Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-27 / 9. szám - Vaád Ferenc: Két mulasztás - több mulasztó. Utólagos jegyzetek az Ady-évfordulóról (2. oldal) - Ladányi Mihály: Előszó • vers (2. oldal) - Tímár Máté: Papírhajók • széppróza (2. oldal)
Két mulasztás—több mulasztó Utólagos jegyzetek az Ady-évfordulóról Néhány héttel ezelőtt emlékezett meg az ország Ady Endre halálának 40. évfordulójáról. De elég-e, hogy csak az évfordulók ünnepén emlékezzünk nagy költőre, s bizonyítsuk: a már nemcsak az ifjú szívekben, hanem az egész nép, a nemzet szívében él. Aligha elég. Ady Endre emlékének ébrentartása, forradalmi örökségének ápolása állandó feladata az ifjúság nevelőinek s a kultúra hivatott őrzőinek. Semmit se mulasszunk el ezen a téren, amit pedig elmulasztottunk, azt pótoljuk mielőbb. . Majdnem egy egész emberöltő elmulasztotta — szobrot állítani Ady Endrének. De emiatt már nem kell sokáig szégyenkeznünk. Még ebben az esztendőben felállítják Budapesten a költő emlékművét, Csorba Géza alkotását. Petőfi és József Attila után Ady Endre bronzba öntött alakja is ott magasodik majd pesti utcán — a nép között, a amelynek sorsáért, felemelkedéséért hamvadt el mindhármuk élete... Szobra már lesz Ady Endrének, de vannak még kisebb mulasztások is. Az évforduló hivatalos ünnepe után, de az ünneprontás minden szándéka nélkül, hadd essék most erről is szó. Én csak néhányat említenék meg. Az első: a Népköztársaság útja egyik palotáján, az Opera mellett, valamikor emléktábla hirdette, hogy ebben a házban volt a Három holló vendéglő, ahol olyan szívesen elidőzött az éjszakázó költő s ahol annyi szép szárnyaló versét vetette papírra. Röpülj hajóm! —emlékeztetett hosszú időn át a fehér márványtábla a „Holnap hősére’1, az új vizeken járó Ady Endrére . Ám ma hiába keresnék ezt a táblát. Nincs. Valamikor, valahogyan elkerült a helyéről... Ugyanilyen történelmi emléket őriznek Budán annak a háznak falai, ahol egykor a Délivasút kávéház állott. Ez a kávéház szintén kedvenc tartózkodási helye volt Adynak, s ezért — a kegyeletes barátok hálájából — itt is sokáig márványtábla emlékeztetett nagy költőre. Ez sincs mára meg. A kávéházat átalakították — az emléktábla visszaállításáról megfeledkeztek .. Egy másik „elkallódott” Ady emléktábla Zugligetben, az egykori Holzspach panzió helyén hirdette, hogy a fáradt költő élete utolsó éveiben sokszor keresett itt menedéket, gyűjtött újra és újra erőt meg nem alkuvó harcaihoz... Kár, hogy ezeket az emléktáblákat Ady Endre halálának 40. évfordulójára nem állították vissza. Talán még most sem késő.. . A másik mulasztást a posta követte el: sem 1957-ben, a költő 80. születésnapján, sem most, halála 40. évfordulóján — nem adott ki Ady emlékbélyeget. Ez a mulasztás annál fájóbb, mint Ady eddig mindössze egyszer szerepelt magyar bélyegen, az 1947-es kiadású ,,Szabadsághőseink“ sorozatban, s bizony minden filatelista állíthatja, hogy ez a sorozat nem tartozik művészi bélyegeiről méltán világhírű postánk remekei közé. Éppen ezért abba kétséges, hogy mind a gyűjtőik, mind az irodalom barátai egyaránt örültek volna, ha az évforduló alkalmából — mint más nagy költők esetében történt — most Ady arcát is megörökítik hozzá méltó jubileumi bélyegen. Igaz, ellenérvként talán felsorolható, hogy Petőfi, Jókai, Arany, Csokonai, Vörösmarty, József Attila arcképével díszített széfr bélyegeinket és bélyegsorainkat eddig általában u. n. „kerek“ évfordulókon jelentette meg a posta. De vajon törvény ez, amitől nem lehet eltérni? Nem valószínű, hiszen két évvel ezelőtt a román posta is eltért tőle, amikor nagyon gondos