Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-20 / 12. szám - Stettner Béla: Előre proletár (linómetszet) 1959. • kép • A „Tanácsköztársaság 1919.” c. albumból. (6. oldal) - Hollós Korvin Lajos: Emlékezés a napra • vers (6. oldal) - Remete László: Krúdy Gyula elfeledett könyve a Fejér megyei termelőszövetkezetekről (6. oldal) - Földes Mihály: Az északi hadjárat • dráma (6. oldal)
HOLLÓS KORVIN LAJOS: Emlékezés a napra Mit mond e szám, hogy „negyven éve múlt már”? Emlékeimben percet sem fakultál, úgy tündökölsz ott, oly jellegtelen, akár az első, szűzi szerelem, héroszi nap, te kapuja időknek, min a múlt bűzös aklából kitörtek a magyar proletárok, hogy az égig harsogják fel a Szabadság igéit. Emlékszem zsenge tavasz-illatodra, egedre, mely a várost beragyogta, tavaszt hoztál, először igazán melengetőt e didergő hazán. Mint zivatar nyomában gyűlt szivárvány, a falakon úgy fénylett a kiáltvány, új szót hirdetve, forradalmi hőset, sohsem hallottat s mégis ismerősét. S látom a kölyköt, tizenhárom éves, a háborús nyomodban lázas-éhes szeműt, mint áll a falragasz előtt, s fölötte lángot vet a délelőtt. Körötte némán olvasó csoport áll, szorongva törli cvikkerét a polgár, nem hisz szemének, káprázik a fényben, csak a kölyök kiált fel vígan: Éljen! Az utca rajzik... Majd egy dobbanó dal: sereg tűnik fel, vörös lobogóval, a hangban még a zord tegnap zihál, de a dal új: „Fel,éhes proletár...!“ Munkások. Büszke arcukon kigyulladt az elszánt hit, hogy eltörlik a múltat. . . mint korhadó fát, tövestül kivágják papok, királyok, tőkések világát. Zeng, száll az ének, egyre szárnyalóbban, nem zengett még dal így az árva honban: izmot keményít, szívet gyújtogat, megszépít elnyűtt munkás-arcokat, világot formál, megdönt ósdi törvényt... A kölyök néz, már érti, hogy mi történt, s a tüntetők, hogy felharsognak újra, közéjük áll s az új dalt megtanulja. „Fehérvári könyv. — Ter*melőszövetkezet Fejér megyében” -fe ez a Közoktatásügyi Népbiztosság kiadásában 1919- ben Budapesten megjelent 24 oldalas riportkönyv eddig sem volt ismeretlen a proletárforradalom történetének kutatói előtt. A szerző neve nincs feltüntetve és külsőre ez a kiadvány semmiben sem tér el a Tanácsköztársaság alatt megjelent hasonló felvilágosító iratoktól, például a Somogy megyei termelőszövetkezetekről szóló brosúrától. Aki a proletárforradalom parasztpolitikáját vizsgálja, hasznos adatokat talál benne, különösen a könyvecske utolsó lapjain, melyek néhány, a Fejér megyei latifundiumok szocializálására vonatkozó egykori rendelet szövegét is eredetiben őrizték meg számunkra. Az adatgyűjtő történész legfeljebb azon csodálkozik el, honnan a brosúra szerzőjének — ki egy helyen „hírlapíró”-ként nevezi meg magát — képekben gazdag, mondatszerkezeteiben, fantáziája bőségében kiváló tollú íróra valló, sodró erejű stílusa. Negyven esztendő után most fény derült e titokzatosságra: a riportkönyv szerzője Krúdy Gyula, e századi prózaírásunk egyik legeredetibb tehetsége. Az egyik nyomravezető: az Országos Levéltárban őrzött tanácsköztársasági irattár. Az évforduló alkalmából új lendülettel megindult kutatás folyamán adatra bukkantak, mely szerint Krúdy Gyula a Fejér megyei termelőszövetkezetekről írt irodalmi riportot. A másik: maga a névtelen brosúra, mely — ha azt ennek az adatnak a birtokában új szemmel vizsgálva vesszük a kezünkbe — mér az első oldalak, sőt első sorok olvasása közben önmagában is bizonyít: ezek a jelzők, gazdagon áramló képsorok, jellegzetes