkozó értékekből, egyénisége részévé tudja-e tenni a­­hatásokat. Hincz Gyula kínai, koreai és vietnami útjának képes naplójában olyan meggyőző fi­úség-érvénnyel tolmácsolja élményeit, stílusában is any­­nyira „keleti“ nyelven, mintha ecsetje annak a világnak képi örökítésére termett volna. Európai kulturáltságú, modern szemléletének látnivalóan há­lás témákat nyújtott ez az uta­zás. Szerényen „jegyzetekének titulált képeinek formakincsé­ben sok a keleties elem, azon­ban lényegükben különböznek a kínai képírók műhelyében honos alkotások stílusától. Ideges mozgalmassággal telí­tett rajzaiban a művész fel­fokozva költi át a látványt; erős akcentusokat kedvelő ecsetje nyugtalan harmóniákat csihol a palettáról. A csöndes, vagy lágy hullámzású felülete­ket is viharzóvá korbácsolja, a magatehetetlenül meredező sziklacsonkokból ősvilági óriás­rögöket varázsol, s vérrel itatja át a Hoang-ho tája fe­lett ezerszín csillámlásban játszó égi tüneményeket. Az ilyen feszültségekkel terhes életérzés pedig nagyon is ide­gen a szolid kínai piktúrától, amely, hasonlóan ennek a földnek elégikusan bölcselkedő költészetéhez, árnyalatokkal modellált nyugalmas harmó­niákat örökít. Legfeljebb néha enged világába egy-egy bizar­rul félelmetes motívumot, fi­gurát, feszítő dinamizmusát főként a szeszélyesen játékos vonalú ornamentikában éli ki. Kincz Gyula egyénisége nem ismeri a kimérten objektív, szenvtelen hozzáál­lást. Szubjektív, az élményre szenvedéllyel reagáló művész, érzelemvilága meleg humá­­­nummal telített. Figyelme az annyira változatos természeti­­tárgyi világról minduntalan visszazökken az azt uraló­teremtő emberre. Kiváló ér­zékkel kereste és találta meg azokat az arcokat, figurákat, amelyeknek sorozata maradék nélkül jellemezni tudja a szá­zados elmaradottságból emberi életre ébredés lélekrajzát. Ko­hászában nemcsak a munka­mozdulat elevensége ragad meg; körülötte érezzük a ha­talmas ország épülő vaskom­­binátjainak kéményfüstjét. A bruegheli esetlenségű, bájos kis pekingi gyerkőcök vándor­kedvű hancúrozását látva, ki­nek nem jut eszébe a régi Kína, a tízmilliókat pusztító éhségjárványok egykori ha­zája? Vagy ki ne gondolna az írástudatlanságnak valóban „Mennyei Birodalmára”, a pá­paszemes, írást böngésző asz­­szony képe előtt, melyet épp olyan nagy szeretettel vázolt fel a művész — és milyen biztos kézzel, micsoda mesteri rajztudással! —, akár az operaelőadás áhítatos tekintetű hallgatóit. Egy másik lapon az egykor a család csapásának érzett, emberi és asszony­ mi­voltában egyaránt áruvá alá­zott kínai leányt látjuk, aki ma rajztábla fölé hajolva is­merkedik a legmagasabbrendű emberi tevékenység, a művészi alkotómunka titkaival. Mert Hincz Gyula Kelet szo­cialista országainak szel­lemi újjászületését, gyarapo­dását mutatja meg. Egy a bo­zontos szőrme alól kibontakozó mongoloid arcés ráncokba gyűrődző homloka, egy meg­görnyedt hátvonal a tanú rá: nem könnyű, szellemtől s iz­moktól nem kevés fáradságot követelő folyamat ez. Hatal­mas erőfeszítések árán ala­pozza emberibb jövőjét a világ negyedét kitevő nép­tömeg, nem feledkezvén meg közben arról sem, hogy megőrizze nagy múltjának kőcsipkés em­lékműveit, s a népi lelemény és örömvágy szülte ősi játékok szokásait. Hogy a temérdek látnivaló­ból mit vesz irónia, esetre élére az újra-mindig-éhes mű­vész, az világnézeti állás­fogla­lás dolga is. Hincz Gyula kommunista művész, szocia­lista szemlélete szabta meg érdeklődése irányát, meghatá­rozva egyben kinn szerzett emberi-művészi gyarapodása minőségét is. Ez a tudatos hozzáállás a magyarázata an­nak, hogy útirajzainak gyűjte­ménye (csak kis részét állí­totta ki a magával hozott