kiállítású ünnepi bélyeggel emlékezett meg Ady Endre 80. születésnapjáról. Miért ne pótolhatnánk hát mi is a mulasztásunkat? Miért ne adhatna ki a posta még ebben az évben Ady-bélyeget? Ám ha már itt tartunk, ‘— az irodalomszeretők és a filatélisták nevében egyaránt — hadd szóljunk más írókról és más bélyegekről is. 1948-ban — nagyon helyesen — a világirodalom óriásait bemutató „Költőkírók” sorozatot adott ki a posta Ebben Shakespeare, Voltaire, Goethe, Byron, V. Hugó, Poe, Mark Twain, Tolsztoj és Gorkij mellett egyetlen magyar, Petőfi Sándor szerepelt csupán. A művészi kiállításban is nagyszerű sorozat kiadása óta több mint tíz esztendő telt el , s a posta nem követte önnön szép példáját, nem jelentetett meg újabb hasonló sorozatot. Pedig a világirodalom nagyjaiból is kitelne még egy sorozat, de mennyivel indokoltabb volna egy olyan sor — gondoljunk csak a hazánkban végbement kulturális forradalomra — amely a magyar irodalom nagy mestereinek állítana emléket. Csak találomra néhány név: Katona József, Mikszáth Kálmán, Tömörkény István, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Gábor Andor, Nagy Lajos ... Miilyen szép, milyen kegyeletes, milyen nevelő bélyegsor volna! Kár, hogy nem szerepel a posta 1959. évi ■* egyébként rendkívüli, gazdag — bélyegkibocsátású programjában. VAÁD FERENC Az Irodalmi Tanács a vidéki írók találkozóját tervezi Az Irodalmi Tanácsban külön bizottság foglalkozik a vidék irodalmának problémáival. A bizottság — Jankovich Ferenc, Mesterházi Lajos, László Gyula és Fodor József — elhatározta, hogy március folyamán összehívja Budapestre a vidéken élő írók képviselőit, s megbeszéli velük a vidéki irodalom helyzetét és aktuális kérdéseit Úgy tervezik, hogy az így szerzett tapasztalatok alapján összehívják a vidéki írók kongresszusát. A találkozóra valószínűleg a fővárosban kerül sor. az ADY-ESTET rendez Pécsett Irodalmi Színpad március 1-én, vasárnap délután 6 órakor a Liszt Ferenctszemben. Előadók: Bölöni Gyöngy és Fodor József. A műsorban Ady legszebb költeményeiből adnak elő. Székely Júlia Bartók és Kodály műveket játszik zongorán. GERGELY SÁNDOR: Rögös út című önéletrajzi regénye a közelmúltban jelent meg orosz nyelven, a napokban pedig arról kaptunk hírt, hogy az NDK televíziója bemutatja az író Vitézek és hősök című drámáját. PALOTAI ERZSI önálló előadóestjét március 3-án megismétli az Irodalmi Színpadon. Közreműködik Kovács Dénes. A PÁRIZSI ZAK-GALÉRIÁBAN megnyílt Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművészünk új kiállítása. A kiállítás megnyitásán a párizsi művészvilág számos ismert tagja jelent meg. A SZÉKESFEHÉRVÁRI ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUMBAN márciusban kiállítás nyílik a régi orosz iparművészet magyarországi emlékeiből. A kiállítás anyagát az Országos Iparművészeti Múzeum, az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából, valamint magántulajdonban lévő tárgyakból állítják össze. .A színház- és filmtudoMÁNYI INTÉZET színházi tagozata munkatársainak összeállításában érdekes esztétikai színházművészeti cikkgyűjtemény jelent meg Nép és színház címmel. A SZTÁLINVÁROSI BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI HÁZ 24 tagú új központi színjátszó együttese Fucik: Üzenet az élőknek című drámáját tanulja. A darabot a Tanácsköztársaság kikiáltásának jubileuma alkalmából adják elő. A közelmúltban alakult 30 tagú pedagógus-énekkar a felszabadulás évfordulóján, április 4-én lép a közönség elé. AZ IDEI CANNES-I FILMFESZTIVÁLRA már 21 ország küldte el nevezését. A részvevők: Argentina, Ausztrália, Belgium, Csehszlovákia, Dánia, a