Élet és Irodalom, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-20 / 12. szám - Stettner Béla: Előre proletár (linómetszet) 1959. • kép • A „Tanácsköztársaság 1919.” c. albumból. (6. oldal) - Hollós Korvin Lajos: Emlékezés a napra • vers (6. oldal) - Remete László: Krúdy Gyula elfeledett könyve a Fejér megyei termelőszövetkezetekről (6. oldal) - Földes Mihály: Az északi hadjárat • dráma (6. oldal)

HOLLÓS KORVIN LAJOS: Emlékezés a napra Mit mond e szám, hogy „negyven éve múlt már”? Emlékeimben percet sem fakultál, úgy tündökölsz ott, oly jellegtelen, akár az első, szűzi szerelem, héroszi nap, te kapuja időknek, min a múlt bűzös aklából kitörtek a magyar proletárok, hogy az égig harsogják fel a Szabadság igéit. Emlékszem zsenge tavasz-illatodra, egedre, mely a várost beragyogta, tavaszt hoztál, először igazán melengetőt e didergő hazán. Mint zivatar nyomában gyűlt szivárvány, a falakon úgy fénylett a kiáltvány, új szót hirdetve, forradalmi­ hőset, sohsem­ hallottat s mégis ismerősét. S látom a kölyköt, tizenhárom éves, a háborús nyomodban lázas-éhes szeműt, mint áll a falragasz előtt, s fölötte lángot vet a délelőtt. Körötte némán olvasó csoport áll, szorongva törli cvikkerét a polgár, nem hisz szemének, káprázik a fényben, csak a kölyök kiált fel vígan: Éljen! Az utca rajzik... Majd egy dobbanó dal: sereg tűnik fel, vörös lobogóval, a hangban még a zord tegnap zihál, de a dal új: „Fel,­éhes proletár...!“ Munkások. Büszke arcukon kigyulladt az elszánt hit, hogy eltörlik a múltat. . . mint korhadó fát, tövestül kivágják papok, királyok, tőkések világát. Zeng, száll az ének, egyre szárnyalóbban, nem zengett még dal így az árva honban: izmot keményít, szívet gyújtogat, megszépít elnyűtt munkás-arcokat, világot formál, megdönt ósdi törvényt... A kölyök néz, már érti, hogy mi történt, s a tüntetők, hogy felharsognak újra, közéjük áll s az új dalt megtanulja. „Fehérvári könyv. — Ter*­melőszövetkezet Fejér megyé­ben” -fe ez a Közoktatásügyi Népbiztosság kiadásában 1919- ben Budapesten megjelent 24 oldalas riportkönyv eddig sem volt ismeretlen a proletárfor­radalom történetének kutatói előtt. A szerző neve nincs fel­tüntetve és külsőre ez a kiad­vány semmiben sem tér el a Tanácsköztársaság alatt meg­jelent hasonló felvilágosító iratoktól, például a Somogy megyei termelőszövetkezetek­ről szóló brosúrától. Aki a pro­letárforradalom parasztpoliti­káját vizsgálja, hasznos adato­kat talál benne, különösen a könyvecske utolsó lapjain, me­lyek néhány, a Fejér megyei latifundiumok szocializálására vonatkozó egykori rendelet szövegét is eredetiben őrizték meg számunkra. Az adatgyűjtő történész legfeljebb azon cso­dálkozik el, honnan a brosúra szerzőjének — ki egy helyen „hírlapíró”-ként nevezi meg magát — képekben gazdag, mondatszerkezeteiben, fantá­ziája bőségében kiváló tollú íróra valló, sodró erejű stílusa. Negyven esztendő után most fény derült e titokzatosságra: a riportkönyv szerzője Krúdy Gyula, e századi prózaírásunk egyik legeredetibb tehetsége. Az egyik nyomravezető: az Országos Levéltárban őrzött tanácsköztársasági irattár. Az évforduló alkalmából új len­dülettel megindult kutatás fo­lyamán adatra bukkantak, mely szerint Krúdy Gyula a Fejér megyei termelőszövet­kezetekről írt irodalmi ripor­tot. A másik: maga a névte­len brosúra, mely — ha azt ennek az adatnak a birtoká­ban új szemmel vizsgálva vesszük a kezünkbe — mér az első oldalak, sőt első so­rok olvasása közben önmagá­ban is bizonyít: ezek a jel­zők, gazdagon áramló képso­rok, jellegzetes mondatóriá­sok