anyagnak) önmagában teljes­értékű műalkotásként hat, nemcsak darabjainak egyedi minőségében, hanem összessé­gükben is. Hogy mit dolgoz fel majd belőlük, mit visz át és mennyi életszerűséggel más műfajba, nem tudjuk még. A Dorottya utcai tárlat legszebb példányaival bizonyára talál­kozni fogunk újra a művész­nek a közeljövőre tervezett — már igencsak időszerű! — nagy kiállításán, mint eddigi életműve egyik legértékesebb periódusának tanúival. —! —! A SZOVJETUNIÓBAN a forradalom óta 54 ország 1874 írójának műveit adták ki több mint 500 millió példányban. A legismertebb külföldi szerző Jack London, akinek regényei és elbeszélései 662 kiadást ér­tek el. A legkedveltebb angol szerzők: Dickens, Wells, Swift és Shakespeare. A PÁRIZSI NEMZETEK SZÍNHÁZA legnagyobb anya­gi sikereit a pekingi opera elő­adásaival érte el. A magyar színházlátogatót színházaink műsorpolitikája nem nagyon kényeztette el olyan szempontból, hogy kellően megismer­kedhettünk volna azzal a korszakos jelentő­ségű művel, ami Beaduit Brecht nevéhez fűző­dik. Az utóbbi hónapok néhány bemutatója semmiképp sem pótolhatja ezt a hiányt és bízvást elmondhatjuk: színházaink, de a kritika is adósak Brecht kellő méltánylásá­val, a közönség pedig szegényebb olyan élmé­nyekkel, amelyek még a közismerten igényes budapesti nézők számára is igen sokat jelen­tenének. Sokszor és sokat hallottunk már Brechtről­­— igaz. Ez a „sok“ azonban legtöbbször ájul­­dozó, ömlengő sznobizmus volt — vagy vas­­kalapos elutasítás, formalizmusra való hivat­kozás stb. Úgy érzem, indokolt az a gyanú, hogy közönségünk nagy részének tudatából hiányzik Bertolt Brecht igazi értékének is­merete. E sorok írója természetesen nem illetékes arra, hogy Brecht helyéről a drámairoda­lomban értekezzen. Ez a cikk csupán szerény krónika kíván lenni, híradás egy nagyszerű színház előadásáról és atmoszférájáról. Meg kell őszintén, vallanom, hogy a hazai „Brecht-kultusz“ ellentmondásainak hatására kétségek között indultam az előadásra. Isme­rek néhány színházatra joggal büszke euró­pai várost, láttam előadásokat Moszkvában, Párizsban és Budapesten. Tudtam, hogy Brecht színháza fogalom és éppúgy hozzá­tartozik a berlini kulturális élet arculatához, mint ahogy — kissé triviálisnak tarthatják a hasonlatot — a városképtől elválaszthatat­lan a Brandenburger Tér. Védekezni akar­tam még a vélt sznobizmus ellen is — éppen az említett ömlengésekre és vaskalaposságra emlékezve — és nem voltam mentes a tipi­kus német „leg“-ekkel szembeni gyanakvás­tól sem. Az ilyen ,,leg“-ekkel kapcsolatban kialakul az emberben valami akadékoskodó pesti“ gőg. A hibákra a kifogásolnivalókra állítottam be magam. Néhány szó a külsőségekről A Friedrichstrasse-i pályaudvar környéke a spreeparti Schiffbauerdamm-nál, a demok­ratikus szektor egyik legforgalmasabb góc­pontja. A házak, a villanyújság és a neon­hirdetések fém­fürdőjében úsznak, a csillogó utcán gépkocsik áradata. Ahol a rakpart és a színház teret zár be, régiónyi autó parkol. Nézem a rendszámtáblákat: zömmel külföldi és nyugatberlini kocsik. Csodálkozó kérdé­semre kísérőm megnyugtat: nincs ma semmi alkalom, ez mindennapos Berliniben. Jó szín­házat látni idejárnak nyugatról. ..Ne felejtse el — teszi hozzá — ez Brecht színháza.