Délafrikai Unió, az Egyesült Államok, Görögország, Hollandia, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Norvégia, Olaszország, Pakisztán, Portugália, a Szovjetunió és Venezuela. ERDŐS LÁSZLÓ: BECSBE című könyvéről LEVELEK írás Inosztrannája Lityeratura legújabb száma. Ezenkívül Mesterházi Lajos: Pár lépés a határ, Murányi Kovács Endre: A firenzei varázsló és Gergely Márta: Az örökös című köteteit ismerteti. AMERIKÁBAN ÚJ KIADÁSBAN jelent meg Honoré de Balzac híres Pajzán históriák című könyve. A kiadó úgy akarta még „fűszeresebbé" tenni a könyvet, hogy a címlapra Brigitte Bardot, a világhírű francia filmcsillag képét tette. A nyugati világ legfelkapottabb sztárját úgy ábrázolja a fénykép, amikor éppen ezt írja: „Balzacban találtam sexappealem titkát!” DOSZTOJEVSZKIJ BŰN ÉS BŰNHŐDÉS című regényének színpadi változatát a párizsi Antoine színház bemutatta. A dramatizálás Albert Camus munkája. A színpadi megoldás a regényt 24 képre tagolja. A II. felvonás majdnem két óra játékidőt vesz igénybe. LADÁNYI MIHÁLY: ELŐSZÓ Itt járok utam kezdetén, a jóra és igazra készen, emberségem a szőrcsuhám, megyek a nincs más út porában, emlékeim tövisein s a rágalom jeges szelében. Volt, aki együtt jött velem s elfordulván köpött utánam, hittem az istent, ámde ő alázatra intett keményen, s beláttam, mindez képtelen, nem hajlik gerincem, se térdem. Magam vagyok, pár cimborám leül ma poharazni vélem, derék, jó fiúk, amiért én, ők is akár halni készek. Jöttünk beindítani egy embernek való ezer évet. ARANYKÖNYVTÁR címmel új sorozatot indít a Szépirodalmi Kiadó: mintegy 90 kötetben adják közre szép kivitelben, olcsó áron a magyar- és a világirodalom kiemelkedő alkotásait. A BUDAPESTI ÉNEKKAR alighogy túljutott nagy előadásán, Janacek „Ószláv mise” című szerzeményének bemutatóján, máris új feladatok előtt áll. Legközelebbi bemutatói: Orff „Catulli carmina”, Sugár Rezső „Kőműves Kelemen” és Kozma József „Lyoni selyemszövők” című oratóriumai. GRAHAM GREENE háromheti tartózkodásra Belga-Kongóba utazott, ahol helyszíni tanulmányokat folytat új, afrika tárgyú regényéhez. ÉRDEKES ÚJ ZENEI SZAKKÖNYVEK jelennek meg március folyamán a Zeneműkiadónál. Gál György Sándor „Weiner Leó életműve’1 címen megírta kiváló zeneszerzőnk életét és munkásságát tárgyaló nagy tanulmányát. Molnár Antal „Repertórium a barokk zene történetéhez", G. B. Shaw „Válogatott zenei írásai", Vigh Jenő „Halhatatlan zeneköltők” (életrajzok novellisztikus formában) című munkáin kívül ismét megjelenik Werfel Verdi-regénye, magyarul Barát Mária fordításában. A börtönből szabadult, lobogó hajú férfi szavak nélkül beszélgetett önmagával az áradó Duna partján, Aquincumon is túl, ahonnan az évente ötször is termő bulgárföldek zöld díszei öltögetik nyelvecskéiket a kormos világváros felé. Lapos terméskövén ült, két sarka fészket rakott a süppedő, nedves fövenyre s kartávolságnyira bambusz horgászbotja mártogatta színes damilját a zavarosan szétterülő vízben. Persze, nem fogott semmit, félóránként se nézett a botra, csak tűnődött, s a mellette kinyitva fekvő Olcsó Könyvtár füzetre sem, amit a sorok között tébláboló katicabogárka olvasott helyette. Tárgyalás nélkül kiengedtek. Még azt is mondták, hogy csak a körülmények, az október után összeszaladt sok tisztáznivaló ügy s egy sajnálatos névcsere miatt nyúlt el az előzetes őrizetbevétel ideje, amit meg kell értenem. De hát akkor Erzsikémért nem bízott bennem, amikor mindig azt hajtogatta, hogy tisztábbnak ismer és szeret annál, minthogy bárkivel összehasonlíthasson. S megtagadott egy levéllel, amit a levéltartóba