csakis Krúdytól származ­hatnak, és most már azon csodálkozunk, miért nem vet­tük ezt észre hamarabb? Ra­gadjunk ki egy Krúdy stílu­sának ismerői előtt félreért­hetetlenül árulkodó mondatot: Papok kámzsájába, tel­hetetlen zsákjába, grófok unatkozó, áruló kastélyá­ba, zsidók furfangos szá­mításaiba, görbe üzleti könyveibe, urasági cselé­dek, kántorok, tiszttartók zsíros, boros kamrájába, a vaslakatokkal lezárt ma­gántulajdon világába: be­nyúlt a proletárkéz. Nem is kéz, hanem ököl. (11. old.) Vagy íme egy másik, az előbbinél is sajátabban, ere­detibben „krúdys” körmondat: Moziszinészt mímelő ifjú grófok futtatták lovai­kat, öltöztették ringy-ron­­gyaikat, öreg mágnások vették drága pénzen a gyo­mor­rákot, savanyúviz-szagú vén bárók böffögtek, ifjú kontesszek kutyát kínoz­tak, vén főúri hölgyek ró­zsaleányt neveltek, ledér táncosnők homlokon rúg­ták a dolgozókat, püffedt cselédhad hentergett bűnö­sen, alávalóan vakított a gyémánt, piros selyemből rikított a romlottság és a kéj: — amit ezeknek a hű­séges földeknek a termésén vettek évről évre... (2. old.) Nem kell messzire keresgél­nünk Krúdy könyvtárt kite­vő életművében, hogy a fen­tiekhez szerkezetben, ritmus­ban, sőt mondanivalójában is hasonló példát találjunk. A Magyarország című lap 1919. április 9-i számában A gya­­logúton címmel jelent meg egy aláírt tárcája, hol a kö­vetkező sorokat olvashatjuk: Miért búsulnék az egész elmerült világ után, amely­nek fogatairól sár frec­­­csent a kabátomra, páho­lyaiból elutasítóan fénylett a fülbevaló és a szem, ma­gasan repülő paradicsom­­madarai legfeljebb a ka­lapomat szemetezték be; dologtalan gazdagsága, ban­kár-elbizakodottsága, sere­gély-ostobasága, tétlen par­­fömje, bágyadt selyme, alu­­székony közömbössége, másvilágból való gőgje, cu­­dar gúnyja, bitang nemtö­rődömsége, ledér raffinált­­sága és agyalágyult röheje: — mindig-mindig csak er­re a napra, a maira és a következőkre, a megalázta­tásra, a proletár-pofonra látszott várakozni. Az előbbieknél is kézzelfog­hatóbb bizonyítékokat szolgál­tat Krúdy szerzősége mellett, ha aláírt cikkeiben és a név­telen brosúrában szereplő csaknem vagy teljesen egé­szében azonos képeket, jelzőket, szókapcsolásokat vetjük egy­be. A névtelen brosúrában Krúdy Gyula a Fejér megyei 1919 április vége. Vasúti szalonkocsi hosszmet­szetben. A kocsi ablakain át kilátás a jellegzetes pályaud­vari táblára: SZOLNOK. A ko­csi irodának van berendezve. Az egyik oldalon bőrgarnitú­ra. Pályaudvari zajok hallha­tók és időnként egy-egy távoli, mély dörrenés. Hárman vannak jelen: Stromfeld és Fodor katonaru­hában, Andornáki elnyűtt pa­rasztöltözékben. STROMFELD (Fodorhoz): A román katonát azonnal állítsd elő. Béres is tartózkodjék a közelben. (Fodor tiszteleg és elmegy. Mihelyt becsukódik az ajtó, odalép Andornakihoz és megöleli.) Te figura, te... úr ANDORNAKI: (A kultúrák­ hangján szólal Aurél... Édes öregem ...meg.) STROMFELD: Ülj le. ANDORNAKI: (Leül, Ki­gombolja zsíros, piszkos ka­bátját.) Innék ... Akármit, csak erős legyen ... STROMFELD: (Palackot vesz elő és két poharat. Leül. Tölt.) Fáradt vagy? ANDORNAKI: Mint trénló 50 kilométer után,egy STROMFELD: (Felemeli a poharat.) ANDORNAKI: Prozit. (Fel­hajtja.) STROMFELD: (Egy kor­tyocskát iszik.) Nehéz volt át­jönnöd? ANDORNAKI: Simán ment. Hja, a rutin. (Tölt és iszik.) Hanem, az igazat megvallva, nem számítottam rá, hogy té­ged itt gyűrűbe fogtak. (Me­gint tölt, megint iszik.) Brr, ez zamatos. (Megnézi a palac­kot.) Príma. (Stromfeld szivar­ral kínálja. Andornáki rá­gyújt.) Most aztán kínai