mondatóriások csakis Krúdytól származhatnak, és most már azon csodálkozunk, miért nem vettük ezt észre hamarabb? Ragadjunk ki egy Krúdy stílusának ismerői előtt félreérthetetlenül árulkodó mondatot: Papok kámzsájába, telhetetlen zsákjába, grófok unatkozó, áruló kastélyába, zsidók furfangos számításaiba, görbe üzleti könyveibe, urasági cselédek, kántorok, tiszttartók zsíros, boros kamrájába, a vaslakatokkal lezárt magántulajdon világába: benyúlt a proletárkéz. Nem is kéz, hanem ököl. (11. old.) Vagy íme egy másik, az előbbinél is sajátabban, eredetibben „krúdys” körmondat: Moziszinészt mímelő ifjú grófok futtatták lovaikat, öltöztették ringy-rongyaikat, öreg mágnások vették drága pénzen a gyomorrákot, savanyúviz-szagú vén bárók böffögtek, ifjú kontesszek kutyát kínoztak, vén főúri hölgyek rózsaleányt neveltek, ledér táncosnők homlokon rúgták a dolgozókat, püffedt cselédhad hentergett bűnösen, alávalóan vakított a gyémánt, piros selyemből rikított a romlottság és a kéj: — amit ezeknek a hűséges földeknek a termésén vettek évről évre... (2. old.) Nem kell messzire keresgélnünk Krúdy könyvtárt kitevő életművében, hogy a fentiekhez szerkezetben, ritmusban, sőt mondanivalójában is hasonló példát találjunk. A Magyarország című lap 1919. április 9-i számában A gyalogúton címmel jelent meg egy aláírt tárcája, hol a következő sorokat olvashatjuk: Miért búsulnék az egész elmerült világ után, amelynek fogatairól sár freccsent a kabátomra, páholyaiból elutasítóan fénylett a fülbevaló és a szem, magasan repülő paradicsommadarai legfeljebb a kalapomat szemetezték be; dologtalan gazdagsága, bankár-elbizakodottsága, seregély-ostobasága, tétlen parfömje, bágyadt selyme, aluszékony közömbössége, másvilágból való gőgje, cudar gúnyja, bitang nemtörődömsége, ledér raffináltsága és agyalágyult röheje: — mindig-mindig csak erre a napra, a maira és a következőkre, a megaláztatásra, a proletár-pofonra látszott várakozni. Az előbbieknél is kézzelfoghatóbb bizonyítékokat szolgáltat Krúdy szerzősége mellett, ha aláírt cikkeiben és a névtelen brosúrában szereplő csaknem vagy teljesen egészében azonos képeket, jelzőket, szókapcsolásokat vetjük egybe. A névtelen brosúrában Krúdy Gyula a Fejér megyei 1919 április vége. Vasúti szalonkocsi hosszmetszetben. A kocsi ablakain át kilátás a jellegzetes pályaudvari táblára: SZOLNOK. A kocsi irodának van berendezve. Az egyik oldalon bőrgarnitúra. Pályaudvari zajok hallhatók és időnként egy-egy távoli, mély dörrenés. Hárman vannak jelen: Stromfeld és Fodor katonaruhában, Andornáki elnyűtt parasztöltözékben. STROMFELD (Fodorhoz): A román katonát azonnal állítsd elő. Béres is tartózkodjék a közelben. (Fodor tiszteleg és elmegy. Mihelyt becsukódik az ajtó, odalép Andornakihoz és megöleli.) Te figura, te... úr ANDORNAKI: (A kultúrák hangján szólal Aurél... Édes öregem ...meg.) STROMFELD: Ülj le. ANDORNAKI: (Leül, Kigombolja zsíros, piszkos kabátját.) Innék ... Akármit, csak erős legyen ... STROMFELD: (Palackot vesz elő és két poharat. Leül. Tölt.) Fáradt vagy? ANDORNAKI: Mint trénló 50 kilométer után,egy STROMFELD: (Felemeli a poharat.) ANDORNAKI: Prozit. (Felhajtja.) STROMFELD: (Egy kortyocskát iszik.) Nehéz volt átjönnöd? ANDORNAKI: Simán ment. Hja, a rutin. (Tölt és iszik.) Hanem, az igazat megvallva, nem számítottam rá, hogy téged itt gyűrűbe fogtak. (Megint tölt, megint iszik.) Brr, ez zamatos. (Megnézi a palackot.) Príma. (Stromfeld szivarral kínálja. Andornáki rágyújt.) Most aztán kínai császár vagyok. STROMFELD: Nem akarsz pihenni? ANDORNAKI: Majd aztán. (Pöfékel.) Jól itt rekedtél. STROMFELD: Szükséges volt. A „székely” Kratochvill átállása után pokoliűrzavar támadt A távolból nem csinálhattam volna rendet. ANDORNAKI: Most aztán előtted is ropog a tűz, mögötted is ropog. És a kilátásaid? STROMFELD: Eléggé sötétek. ANDORNAKI: Azt meghiszem. És most? Mitévő leszel? STROMFELD: Előbb te beszélj Belgrádból jöttél? ANDORNAKI: Szegeden át. STROMFELD: Ne mondd... ANDORNAKI: Eleinte ment minden simán. Rendben megérkeztem Belgrádba és ... Biztosítalak, betartottam a szabályokat ... Ennek ellenére — két órán belül lefogtak ... len.STROMFELD: Ez érthetetANDORNAKI: (Tölt.) A küldetésemről csak ketten tudtak. STROMFELD: Én voltam az egyik ... ANDORNAKI: És Böhm a másik... (Iszik.) STROMFELD: Ezt hagyjuk. ANDORNAKI: Szerencsére nem tegnap kezdtem a mesterségemet. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Szegeden is kioszttattam magamnak egy Jolly Jockert. (Nevet.) Azt hitték, nekik dolgozom ... STROMFELD: Aha. Nem rossz. ANDORNAKI: Adj egy gépírónőt, részletesen lediktálom azt, amit okvetlenül tudnod kell STROMFELD: Helyes. De azért, ha nem vagy fáradt... ANDORNAKI: Nem. Nem. Dehogy. (Erősen szívja a szivarját.) Nagyon sajnálom, de komisz dolgokat kell mondanom. STROMFELD: Rajta. ANDORNAKI: Pro primo: Franchet d'Espérey szigorú utasítást kapott Clemenceau kormányától, hogy erejének maximális latbavetésével számolja fel a „magyarországi vörös kalandorságot”. (Elkeveri az orra elől a füstöt.) Szó szerint idéztem az okmányt. STROMFELD: És Franchet d'Espérey? ANDORNAKI: Ebben a pillanatban már megszállta Hódmezővásárhelyt és Makót. Megteremtette a legszorosabb összeköttetést a román nemzeti hadsereggel. STROMFELD: A román bojárok zsoldosaival... ANDORNAKI: Mindegy. Pro secundo: Elkészült a francia balkáni vezérkar haditerve a Tanácsköztársaság ellen. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Össztüzet kapsz napokon belül. Északról a csehek, keletről a románok és délről a szerbek rohannak meg. Ez utóbbiak elsősorban nehéztüzérséget kapnak franciáktól, de támogatni fogja őket a szenegáli divízió is. A legjobb rohamosztagok. STROMFELD: Az értesüléseid jók? ANDORNAKI: A lehető legjobbak. STROMFELD: Dokumentációd is van? ANDORNAKI: Fotókópiák. STROMFELD: miként értékelnek?Bennünket ANDORNAKI: A Vörös Hadsereget egyszerűen nem tartják hadseregnek. Az a meggyőződésük, hogy az első komoly nyomás egészen összeroppantja. STROMFELD: (Nyugodtan.) Aha. ANDORNAKI: Már a Véxjegyzék idején láthattad, mire becsülik ezek az egész országot. STROMFELD: Más a helyzet azóta. Akkor egy nyálkás kormány kapkodott fűhöz-fához. ANDORNAKI: És most? STROMFELD: Most egy forradalmi lázban égő nép követeli a maga jogait. ANDORNAKI: Követeli? (Iszik.) Jó. (Nagyokat fúj a szivarjából.) Csakhogy te katona vagy. Elsőrendű katona. A rideg tények embere. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Látnod kell, mi van körülötted. Csupán itt, Szolnoknál, másfélszer • annyi ember áll szemben a te katonáidnál A többi fronton csak biztosító erőid vannak. STROMFELD: De a Vörös Hadsereg létszáma napról napra növekszik. ANDORNAKI: Milyen anyaggal? STROMFELD: Jó anyaggal. ANDORNAKI: Tegyük fel, hogy a legjobb anyaggal. Az ellenfeleid akkor is megsemmisítő túlerőben vannak. STROMFELD: Mi mégis helyt fogunk állni. ANDORNAKI: Képtelenség. STROMFELD: Felelek érte. ANDORNAKI: De hiszen e pillanatban magad is „fogoly” vagy. STROMFELD: Az ördögöt. ANDORNAKI: Csodákban reménykedsz? STROMFELD: Abban nem. De a forradalmárokban igen. ANDORNAKI: Na jó. Én mégis azt mondom, itt, a Tiszánál már ássák az óriási tömegsírt. A forradalmat el fogják földelni benne. STROMFELD: Nem. ANDORNAKI: Azt persze megtehetnéd, hogy a cseh és a szerb arcvonalról minden erőt átvezényelsz ide. Sajnos, Franchet d’Espérey ezt aligha nézné tétlenül. És nem lehetsz egészen bizonyos az osztrákok felől sem. STROMFELD: Tévedsz. Az osztrákokat túlságosan elfoglalja a maguk zavaros helyzete. ANDORNAKI: Lehetséges. Maradjunk hát a saját lehetőségeinknél. No jó. Átvezényeled ide más frontokról az erőidet. De ezt a megfelelő szállítóeszközök hiányában csak részletekben teheted meg. Szörnyű időveszteséggel. Addigra itt felmorzsolnak. STROMFELD: Nézd. Pista, én nagyon bízom a katonáimban. ANDORNAKI: All rights az ex offo feladatod. Van azonban fogalmad róla: micsoda felvonulást tapasztaltam Belgrádban? Mindazok a magyar urak, akiket ez a mostani magyarországi helyzet tönkretesz — szédületes aktivitást fejtenek ki. Biztosítalak, még az anyagi eszközöket se kímélik. Számlálatlanul szórják a milliókat Londontól Párizsig, Rómától Belgrádig, hogy az események menetét a maguk javára fordítsák. STROMFELD: Ez az ő dolguk. Az enyém meg az, hogy ami tőlem telik, azt most és itt megtegyem. ANDORNAKI: Bámullak. STROMFELD: Én azt szeretném tudni, mikorra tervezik a franciák az offenzívájukat? ANDORNAKI: Megvárják, amíg a csehek Miskolcot elfoglalják. SROMFELD: Miskolc már elesett. ANDORNAKI: Aurél, nem értelek!(Felugrik.) STROMFELD: Nyugalom. ANDORNAKI: De hiszen a pozícióid végzetesen rosszak. Katasztrofálisak. FODOR: (Bejön. Jelenti:) Előállítottam a román foglyot. Erdélyi fiú. Várjon? STROMFELD: Nem. Jöjjön csak. Te is maradj. Jegyezgess majd. Fodor ajtót nyit és beengedi a foglyot. . STROMFELD: (Andornakihoz.) Most figyelj. (A fogolyhoz.) Mi a neved? MUNTEA: Muntea Simon. STROMFELD: Rendfokozatod? MUNTEA: Serzsan. STROMFELD: Elfogtak? MUNTEA: Magamtól jöttem. STROMFELD: Miért? Vétettél odaát valamit? MUNTEA: Nem. STROMFELD: Hanem? MUNTEA: Csak utálom ... STROMFELD: A saját hadseregedet? ’ MUNTEA: Az nem az enyém. Az a bojároké. STROMFELD: Aha. (Andornakihoz.) Nos? (Munteához.) Beszélj. MUNTEA: Már mindent elmondtam. BELEZNAY: (Átad egy papírlapot Stromfeldnek.) Íme, részletesen feljegyeztem mindent, ami katonai-hadászati szempontból jelenthet valamit. A feljegyzés igen részletes. Terepvázlat, létszámadatok stb., stb. STROMFELD: (Átfutja a lapot és odaadja Fodornak.) No, Muntea, te érdekes ember vagy. Idehúzott a szived... MUNTEA: Ide. ANDORNAKI: A magyarokhoz? Olyan jó sorod volt itt azelőtt? MUNTEA: Nem. ANDORNAKI: Nem volt jó sorod? MUNTEA: Nagyon nem. STROMFELD: Hát akkor? MUNTEA: Itt most más van. STROMFELD: Mi más? MUNTEA: Magyar proletár akar elzavarni magyar bojár. Ha elzavarja magyar bojárt , el fog zavarni román bojárt is. . STROMFELD: Ez világos. (Andornakihoz.) No, mit szólsz hozzá? (Munteához.) Sokan gondolkodnak így nálatok? MUNTEA: Vannak. Jócskán. ANDORNAKI: De ha ez így van , miért nem maradtál ott? MUNTEA: Nem lehetett. ANDORNAKI: Miért nem? MUNTEA: Agitálta. ANDORNAKI: És rajtakaptak? MUNTEA: Majdnem. STROMFELD: Gyanakodtak rád? MUNTEA: Szimatolták. Orrukkal. STROMFELD: Aha. MUNTEA: Van rongy ember is. Árulkodik. STROMFELD: Spion? MUNTEA: Az. Az. Spion. FODOR: (A papírlapot nézegetve.) Itt az a vallomás áll, hogy a román hadvezetőség ma éjszakára támadást tervez. FÖLDES MIHÁLYI DRÁMA. 6