“ Nem, nem felejtettem el egy pillanatra sem, csak felágaskodik bennem ismét a sanda nézet: Hát igen, ott is vannak sznobok ... Belépünk az előc­sarnokba. És itt már kezd érződni valami abból a tabulejtő hangulatból, ami később — az előadás alatt — szinte ész­revétlenül győzi le az embert. Tíz perccel kez­dés előtt érkeztünk és a kis előcsarnokban a a zsúfoltság ellenére is meglepően diszkrét csend uralkodik. A falakon — tucatnyi nyel­vet számoltam meg — plakátok, amelyek a Berliner Ensemble vendégjátékait, vagy Brecht darabjainak bemutatóit hirdetik Euró­pa országaiban, — óh vaskalap, óh vaskalap — többségben nyugaton. A fel-alá sétáló közönség németül, angolul,, oroszul olaszul, csehül és kínaiul nyüzsög, a társalgás fojtott hangú, még a fiatalok is alaposan megféke­zik fel-feltörő temperamentumukat, vagy éppen neveletlenségüket. Szinte ünnepi han­gulat terjeng, amelyet felvillanyozóan halkít le még jobban a nézőtérre szólító gongütés. A nézőtér súlyos, porosz­ bárok ornamenti­kája a múltat idézi. S a széksorokkal szem­ben — meghökkentő ellentéttel — az egész függönyt, elfoglaló Picasso-galamb figyelmez­tet, hogy itt valami újról és egészen másról van szó. A darab, amelyet ezen az estén játszanak: A kaukázusi krétakör. A krétakör ősrégi, kínai legendáját Klabund nyomán ismerjük, szép, költői történet. Mi lesz vele Brecht tol­la nyomán? Tudatos társadalmi tanmese, a szó olyan őszinte jelentőségével és olyan gyönyörköd­tet­ven szívhezszóló egyszerűséggel, amire csak a legnagyobb költők képesek. A címet a kínai történetből átvett ,,kréta­kör-próba'* motívuma adja. Ez a próba annak eldöntését szolgálja, hogy a gyermeket, akit vér szerinti anyja elvesztett és másik asz­szony nevelt fel , később jogot formál rá, kinek ítélje a bíró amikor az igazi szülő gyermekére ismét rátalál. A kicsit a földre rajzolt krétakörbe állítják és a két asszonyt felszóllítják, hogy húzza magához gyermekét. Az ősi bölcsesség logikus döntése a követke­ző: A „győztes“ csak „vesztes*” lehet, mert az igazi anya félti és kíméli gyermekét és nem teszi ki a ráan­gatás okozta megrázkód­tatásnak. Brecht darabjában a kínai legendát a kau­kázusi hercegségi háborúk történetébe és milieu-jébe helyezi át. A fejedelmi családot a lázadó herceg elüldözi. A fejedelmet elfogják és kivégzik, felesége menekülni kényszerül és csecsemőjét sorsára hagyja. Az elhagyot­tat Gruse, a kis udvari cselédlány veszi gond­jaiba. Példátlan szenvedések között a hegyek közé húzódik vele, hogy elrejtőzzenek a láza­dó herceg pribékjei elől. A magáénak mon­dott „törvénytelen“ gyermek biztonsága ér­de­­kében vállalja a megalázkodást bigott csa­ládja előtt, vállalja a nincstelenséget és megvetést a kis hegyi faluban, vállalja, hogy vőlegénye elfordul tőle. És közben az igazi anya szenvedélyes szeretetével és féltő gondjával neveli a gyermeket A hadiszerencse azonban forgandó. Amikor a fe­j­ed­e­l­em ass­zon­y visszatér trónjára, felku­­tattatja Gruset és a kis Michelt és a bíró előtt perli vissza a gyermeket. Gruse azon­ban megállja a krétakör-próbát, mert ő lett az „igazi“ anya. ő kínlódott, ő szenvedett a kis Michelért. ő hozta meg érte a legnagyobb áldozatokat is, az ő szívében vert gyökeret az anyaság érzése, és a gőgös fejedelemasz­­szony vesztesként vonul el a bíró elől. Amikor Brecht bírája — megfordítva az ere­deti legenda ítéletét — megfosztja az „igazi” anyát gyerm­ekétől, magasabb fokú igazságot szolgáltat, mint a vér joga. Nagyon messzire vezető és mélyen kicsengő tanulság ez­­ Németországban és mindenhol a világon, ahol a születéssel szerzett jogok társadalmi törvényt jelentettek, vagy jelentenek ma is. Ez a tanulság talál utat a nézők szívéhez és értelméhez, ez — a fejéről a talpára állított igazság, mely a költői játékot reálissá teszi — a mű értelme és sikerének kulcsa. Az előadás A legegyszerűbb volna azt mondani, hogy az előadás nagyszerűen szolgálja Brecht cél­jait és tökéletesen kifejezésre juttatja mind­azokat a gondolatokat, amelyeket a szerző a közönséggel közölni akart. Kevés azonban ezt kijelenteni, amikor