dugott. Mint valami árjegyzéket. S nagyon letörte a magábaszakadtság. Nem is a vizet látta, a hömpölygő hullámok gyűrűzését, hanem tegnapjait, s visszafelé úszott a szomorúsága, hogy ott, a tegnapokban sem hagyjon nyugalmat. Belenyúlt disznóbőr irattáskájába, marokra való levelet vett elő, s egyenként bontogatta. Még valamikor szeptember végén azt mondta Erzsike: — Bandi, te olyan komoly ember vagy, aki villámhárító a mac nőknek. Anélkül, hogy látnának, írásodból is megérzik, veled nincs mit kezdeni. Fogadjunk, hogy házassági hirdetésedre se jelentkezne senki. Fogadtak, életszerető, kulturált társkeresőnek hirdette magát, s íme, csak ez a marék levél várta, amikor három hónap után szabad lett újra. Egyenként bontogatta és beléjük olvasott, „Csinosnak mondott, jó állású félárva vagyok, és hirdetésére örömmel közlöm magával, hogy szintén társat keresek. November első vasárnapján találkozhatnánk a Nemzeti órája alatt. Fehér szekfű lesz a kezemben.. Ezt olvasta a könnyűírású, illatos első levélben, és emlékek araszoltak tudatában, mint a kaszáspók. Visszafelé! — Kávássy Vali, az első szerelmem is félárva volt, s olyan fekete szemekkel áldozta sorsa, hogy nappal is világítottak. Tizenhat évesek voltunk, s fehér szekfűt loptam neki a Szabó-kertészetből. Szép volt, az első, harmatos szerelem volt. Mi is van Valival? Igen, azt hallottam legutóbb, hogy tbc-t kapott, kigyógyult a tanítónő valahol a felvidéken. Kedves Vali. A magányosság szorongása sajdult a szívébe, ráncok gyűrűztek homlokára, s ha nézte is, nem látta a folyót, az egymásba rohanó felhőket, hanem az alföldi párholdas ligetben kószált. Este volt. Békák brekegtek, szúnyogok muzsikáltak s olyan édes — idétlen volt a csók. — Pedzi már, édesapám — térítette a valósághoz részeg ember borgőzös hangja... — Gyagyás maga, édesapám. Ki az öregisten látott áradásban pecázni. Választ sem várva eltántorgott a rongyos-szőrös részeg, mint a szilaj ménesként tovaszáguldó év melyek azért újra meg újra beléviharzanak az ember életébe és senki sem tudja miért. — Az állásom is felmondták. Azt dadogta a személyzeti, hogy: Nézd komám, kormos az, aki a füstben jár. Neked is jobb lesz, ha elmegy, hidd el. A levélkéből papírhajót formált, kővel terhelve a vízre tette, ami szédelgett először, majd egyenesen lovagolva az áron elúszott a város felé. A második levél szőke, „vidám-fitos” táncpartnert ajánlott, olyat, amilyen Ildikó volt a hetedik gimnáziumban. Ildikót is mennyire szerette. Virágcsokorba csomagolt verseket dobált be az ablakán, név nélkül, s amikor az internátus diákbálján nem bírta tovább cérnával és szóba hozta, a búzaszőke hajú, kékszemű lény félmondatánál félbeszakította. — Ne szamárkodj Bandi, hiszen tudod, hogy jó barátok vagyunk. Azt is tudod, hogy Verpeléty Jóska az ételemitalom. Szóba se hozd ezt többet. Ildikónak is elfogyott az étele-itala, neki is felitták szerelmét az évek s amikor pár éve a Bajcsy-Zsollinszky úton találkoztak, valóban jó barát volt véglegesen. De azért zsongott az emlék. — Eredj te is tegnapi fehér hajó, érd utói társadat, hogy ne legyen x>lvan egyedül, mint én — és a vízre kormányozta második csalnakját is. A harmadik sajka — melyet irodalomszerető asszony leveléből formált hajóvá — nemcsak a Duna hátán, lelkében is mély barázdát hasított. Vicát juttatta eszébe, a Piktor korcsmáros unokáját, aki most ideggyógyintézetben marcangolja a saját lelkét. A Kocsorhegyi George Sand-nak hívtam s első regénykísérletemet, a Csillaghullást is ő kopogtatta papírra. Kicsit sznob volt, kicsit álmodó, kicsit csípősnyelvű s talán szeretett is egy kicsikét. De én