csá­szár vagyok. STROMFELD: Nem akarsz pihenni? ANDORNAKI: Majd aztán. (Pöfékel.) Jól itt rekedtél. STROMFELD: Szükséges volt. A „székely” Kratochv­ill átállása után pokoli­­űrzavar támadt A távolból nem csi­nálhattam volna rendet. ANDORNAKI: Most aztán előtted is ropog a tűz, mögöt­ted is ropog. És a kilátásaid? STROMFELD: Eléggé söté­tek. ANDORNAKI: Azt meghi­szem. És most? Mitévő leszel? STROMFELD: Előbb te be­szélj Belgrádból jöttél? ANDORNAKI: Szegeden át. STROMFELD: Ne mondd... ANDORNAKI: Eleinte ment minden simán. Rendben meg­érkeztem Belgrádba és ... Biz­tosítalak, betartottam a sza­bályokat ... Ennek ellenére — két órán belül lefogtak ... len.STROMFELD: Ez érthetet­ANDORNAKI: (Tölt.) A küldetésemről csak ketten tudtak. STROMFELD: Én voltam az egyik ... ANDORNAKI: És Böhm a másik... (Iszik.) STROMFELD: Ezt hagyjuk. ANDORNAKI: Szerencsére nem tegnap kezdtem a mes­terségemet. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Szegeden is kioszttattam magamnak egy Jolly Jockert. (Nevet.) Azt hit­ték, nekik dolgozom ... STROMFELD: Aha. Nem rossz. ANDORNAKI: Adj egy gép­írónőt, részletesen lediktálom azt, amit okvetlenül tudnod kell STROMFELD: Helyes. De azért, ha nem vagy fáradt... ANDORNAKI: Nem. Nem. Dehogy. (Erősen szívja a szi­varját.) Nagyon sajnálom, de komisz dolgokat kell monda­nom. STROMFELD: Rajta. ANDORNAKI: Pro primo: Franchet d'Espérey szigorú utasítást kapott Clemenceau kormányától, hogy erejének maximális latbavetésével szá­molja fel a „magyarországi vörös kalandorságot”. (Elkeve­ri az orra elől a füstöt.) Szó szerint idéztem az okmányt. STROMFELD: És Franchet d'Espérey? ANDORNAKI: Ebben a pil­lanatban már megszállta Hód­mezővásárhelyt és Makót. Megteremtette a legszorosabb összeköttetést a román nemze­ti hadsereggel. STROMFELD: A román bo­járok zsoldosaival... ANDORNAKI: Mindegy. Pro secundo: Elkészült a fran­cia balkáni vezérkar haditer­ve a Tanácsköztársaság ellen. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Össztüzet kapsz napokon belül. Északról a csehek, keletről a románok és délről a szerbek rohannak meg. Ez utóbbiak elsősorban nehéztüzérséget kapnak franciáktól, de támogatni fog­­­ja őket a szenegáli divízió is. A legjobb rohamosztagok. STROMFELD: Az értesülé­seid jók? ANDORNAKI: A lehető leg­jobbak. STROMFELD: Dokumentá­ciód is van? ANDORNAKI: Fotókópiák. STROMFELD: miként értékelnek?Bennünket ANDORNAKI: A Vörös Hadsereget egyszerűen­­ nem tartják hadseregnek. Az a meggyőződésük, hogy az első komoly nyomás egészen össze­­roppantja. STROMFELD: (Nyugodtan.) Aha. ANDORNAKI: Már a Véx­jegyzék idején láthattad, mire becsülik ezek az egész orszá­got. STROMFELD: Más a hely­zet azóta. Akkor egy nyálkás kormány kapkodott fűhöz-fá­­hoz. ANDORNAKI: És most? STROMFELD: Most egy for­radalmi lázban égő nép köve­teli a maga jogait. ANDORNAKI: Követeli? (Iszik.) Jó. (Nagyok­at fúj a szivarjából.) Csakhogy te ka­tona vagy. Elsőrendű katona. A rideg tények embere. STROMFELD: Vagyis? ANDORNAKI: Látnod kell, mi van körülötted. Csupán itt, Szolnoknál, másfélszer • annyi ember áll szemben a te kato­náidnál A többi fronton csak biztosító erőid vannak. STROMFELD: De a Vörös Hadsereg létszáma napról nap­ra növekszik. ANDORNAKI: Milyen anyaggal? STROMFELD: Jó anyaggal. ANDORNAKI: Tegyük fel, hogy a legjobb anyaggal. Az ellenfeleid akkor is megsem­misítő túlerőben vannak. STROMFELD: Mi mégis helyt fogunk állni. ANDORNAKI: Képtelenség. STROMFELD: Felelek érte. ANDORNAKI: De hiszen e pillanatban magad is „fogoly” vagy. STROMFELD: Az ördögöt. ANDORNAKI: Csodákban reménykedsz? STROMFELD: Abban nem. De a forradalmárokban igen. ANDORNAKI: Na jó. Én mégis azt mondom, itt, a Ti­szánál már ássák az óriási tö­megsírt. A forradalmat el fog­ják földelni benne. STROMFELD: Nem. ANDORNAKI: Azt persze megtehetnéd, hogy a cseh és a szerb arcvonalról minden erőt átvezényelsz ide. Sajnos, Fran­chet d’Espérey ezt aligha néz­né tétlenül. És nem lehetsz egészen bizonyos az osztrákok felől sem. STROMFELD: Tévedsz. Az osztrákokat túlságosan elfog­lalja a maguk zavaros helyze­te. ANDORNAKI: Lehetséges. Maradjunk hát a saját lehető­ségeinknél. No jó. Átvezénye­led ide más frontokról az erői­det. De ezt a megfelelő szállí­tóeszközök hiányában csak részletekben teheted meg. Ször­nyű időveszteséggel. Addigra itt felmorzsolnak. STROMFELD: Nézd. Pista, én nagyon bízom a katonáim­ban. ANDORNAKI: All rights az ex offo feladatod. Van azon­ban fogalmad róla: micsoda felvonulást tapasztaltam Belg­rádb­an? Mindazok a magyar urak, akiket ez a mostani ma­gyarországi helyzet tönkretesz — szédületes aktivitást fejte­nek ki. Biztosítalak, még az anyagi eszközöket se kímélik. Számlálatlanul szórják a mil­liókat Londontól Párizsig, Ró­mától Belgrádig, hogy az ese­mények menetét a maguk ja­vára fordítsák. STROMFELD: Ez az ő dol­guk. Az enyém meg az, hogy ami tőlem telik, azt most és itt­­ megtegyem. ANDORNAKI: Bámullak. STROMFELD: Én azt sze­retném tudni, mikorra terve­zik a franciák az offenzíváju­­kat? ANDORNAKI: Megvárják, amíg a csehek Miskolcot elfog­lalják. SROMFELD: Miskolc már elesett. ANDORNAKI: Aurél, nem értelek!(Felugrik.) STROMFELD: Nyugalom. ANDORNAKI: De hiszen a pozícióid végzetesen rosszak. Katasztrofálisak. FODOR: (Bejön. Jelenti:) Előállítottam a román fog­lyot. Erdélyi fiú. Várjon? STROMFELD: Nem. Jöjjön csak. Te is maradj. Jegyezgess majd. Fodor ajtót nyit és beengedi a foglyot. . STROMFELD: (Andornaki­hoz.) Most figyelj. (A fogoly­hoz.) Mi a neved? MUNTEA: Muntea Simon. STROMFELD: Rendfokoza­tod? MUNTEA: Serzsan. STROMFELD: Elfogtak? MUNTEA: Magamtól jöt­tem. STROMFELD: Miért? Vétet­tél odaát valamit? MUNTEA: Nem. STROMFELD: Hanem? MUNTEA: Csak utálom ... STROMFELD: A saját had­seregedet? ’ MUNTEA: Az nem az enyém. Az a bojároké. STROMFELD: Aha. (Andor­nakihoz.) Nos? (Munteához.) Beszélj. MUNTEA: Már mindent el­mondtam. BELEZNAY: (Átad egy pa­pírlapot Stromfeldnek.) Íme, részletesen feljegyeztem min­dent, ami katonai-hadászati szempontból jelenthet valamit. A feljegyzés igen részletes. Terepvázlat, létszámadatok stb., stb. STROMFELD: (Átfutja a la­pot és odaadja Fodornak.) No, Muntea, te érdekes ember vagy. Idehúzott a szived... MUNTEA: Ide. ANDORNAKI: A magyarok­hoz? Olyan jó sorod volt itt azelőtt? MUNTEA: Nem. ANDORNAKI: Nem volt jó sorod? MUNTEA: Nagyon nem. STROMFELD: Hát akkor? MUNTEA: Itt most más van. STROMFELD: Mi más? MUNTEA: Magyar proletár akar elzavarni magyar bojár. Ha elzavarja magyar bojárt , el fog zavarni román bojárt is. . STROMFELD: Ez világos. (Andornakihoz.) No, mit szólsz hozzá? (Munteához.) Sokan gondolkodnak így nálatok? MUNTEA: Vannak. Jócskán. ANDORNAKI: De ha ez így van , miért nem maradtál ott? MUNTEA: Nem lehetett. ANDORNAKI: Miért nem? MUNTEA: Agitálta. ANDORNAKI: És rajtakap­tak? MUNTEA: Majdnem. STROMFELD: Gyanakodtak rád? MUNTEA: Szimatolták. Or­rukkal. STROMFELD: Aha. MUNTEA: Van rongy em­ber is. Árulkodik. STROMFELD: Spion? MUNTEA: Az. Az. Spion. FODOR: (A papírlapot néze­getve.) Itt az a vallomás áll, hogy a román hadvezetőség ma éjszakára támadást tervez. FÖLDES MIHÁLYI DRÁMA. 6

Next