Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-17 / 16. szám - Szabó György: • könyvkritika • Papp László versei: Borkóstoló (Magvető) (8. oldal) - Ladányi Mihály: • könyvkritika • Katajev ifjúsági regénye: Tanya a pusztán (Móra) (8. oldal) - Pál József: Agronómuslány beszéde fiatal társaihoz • vers (8. oldal) - Simor András: • könyvkritika • Pérez Galdós regénye: Dona Perfecta (Európa) (8. oldal)

Első önálló verseskötete gazdag anyaggal győz­het meg bennünket arról, hogy Papp László mondanivalójá­ban az egyensúly, a nyugalom, a magába zárkózás, formában pedig a hagyomány ösvényén halad. Gazdag élményanyagá­ból csak az ragad meg és ala­kul verssé, ami a magános, városba szakadt, gyorsan fér­fivá érett költő harmónia­­áhításáról és arról a külső vi­lágról szól, mely ezt a belső nyugalmat kialakulni gátolja. Ám­ korántsem olyan nagy a nyugalom a mélyben, mint ahogy azt a felszín mutatja! A kritikus, ha nem téveszti meg a külső, váratlan átalakulás­nak lesz tanúja: az első ciklus néhány — a „békési földön“ töltött nehéz gyermekkort az ifjúság himporával borító — verse után a nagyváros korma és füstje száll a sorokra, s egy­­csapásra kesernyés lesz hang, elvágyódó és csendesen a berzenkedő a mondanivaló. Egyre feltűnőbben érződik va­lami ellentmondás a külső vi­lág és a költő „belső vára" kö­zött. Egyéni nyugalom és meg­békélés vágya buzog egyik ol­dalon, másik részről pedig a visszahúzódást minduntalan megzavarja és akadályozza valami. Papp László a faluból már kiszakadt: az a közösség nem az övé, legfeljebb gyerekkori emlékeiben él. A citerázó-éne­­kelgető korán elhalt apa, foltos ruhák, a gyilkos vén a Körös, a kék tavaszi ég alatt csendben termő hazai táj csil­logóvá kövesedett emlék csu­pán, s csak néha-néha üzen levél, vagy hazai csomag alak­jában. Az új közösséget a nagyváros kínálja, de a költő még nem érzi magát otthon benne A falu messze tűnt, a város idegen. Ezt árasztják maguk­ból a versek. Mert mit kínál környezetül a Város? Kopott, kopár kis hónapos­­szobámban Hajtom naponta álomra fejem, Nem hiszek már a hangzatos csodákban, Tudom, mit ér a múlt és a jelen. (Józan szemekkel) Olvassuk végig akár a Villa­nások, akár a Rajzok, ceruzá­val ötletforgácsait: a „harapós világ”-ba „világgá ment pász­torfiú" tétován és riadtan áll­dogál egy csomó extremi­tás: a kudarcokról valló artistanő, a négygyermekes részeg férfi, a napfényben sütkérező béna koldus, a vagány, a kisemmi­zett, pók­ unokától a forradal­mat féltő „káder’’, a méltatla­nul feljebb került főosztályve­zető és a „buta lektorok’­ előtt. A „garabonciás" csak ennyit lát meg Budapestből, s meg­csömörlik ettől a világtól, a bűn, a képmutatás, a zavar városától, s egyedül érzi ma­gát. („Akit hívnak a csillagok­’ — írja egyik versében —, az „Próbálja meg a lehetetlent, Próbáljon győzni egyedül.”) Ebből a világból az emléke­zés, a szerelem és a me­se kínál utat a menekülésre. A Városban magáncsap sétál­gató idegen tartását veszi fel és álmodozásban keres kiutat. „Tündéri tájakon“ száll egy ciklus és a megnyugvó, küz­delmet feladó, békés szerelem verseit a „P­illang­óke­rgető” gyerekhez írott sorai követik. Ismét a gyerekkori képei tűn­nek fel, de most már csak a megszépítő messzeség hatása látszik. Megszületik a mesé­ben oldott idill: Édesapám a kútnál Rárót itatja. Édesanyám benn a Tüzet meggyújtja, Fő a vacsora — Hallod-e cica. Sicc le a kisszékről: Én ülök oda! (Körös-parton.) Vagy: Legeltetem éds’anyámnak Aranypihés kislibáit. Óvom őket mindahányat, Kézbeveszem améh sántít. (Libapásztor-mondóka.) A kötet végén pedig feltűn­nek a borversek: „petőfieske­­dő’‘ fordulatokban — nem ép­pen váratlanul —, a kiábrán­dultsággal és keserűen