csak Jakutföldén szerettem bele, az északi sarkkör közelében. Távolról. Szívem gyorsabban rohant haza hozzá, mint testemmel a fogolyvonat, lekéstem. Asszony volt már, szaladt a fia. S most Lipótmezőn! Téglaporos ruhás legény sündörgött a Dunához tíz lépésnyire se hozzá. Lenőtt hajú, tépett, gonoszképű. De hetyke. — Semmit se látsz, apafej, mert akkor rád tenyeres Fekete kéz. Fuccs a Muk-nak, a Kampec. — És félresodorva malaclopóját, jó nyaláb géppisztolyt vetett a Dunába. A hajók pedig úsztak. Óvónő Mongolka, Marika a décspusztai bérelszámoló. Margó a kis „erőszak és tornatanár” valahol a déli határszélen s végül már csak három maradt a nyugtalan kikötőben. Tovaúszott a többi, ismeretlen nők leveléből hajtogatott csolnakon az ismert szeretettek emlékezetével. Sok csók, sok kicsi papírcsolnakon. Sa maradt három nagyon közeli volt még. Fájt, nagyon fájt. Két megperzselt életű asszony magakínáló levele, melyben szűk szavak bilincsébe verve keresték a hímembert, akitől új életet remélhetnek. És a harmadik, a hűtlen búcsúlevél. Az Erzsikéé. Az első szőke volt, kissé molettnek mondható és fiúcska anyja, a másik fekete és élnivágyó. Akár Bárányka a puhaölű odaadás és Hajnalka a kínzó szenvedély, a Fekete Nő. Bárányka megijedt a gyerek elvesztésétől és egy hónap alatt tíz évvel öregebbre sírta magát. Hajnalka meg tovasodródott, ahogy az őszi virágok szoktak. Hajh, hajh. Az Erzsike levelét végigolvasta. „Bandi! Én azt hittem, szerettelek, de most már tudom, hogy csak tiszteltelek s anélkül, hogy tudtam volna, Jóskát szerettem, Dabi Jóskát, a legjobb barátodat. Nyugatra szöktem vele s most egy ausztriai lágerben élünk. Szívemből kívánom, hogy mielőbb szabadulj ki és légy nagyon boldog, amilyen én vagyok. Erzsiké.” S a levél másik oldalán: „Bandi, ha szerettél, járd ki, hogy hazamehessek. Az előző levelet tegnap írtam s az este azzal jött Jóska, hogy jobban élnénk, a lágerből is kiszabadulnánk, csak kedvesnek kellene lennem egy öreg rendőrtanácsoshoz, aki a moziban belémszeretett. Szóval eladott a Jóska, ahogy annyi más disszidált lányt eladtak. Az istenre kérlek segíts! Erzsike.” A fájdalom kimondatlan szavakká sem született benne, csak a szomorúsága nőtt s árva könnycsepp perdült le a szeméből. Végig az arcán, bele a Dunába. Közben lement a nap, csak vörössége húzott véres csíkot a vízre, melyen a rókaként surranó estébe úsztak az utolsó papírhajók is. A magányos férfi összecsomagolta horgászbotját, táskába tette a könyvet és elindult a folyó mentében, a fényeivel híreskedő nagyváros felé. Körülötte neszett a mező. — Ne dilizz Rózsi, mert betakarlak egy léccel — ripakodott cigánylegény a babájára a bokor tövében — Úgy megjátszod magadat, mint egy apáca. Mintha először akarnék tőled valamit. — Nő, meztelen nő — a folyóparton tekergő városszéli kamaszok a kibukó, elmerülő hulla felé. — Olyan nagy hasa van, mint egy üstdob, ballagó megállt s magától kérdezte a világnak szólót. — Hát olyan sokat akarok én? Bocsánatot, ha vétkeztem, megértést és kenyéradó munkát. Egy kis szerelmet s nyugalmat, hogy írhassak. Szívből. Ki tagadhatja ezt meg tőlem! Miért? S akarattal, szinte magára parancsolva remélte, hogy senki! És könnyebb lett a lépte, nyugodtabb a szíve, mint akinek sikerült átúsznia a Léthe vizén s megtisztulnia önmagától. — Holnap írok Erzsinek, hogy jöjjön haza, nem bántja itt senki. Anyjától elkérem a címét. — S kicsit sajnálta a levelet, amit útjára indított. Ment, sietett, talán fütyörészett is. A vigyori hold meg ezüstbe vonta a világot, a folyót s az ezüstös Dunán fehér szerelemcsolnakok úsztak a Fekete-tenger felé...