Brechtről, a rendező­ről van szó. Nála a színpad hatalmas és le­nyűgöző gépezet és zenekar egyszerre, amely­ben minden kerék és minden hangszer töké­letes összhangban mozog és játszik, miközben működését nem, csak hatását érzékeljük. Ez abban nyilvánul meg, hogy a néző nem a kiváló színpadi technikát látja és veszi tu­domásul, (ezt csak később, az előadás egyes részleteinek emlékét felidézve, ismeri fel) nem a játék stílusában és a stilizált nyel­vezet szárnyalásában gyönyörködik, hanem az első percektől kezdve foglyul esik az érzel­mek és gondolatok áradásának, egy pillanat­ra sem szabadul fel a brechti mondanivaló ellenállhatatlan bűvöletéből és felzaklatott, de a „Jó“ és az „Igaz“ győzelmén érzett elégté­tellel lelkében távozik az előadás után. Alig­ha lehetne mást mondani, mint­ hogy az elő­adás után néhány órára Brecht gondolkodik és szolgáltat igazságot a nézők fejében — és aligha lehetne nagyobb eredményt elérni a színházzal egyáltalán. A színészek alázatos és minden „önérvénye­sített’ feláldozó eszközei a szerző elgondolásai­nak és mégis, — épp ezért — egyéniségek vala­mennyien Hármójuk nevét ismeri egész Euró­pa és megérdemlik, hogy a magyar közönség is minél többet tudjon róluk. Gruse szerepében Angelika Hurwicz, a fejedelemasszony Helena Weigel (Brecht özvegye) és a bírót alakító Ernst Busch.­­ A krónikás itt befejezi élményeinek elbeszé­lését. Ismételten bevallja: szégyenkezik az elő­zetes gyanakvásokért. Egyben megpendíti azt a gondolatot, nem volna-e helyénvaló —­ Európa többi fővárosa után —, hogy Buda­pest is megnyerje vendégszereplésre a Berli­ner Ensemble-t? Lehet, hogy szégyenkezni kevesen fognak, vagy kevesen vallják be — gyönyörködni és életre szóló élményt szerezni annál többen. CSILLAG PÁL Egy este Brecht színházában Hickler am Schiffbauerdamm. A Kaukázusi krétakör — a Berliner Ensemble előadása FAZEKAS ANN­A : Dalszövegek 1. A domboldalra mentem virágot gyűjteni, fonott kosárkám menten virággal lett teli. De jött egy víg legényke, mint ny­írfa, oly sudár, virágot ő is tépne, szólt, s nyúlt kezem után. Kidőlt a kis kosárka, pír lepte arcomat, s ajkát ajkamra zárva szedtünk virágokat. 2. Oh, hányszor lestem orcád tündöklő szerelem, oh, hányszor eltemettem elárvult életem, oh, hányszor tévelyegtem szivárvány útjain! Sirassatok meg felhők, szelíd kis húgaim! 3. Zárt kelyhed bolyhos bársonya ezüstharmattal ékes, fa­nyár vagy mint az áfonya, színed, szagod megmérgez. Friss, zsenge hajtás nem fakad komor fa gyűrűs törzsin, tavaszt, szerelmet, lázakat ne ébresztgess, kökörcsin! ! Újjáépül a székesfehérvári Vörösmarty Színház Székesfehérvárott a város több helyén kiállították az új­jáépülő Vörösmarty­ Színház terveit. A háborúban elpusz­tult színház újjáépítésére mind nagyobb arányokat öltő társadalmi mozgalom indult Fejér megyében. Székesfehérvár és Fejér megye jogosan büszke nagy színháztörténeti múltjára. Mi­A székesfehérvári állandó színház a múlt század máso­dik felében épült a lakosság áldozatkészségéből és 1874. augusztus 22-én nyílt meg a budapesti Nemzeti Színház vendégszereplésével. Katona József Bánk-bán-ját mutatták be ünnepi előadásban, Gert­rud szerepét Laborfalvi Róza alakította. A színházavató ün­nepre a prológust Jókai Mór írta. A magyar színészet e távo­li emlékeit Székesfehérvár lakossága értékes hagyomány­ként tartja számon. Hetven évig töltötte be hivatását a előtt Pesten állandó otthont kapott a magy­ar színészet, Székesfehérvárnak fontos sze­repe volt a magy­ar színjátszás történetében. A fehérvári színjátszótársaság tagjaiként, 1812—1825 között, oly­an kivá­ló színésznők szereztek becsü­letet itt a magyar színészet­nek, mint Déryné és Kántorné. Vörösmarty Színház. 