kedé­­lyeskedő „bölcselkedéssel“ ta­láljuk magunkat szemközt. Mi az oka egy mai fiatal költő műveiben ezeknek az anakronisztikus jelenségek­nek? A már fent elmondottak azt az érzést látszanak erősíte­ni, hogy Papp Lászlónak bármennyire is igényesen — és érdeklődve kutat az életben — még korántsem sikerült olyan világképet kialakítani magá­ban, amely egységben, egész­ben, előremutatóan segítené és igazítaná el az ezernyi jelen­ség között. Ezért tolulnak a versekbe részletek, melyek nem is részletigazságok, in­kább félrevivő érzésvilághoz tapadó, feldolgozatlan jelen­ség-darabkák. A mágnes, mely a magához rántja őket, a falu és város ellentétének érzése. Csakhogy ez csalfa érzés: az idő éppen ennek feloldásán és nem elmélyítésén dolgozik. Hogy illuzórikus ez a kísér­let, az irodalom finom műszere is pontosan mutatja. Egyszerűség helyett egyszerűs­ködés jellemzi ezeket a verse­ket, amelyek a „népi" írók formai eredményeit is hátrafe­lé lépik át. (Jó példák lehet­nek erre a Gyilkos folyó, Diós­­kifli és a Tervezgetés ) A kö­tetből — úgy véljük — ponto­san kitűnnek Papp László mű­vészi elvei is és ezek az elvek önmagukban helyesek, hiszen a valóság feltárásához az egy­szerű, nyugodt, elsősorban a múlt század hagyományait folytató forma is segítséget adhat. De in concreto a tarta­lom és a forma kérdései soha nem választhatók ketté: a da­­rabokban­ látás költői nyers­anyagát semmiféle bűvészet nem varázsolhatja nemesfém­mé. A kritikának nem szabad (s éppen induló fiatal költőnél nem­ erőszakot tenni az igaz­ságon, s elkendőzni akár az eszmei mondanivaló, akár a formai megoldások hibáit. Ez utóbbiak kimutatása segíthe­t igazán a fiatal Papp László­nak, s térítheti őt helyesebb költői útra. A hamvas lírájának, Cseresznye a Békési földön ragyogó színeinek, a Volt egy legény magabízásá­nak útjára — kötetének Ígé­retes darabjai által már oly biztatóan mutatkozó irányá­ban. (Magvető Könyvkiadó.) SZABÓ GYÖRGY BORKÓSTOLÓ Papp László versei 'sssrs/w/sss/ssssssssssssssssssj» Olasz film. Bemutató: április 23. 14 éven alul nem ajánlott. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSs \KZ PÁL JÓZSEF: Agronómuslány beszéde fiatal társaihoz Még egy pillantást mögénk. Utolsót. Mint aki már bevetett, gazdag termést hozott földjeiről tekint vissza, hátra az ugar, az aszály és a dézsma idejére borzongva s bőrén érzi még az ütést: onnan nőttünk ki s köves földre hulltunk teremni. Csorba tégláktól lihegő üres telkekre kidobált kékmázas fazekak közt s az uradalmak kopár, száraz tehénlepényt nyíló legelőin cseperedtünk. Ne csodáljátok: sápadt, beesett volt az arcunk, szemünk meg mély és lázas. Mint az éhes gyerek szeme. Csak a pályaudvarok, piacok, nagy csarnokok ismerték talpunk bőrét, mint anyánk festett ingünket. Ez marad el mögöttünk: ez a kor és nem a táj, nem az ember. Nézzétek csak, hogy nőnek ki a gyáraink. Egyik után a másik. S ahogy nőnek, úgy tűnnek el sorra a csárdák és a cselédlakások, és ahogy nőnek, úgy lesz a tető büszke fejünk felett mind magasabb, hogy járhassunk már kiegyenesült derékkal. Tanya a pusztán Katajev ifjúsági regénye Szülők, tanítók, könyvtáro­sok számára állandó gon­dot okoz az ifjú olvasók igé­nyeinek kielégítése. Az új nemzedék szinte ugyanazokat a könyveket kapja kézhez, amiket a szülők olvasgattak valamikor. Lámpással kell ke­resni azokat a műveket, ame­lyek az ifjúsági szocialista ne­velést segítenék. A Távolban egy fehér vitor­la szerzője új könyvében egy tanár alaposságával törekszik arra, hogy ne csak izgalmas történettel szórakoztassa el ifjú és idősebb olvasóit, ha­nem társadalmi és történelmi ismeretekkel is ellássa. Vaszi­­lij Petrovics tanár és fiának története egyaránt tanulságos és szórakoztató bármelyik korosztály számára. A történet keretein belül kibontakozó, a század második évének mun­kásmozgalmait bemutató kör­kép az ifjúságnak új, az idő­sebbeknek emlékezetes — bár a cselekmény eléggé egyszerű. Katajev nem is izgalmas ka­landok leírásával óhajtja ki­érdemelni ifjú olvasói figyel­mét. A gyermekeit nagy fárad­sággal nevelő özvegy tanár, Vaszilij Petrovics Lev Tolsz­tojról tartott emlékbeszéde után állástalanná válik. Rossz­hírű magániskolához kerül, ahol mágnásifjakat kell taní­tania. Mielőtt elfoglalná állá­sát, megtakarított pénzéből megvalósítja élete nagy álmát: két fia társaságában beutazza a történelmi kultúra nagy vá­rosait. A regény e részében mutatja be Katajev a század második évtizedének egyre erősödő munkásmozgalmát és az 1905-ös oroszországi forra­dalom után külföldre emigrált forradalmárokat — s mindezt a tanár idősebbik fiának, Pe­­tyának az élményein keresz­tül. Ebből adódik a könyv egyik jelentős érdeme: egy­szerű eszközökkel eleveníti fel a kort, s az ifjú olvasó többet tanul a könyv néhány olda­lából, mint számos iskolai tör­ténelemórán. A regény második felében kevésbé útirajz jellegű, kom­­ponáltabb és izgalmasabb tör­ténet bontakozik ki. Az euró­pai körutazásról visszatérve — miután második állását is elveszti — Vaszilij Petrovics gyümölcsöst és tanyát bérel a város közelében. Itt lesz — kezdetben tudtán kívül, ké­sőbb tudtával — az odesszai forradalmár találkozóhelye.munkásvezetők A történet főalakja. Vaszilij Petrovics humanista, igaz­ságért rajongó lélek, aki kép­telen megérteni, hogy idealiz­musával nem nyerhet csatát. Igazságszeretete viszi közel a forradalmi mozgalomhoz, de mindvégig talajtalanul lebeg a világban, kiszolgáltatva társadalmi dzsungel törvényei­n nek. Fia, Petya akkor serdül ifjúvá, amikor Vaszilij Petro­vics vagyoni helyzeténél fog­va már a szegények kasztjá­hoz tartozik, s részben ennek, részben egy koraérett mun­kásgyerek barátságának kö­vetkeztében már olyan em­berré alakul, aki cselekvően vesz részt a forradalmi moz­galomban. A regény epizódalakjaiban Katajev sikerrel ábrázolja a forradalmár munkásosztályt — harcuk izgalmas élmény­ként bontakozik ki az olvasók előtt. Egyszerű, szép stílusa, nemes pátosza mindannyiunk kedves élményévé teszi a könyvet. (Móra Ferenc Kiadó.) LADÁNYI MIHÁLY A SZÁZ ESZTENDEJE SZÜLE­­TETT Sóféra Aléchem emlékét április 11-én nagyszabású műsoros esttel ünnepelte meg az Országos Béketanács és a Magyar Izraeli­ták Országos Képviselete. A Gold­­mark-teremben rendezett esten — Szakasits Árpád bevezetője után — Gergely Sándor és Sós Endre méltatták a nagy író életművének jelentőségét, rokonszenvét a forradalmi moz­galmakkal. Az emlékest mű­vészi műsorában Várkonyi Zoltán, Agárdy Gábor, Kelen Dóra és Róbert Mária adtak elő könnyesen kacagtató elbeszéléseket Aléchemtől. Osvát­h Júlia, Sólem Kürti Éva és Réti József ének­számok­kal szerepeltek, a magát erre az alkalomra sextettre kiegészítő Weiner-vonósnégyes pedig Pro­­kofjev, Ernst Blach és Sosztako­­vics-műveket adott elő. A Sólem Aléchein-estet Gál György Sándor konferálta végig, szellemesen. SARTRE nyomdába adta „A dialektikus gondolkodás kriti­kája” című művének első köte­tét. Forgatókönyvet ír Freud életéről és színdarabot „Sze­relem” címmel. DARÁZS ENDRE: Néni, az Avar utcából Akár az idős fa, Akit krétával jelöltek meg kivágásra És minden hajszálgyökere érzi: Néki Már csak néhány napja lehet hátra És egy korareggel Tempós lépésekkel Jön az irtáson át A kucsmás favágó — Minden gyökere Még e világ Hasadásaiba, repedéseibe, Még szívósság köti ide, Makacsság És némi hit — Várjon csak rá a magasság, Míg el­ nem­ végezte földi dolgait, A sovány, göcsörtös