1944 decemberében a háborús ese­mények áldozataként a tűz­vész elpusztította. Csak a pusz­ta kőfalak maradtak meg, az egész színház kiégett. Múlt évben a székesfehér­vári városi tanács — a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottságának javaslatára — bátor kezdemé­nyezéssel döntést hozott a színházkérdésben: a nagy­múltú Vörösmarty Színházat újra fel kell építeni! A Műve­lődésügyi Minisztérium is magáévá tette a fehérváriak kezdeményezését és megindult a társadalmi mozgalom az erő­források felkutatására. Né­hány hónap alatt több száz­ezer forint gyűlt össze. Számos ipari üzem, vállalat bocsátott jelentős összeget a színház­­építés javára nyereségrésze­sedésből. A Székesfehérvári Vadásztölténygyár dolgozói például 100 000 forintot, a Székesfehérvári MÁV Jármű­ javító Vállalat dolgozói 25 000 forintot, a Székesfehérvári Motor­javító Vállalat dolgozói 33 000 forintot, a Székesfehér­­vári Könnyűipari Szerszám* gépgyár dolgozói 23 000 forin­tot adtak a színházépítési alapra — hogy csak néhány vállalatot említsünk. Most ke­rülnek kibocsátásra az egész megyében a Vörösmarty Szín­­ház-téglajegyek 5, 10, 20, 50, 100 és 200 forintos értékben. A téglajegyeket Áron Nagy Lajos, Munkácsy-díjas székes­­fehérvári festőművész tervez­te. A mintegy 15 millió forint kivitelező költséggel újjáépülő színház a tervek szerint 1961- ben készül el. De már a jövő évben filmelőadásokat akar­nak benne tartani és az új mozi jövedelmét kizárólag a színházépítés céljára fordít­ják. A színházban összesen 880 ülőhely lesz. Áldozatkészségből — másodszor Mit mond a tervező? A Vörösmarty Színház újjá­építésének tervezésére Kle­mens Antal építészmérnök, az ÉM Győri Tervező Vállalat Fejér megyei irodájának ter­vezője, az építési munkák el­végzésére pedig a Fejér me­gyei Állami Építőipari Válla­lat kapott megbízást. Az újjá­épülő színház az ország egyik legkorszerűbb, legszebb vidéki színháza lesz. De hallgassuk meg magát a tervező mér­nököt: — Általában egy színház akkor mondható jó színház­nak, ha a közönség, az előadó­­művészek és a színház névte­len dolgozóinak igényeit is kielégíti, vagyis, ha a néző a színházban kellemesen érzi magát, ha jól látja és hallja a darabot, ha a színművész és együttes megerőltetés és hiá­nyossági gátlások nélkül mű­vészete legjavát nyújthatja, és végül, ha a díszletezők és öltöztetők is emberhez méltó módon végezhetik fáradságos munkájukat. E követelmények­nek kívántam eleget tenni tervjavaslatommal. A színpadi rész tervezésénél figyelemmel voltam a nézőtér nagyságának megfelelő játéktérre, melyben forgó színpaddal kombinált, süllyesztőkkel ellátott színpa­dot terveztem. A hátsó színpad padlózata alatt, csapóajtóval ellátott, felgöngyölített lógó­díszlet-tároló lesz. A zenekari rész területe hatvan zenésznek ad megfelelő helyet, tehát nemcsak operettek, hanem operák zenekarának is lesz bőven helye. — A régi színház külső hom­lokzati megjelenése a maga idejében talán számottevő épí­tészeti alkotás volt, de műtör­téneti szempontból egyáltalán nem jelentős. A tervezésnél ezért eltekintettem ezektől a formáktól és a város képébe beillő, a környezet hangulatá­ba illeszkedő architektúrát al­kalmaztam. A főhomlokzat be­fejező jobb és baloldali fal­felületét a „Csongor és Tün­de” egy-egy jelenetét ábrázoló kőből faragott dombormű dí­szíti majd. A székesfehérvári Vörös­marty Színház újjáépítését — akár csak annak idején a szín­ház építését — a társadalmi összefogás indította el. De az új Vörösmarty Színház meg­építése, megváltozott társadal­mi viszonyainkhoz híven, a dolgozók érdeme lesz. KÖRNYEI ELEK

Next