lábak, Akárcsak kapaszkodó gyökerek, Szívósan a valóságban állnak S amiként a lappangó szél, Bujkáló büdés Reszketteti az ágakat, a kezeket S a kicsinyke fej, Akár öreg fán a megtépett korona, Egyre csak bólong Tele gondjaival és gyötrelmeivel Ide és oda. Nyáron esküdne egyetlen fia — Talán ez az öröme Lesz az utolsó, Csak addig ne koppanjon e ház köveire Az olcsó koporsó — Mennyi mindent: Gyűrűt, virágot, menyasszonyi­ fátylat E koporsó a sírba magával ránthat S egy jövendő tűzhely melege Hűlne ki egyidőben vele És csak megmaradt, kevés Lángja égne, mint magányos gyertya, szerelem A kopár temetői köveken — A gond. Könnyen kioltja — Sokba kerülne a temetés. így: Fogózva most a valóság sűrű talajába, Töprengések között Csak a nyarat várja. Júniusi napként lobbanjon fel a frigy S előtte lesz még a fia öröme: Akárcsak éltető nedvekkel, megtelik vele S aztán, Már rá borulha­t a köd. Most csupa kérés ül Kicsi, szürke arcán: Kegyelmezz még beteg szív és rohanó idő — Csak eddig tartson ki e mécsesnyi erő, Míg beérik egyetlen gyümölcse S végül­ Jaj nélkül zuhan a földre. DONA PERFECTA Pérez Galdós regénye A spanyol irodalom nép­szerűsége az elmúlt két esz­tendő alatt rendkívül meg­növekedett Magyarországon. Igényes és egyre növekvő műfordítógárda igyekszik pó­tolni irodalmunknak e téren meglévő hiányosságait. Már Benito Pérez Galdós neve sem ismeretlen az olva­­sók előtt. A XIX. század leg­nagyobb spanyol írójának mű­vészetét, a történelmi regény­író Pérez Galdóst jellemzően képviseli a közelmúltban meg­jelent Zaragoza ostroma. Újon­nan kiadott munkája, a Dona Perfecta Pérez Galdós társa­dalmi vonatkozású művei kö­­­zül való. Irányregény, támadás feudális patriárkalizmus világa ellen. Témája hagyo­mányos: egy kisváros reak­ciós erői megakadályozzák két fiatal szerelmes házasságát. A szerző számára azonban nem is a cselekmény a fontos, balzaci célkitűzésű munkájá­ban egy fiktív várost teremt magának (mint Eötvös Tak­sony vármegyét), amelynek lakói: a vallásért, s még in­kább a penitenciárius úrért rajongó dona Perfecta, don Inocencio, a pap, Caballuco bérgyilkos és a többiek a pusz­tuló spanyol feudalizmusnak erőszakos, mindenre elszánt képviselői. Elsősorban a kiváló környe­zetrajz, a kisvárosi légkör igényes visszaadása, s Pérez Galdós regényt­ szerkesztő eré­nyei teszik a Dona Perfectát jelentős alkotássá. A XIX. szá­zad spanyol regényíróinak kedvelt témája az elmaradt vidék, ahol feudális kis­királyok, fontoskodó papok uralkodnak. Azonban Pérez Galdós kritikája keményebb kortársainak állásfoglalásánál, nem érezzük a Mikszáthra emlékeztető anekdotázó szána­kozás­­ hajlamát, mely ott kísért a kor íróinak műveiben. Dona Perfecta szerzője könyör­­­telen a hőseihez, ha a valóság így követeli. Szemléletében a XX. század romantikával sza­kító kegyetlenségét érezzük felbukkanni. Nem véletlen, hogy előfutára a spanyol iro­dalmat újra világirodalmi tényezővé emelő 98-as nemze­déknek. Kár, hogy regényének művészi hitelét némiképp gyengíti a cselekmény fel nem oldott célszerűsége, Pepe Roy, a Madridból jött fiatal mérnök túlságosan polemizáló és szerelmének, Rosarionak felületesen kidolgozott, vér­szegény alakja. A Dona Per­fecta azonban hibái ellenére is jelentős könyv, drámai len­dületű olvasmány, s írójának a legnagyobbak kell szégyenkeznie.mellett sem Békéssy Gábor gazdag for­dítói anyaggal adja vissza Pérez Galdós stílusát, elkerüli a spanyol körmondatok buk­tatóit, finoman érzékelteti a leírás nyelvi humorát. Az íz­lésesen kiállított könyvet Her­ceg Gyula értékes utószava zárja, amely elsősorban a kor­ról fest jellemző képet, a XIX. század második felének Spa­nyolországáról. (Európa Könyvkiadó) SIMOR ANDRÁS

Next